Kilencedik rész

Teljesen elborította arcomat a pír. Felnéztem rá, és láttam valami kis mosolyt az arcán, ami egy kicsit pirosabb volt a kelleténél. Bekanyarodtunk az egyik ruha bolt mellett és még mindig fogta a kezem. De nem szólt semmit. Mintha keresett volna egy helyett. Aztán megint végig játszottam a fejemben az akkor pár másodperce megtörtént kivonulásunkat. Ahogy megkérdezte az eladó, ahogy válaszolt rá, utána pedig csak megfogta az ÉN kezem és kijöttünk onnan. De miért nem mondta, azt hogy nem? Ennyit szerintem kitudott volna nyögni. Vagy csak... Nem tudtam hogy jó okra gondolni. Miért? Miért csinálta ezt? Sőt, nem hogy nem válaszolt, hanem a kezemet is megfogta. De miért? Összeakarta volna zavarni az eladót? Szerencsétlen alig volt így is észnél. Meg mégis minek? Pont egy eladót? Tuti azt gondolta hogy együtt vagyunk. Miért fogta meg a kezem? A srác meg a végén azt is hihette, hogy csak titkolt. Csak nem leszünk fent valami fan oldalon. Na az tényleg hiányzott volna. Nem mintha nem őrjített volna meg teljesen ezekkel az érthetetlen viselkedésével. A barátnőjének lenni? Azt gondoltam, hogy túl nagy kihívás lett volna. Meg nem hitte volna hogy szerethetne engem egy ilyen - szinte tökéletes - idol, mint Ő. Mit szerethetett volna bennem? Pont bennem! Minden második lányt megkaphatta volna. De erről mikor beszéltünk, ezt őt nem is érdekelte. Mindegy. Még mély gondolkodásba vágtam magam, és azt vettem észre, hogy megálltunk egy fülke előtt. Vagyis először annak tűnt, aztán jobban szemügyre vettem, és ez egy fotofülke volt. Kame elengedte a kezem, és elhúzta a függönyt és beinvitált.Beléptem. Kame bedobott valami érmét (?) a gépbe, belépett mellém és a kamerába figyelt. Én is ezt tettem bele mosolyogtam. Elkezdett pittyegni a gép, hogy visszaszámolt. 10 másodperc. Vakuzott egyet, és ismét pittyegni kezdett. Láttam hogy Kame felém fordította a fejét. A vaku után, mikor 3x-re számolt vissza én is ránéztem. A tekintetében láttam valamit. Pontosan nem tudtam mit. De egyszerűen elbűvölt vele. Megint elkattant a vaku, és kezdtem úgy érezni, hogy megvakulok. Azok a gyönyörű szemei. Mindig fogságba ejtett velük. Lassan közeledett arcával felém. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, ahogy csak ott álltam és vártam.  A száját láttam csak, és utána éreztem meg puha ajkait a homlokomon, és a vaku utoljára elsütötte magát. Teljesen elvörösödtem ismét, gondoltam ez már nem meglepő jelenet. Magához húzott. Átölelt, de nem úgy mint eddig, hanem szorosabban. Sokkal szorosabban. Mintha el se akart volna többet engedni. Aztán én is átkaroltam, hogy viszonozzam. De a levegőt szinte kipasszírozta belőlem. Elég kényelmetlen volt.
- Fogy a levegőm szupersztár - mondtam úgy, hogy a levegő legkisebb maradéka is elhagyta a tüdőmet. Lazított szorításán, amint észhez kapott hogy fogytán volt a levegőm.
- Ne haragudj  - nevetett. - Csak olyan jó így. - éreztem ahogy ezerrel kalimpált a szíve, úgy mint az enyém. Bárcsak így maradhatunk volna, ameddig be nem zár az egész kóceráj. De sajnos hamarabb elengedett mint gondoltam. Nevetve kilépett a fülkéből. Aztán a függönyön keresztül oda nyújtotta a fényképsort. Ami 4 képből állt. Mint egy képregény. Az első képen mind a ketten mosolygunk. A másodikon rám néz, a harmadikon viszonzom és a negyediken elpirulva figyelek magam elé, miközben megcsókolta a homlokom. Mosolyogva figyeltem a képeket és elmerengtem. Az első kép - felteszem -, azt ábrázolja, hogy csak úgy voltunk, szinte nem ismerve egymást. A második képen játszódhatott le, hogy Kazuya megkedvelt. Jóba lettünk, mert a harmadik képen viszonoztam tekintetét. Észrevettük egymást. Jobb lett a kapcsolatunk, de semmi különös. De a negyediken már más. Pontosan nem tudtam, hogy mit is akart igazán üzenni, de Ő biztos volt abba, amit csinált , és én voltam a bizonytalan. De mivel nem löktem el magamtól, ezért talán sugallt valami olyat is, hogy "menni fog.." Arra lettem figyelmes a nagy gondolkozás utána, hogy Kame az elhúzott függönynél állt. Az az pont előttem. Lenézett rám, ahogy szinte percekig nézegettem azt a 4 képet, aztán ránéztem, ahogy a fehér fogai látszottak a mosolyától. - Gyere, menjünk - biccentett a lefele vezető mozgó lépcsőre.
- Rendben - mosolyogtam rá és elindultunk. Hamar leértünk a földszintre. Végig néztem még utoljára a boltokon. De talán mégse utoljára? Kitudta Amikor kiléptünk az épületből  még mindig hét ágra sütött a nap. Elindultunk a parkoló felé.
- Remélem nem bántad meg, hogy elhúztalak - karolt át a vállamnál és magához húzott.
- Egyáltalán nem -rá mosolyogtam és megfogtam derekát és "megöleltem" vagy is valami olyasmit akartam. Úgy nézhettünk ki, mint akik együtt vannak... Csak még se. De nem lökött el, nem engedett el, csak amikor a kocsihoz értünk. Nem törődött a körülöttünk ólálkodó, féltékenykedő lányokkal. Olyan kellemes volt az, ahogy átölelt, ahogy botlás nélkül mentem mellette. Olyan biztosnak tűnt. Az ahogy rám mosolygott. Mintha egyre jobban kötődtem volna hozzá. De talán túl gyorsan történt az egész. Két napja voltam itt, és már tessék. Beleestem. Félek. De mikor kérte hogy bízzak benne, akkor sem csapott be. Visszajött. Bízhatok benne. Beültem a kocsiba és kényelembe helyeztem magam. A táskámat a hátsó ülésre löktem. Kame is elhelyezkedett, becsatolta magát, és én is. Beindította  a kocsit, a lágy motor hang megint rákezdett. Bekapcsolta a rádiót, amibe valami csaj beszélt, nem értettem, csak hablatynak találtam az egészet. Közben a sofőr lassan és biztonságosan kiparkolt és elindultunk haza. A rádióban a lány egyetlen szavát értettem meg, az sem valami japán szó volt, hanem az hogy KAT-TUN és aztán felszólalt a Connect & Go számuk. De csak egy kis részlet. A refrént játszották le, és utána megint csak hablaty ment.
- Érdekes hírek, főleg ha nem értesz belőle semmit - motyogtam.
- A KAT-TUN -t értetted, nem? - kérdezte.
- De mást nem, miről volt szó?
- Hogy nemsokára kiadjuk a videoklipet. Kb két hét múlva.
- De az kicsit kevés, nem? Hisz még csak a próbák tartanak.
- A héten vannak a próbák a jövőhéten megcsináljuk a forgatást és elvileg egy hét alatt megvágják, meg minden.
- Húzós - jegyeztem meg. Amúgy nem bánod, hogy annyian láttak minket? - vörösödtem bele a kérdésbe.
- Egyáltalán nem. Örülök, hogy jól érezted magad. Ott még sose voltam így egy lánnyal - megállt a kocsival mert egy lámpa előttünk pirosra váltott.
- Most érezzem magam megtisztelve? - mosolyogtam.
- Valami olyasmi - nézett rám. A két lábára rakta kezeit és hosszasan a szemembe nézett. Elmerültem barna íriszébe, amik nagyon csábítottak. Fejével lassan közelített az enyém felé. Megint lesokkoltam. De arra gondoltam hogy megint puszit akart adni, de szája nem a homlokomat vette célba. Láttam hogy szemeivel a számat elemezte. A szemem a nagy, puha, édesnek tűnő ajkaira tévedt. Olyan teltek és hívogatóak voltak. Vajon szabad volt ez csinálnunk? Nem törődtem akkor semmivel. Se múlt, se jövő. Csak akkor, a pillanat. Olyan közel járt az ajka, szinte éreztem ahogy levegőt vett. De mielőtt rátapadhattam volna ajkaira a mögöttünk lévőutas megelégelte a várakozást - mert közbe a lámpa zöldre váltott- és ránk dudált egyet, és rögtön arra kaptuk a fejünket elfelejtve a valódi célunkat. Kame a lámpára figyelt, ami időközbe tényleg zöldre váltott. Kínosan felnevettünk, és teljesen vörös szint vettem fel. Kame elindult a kocsival. Ránéztem és az ő arcán is megjelent a vörös szín, nem enyhén. Egész úton némaság volt,a mit csak a rádió hangja nyomott el. A következő megállásunk a ház előtt volt. Ki szálltunk, indultam volna be, de Kame utánam szólt.
- Meagen - szinte megfordultam a tengelyem körül és szembe álltam vele. - Az előbbi dolog ... én csak... - kezdte. Fogalma sem volt szerintem hogy mit mondjon.
- Nem mondom el a többieknek, ha erre gondolsz.
- Én csak el akarom mondani, hogy nagyon... - be se fejezhette mondatát mert Jane hátulról nekem rohant.
- Meageeeeen - kiabálta. Mintha több évre tűntem volna el. Olyan szorosan ölelt, hogy majd megfulladtam.
- Én is örülök neked Jane - nevettem. Elengedett és bevártuk Kamet és úgy indultunk be hárman. Végig láttam hogy engem nézett, ránéztem és valami reményt pillantottam meg szemeibe. Elmosolyodtam és ő is. Jane gúnyosan vigyorgott ránk. De nem szólt semmit. Hazaérve a fiúk köszöntek nekünk. Oda jöttek hozzánk majd együtt befészkeltük magunkat a nappaliba.
- Ilyen sokáig tartott a táncóra? - húzogatta a szemöldökét Ueda.
- Nem - nevetett Kame. - Megmutattam Meagennek a közeli plázát. - A fiúk erre összenéztek és elmosolyodtak. Azt gondolták, hogy volt valami. Hát volt valami, csak még én se tudtam hogy mi. Bármi is volt én élveztem.