Megragadta csuklómat és elindultunk. Elvörösödve néztem, ahogy ujjai a csuklómon vannak.
- Nyugi, jó lesz - biztatott. Aztán körülnéztem és néhány féltékeny pillantást találtam. Utána az épület elé léptünk. Elengedte a csuklómat, mellé léptem és ránéztem. Mintha valami rég látott helyre jött volna. De hát az állandó próbák mellett meg koncertezéseknél nem igazán lehetett szabad ideje eljönni. Elmosolyodtam. Szerintem a pír eltűnt az arcomról. Előre léptem és fotocellás ajtó kinyílt előttem. Magabiztosan sétáltam a pláza előterébe, ahol televolt az egész kirakatokkal. Telefonos, ékszer, óra, ruha és édesség boltokkal. Letapadtam a kirakatoknál. Meg láttam az egyik boltba egy aranyos plüss teknőst. Olyan kicsi volt hogy a két tenyerembe elfért volna. Kame végre utolért, mert amikor bejöttünk úgy magával ragadtak a kirakatok hogy vele nem törődve otthagytam. Kicsit szégyelltem magam miatta, de ez a hely eszméletlen volt. Mindent látni akartam. Felé fordulva mondani akartam, hogy mennyire tetszik ez a hely. De mikor mondtam volna csak ennyit mondott:
- Igen, tudom. Ez a hely tényleg remek - nevetett. - Én is szeretek itt lenni, és ahol most bámulod úgy a kirakatot az a kedvenc üzletem - mosolygott rám, majd visszapillantott a kirakatra, és meglátta a te velünk szemező plüsst.
- Tényleg eszméletlen - mosolyogtam rá. - Ugye még fentebb is szétnézünk?
- Csukd be a szemed - mondta. Meglepődtem, mert nem ezt a választ vártam, ezért tovább néztem rá és elképzeltem hogy vagy 6 kérdőjel jelent meg a fejem felett. - Bízz bennem - fél mosolya megint feltűnt. De bíztam benne és becsuktam a szemem. Éreztem hogy elmegy mellőlem, nem tudtam merre, de elment. Megijedtem, de bíztam benne. Már majdnem kinyitottam a szemem, de megéreztem valaki testének közelségét. A szemem még le volt csukva, mikor egy gyengéd érintést éreztem kezemen. - Csak én vagyok, adni akarok valamit. Nyújtsd ki a kezet - hallottam meg nyugtató hangját és kinyújtottam a jobb kezem. Kezével alá támasztotta az enyémet, és valami puha, szőrös (?) dolgot nyomott a kezembe. A hogy észrevettem nem volt nehéz, se túl nagy. Akkora volt hogy elfért a két kezemben. Ekkor kinyitottam a szemem mert tudtam hogy azt a teknőst nyomta a kezembe, amelyikkel úgy szemeztem eddig. Közelebbről még aranyosabb volt. Selymes, puha. Nagy szemei voltak és a páncélja is ilyesmi volt. De még a szavam is elakadt. Iszonyat édes volt tőle.
- Én ... köszönöm szépen! Nagyon aranyos - hadartam.
- Nincs mit - mosolygott és megölelt. Akkor arra gondoltam hogy bár az a pillanat örökké tartott volna. De nem, mert elengedett és mondta hogy tegyem el a plüssömet a táskába, ami nálam volt, aztán pedig irány felfelé. Így tettem. Ráálltunk a mozgó lépcsőkre, ami pár másodperc alatt a következő emeletre vitt minket.
- Milyen gyakran jársz itt? - érdeklődöm.
- Elég rég voltam itt, de még emlékszem arra, hogy hol vannak a jó helyek - lépett le a lépcsőről.
- Akkor mutasd az utat - léptem mellé. elmosolyodott és biccentett az egyik irányba én meg indultam is. Egy újabb bolt előtt álltunk meg, ahol volt egy polc a szemüvegeknek, sőt, nem is egy. Minimum két polc volt tele nap- és rendes szemüvegekkel. Lassan sétálgattam polc mellett hogy jól megnézzem őket. Az egyiken meg is akadt a szemem. Egy RayBan szemüveg, aminek a kerete fekete színű volt, belülről fehér, és dőlt betűkkel rá volt írva hogy Japan. Megtetszett, de szerintem nem volt nálam annyi jen, ezért mentem tovább, mert féltem hogy meglát Kame és ezt is megveszi, azt meg főleg nem akartam. Majd valamikor beugrok Jane-el, ha lesz időm. Gondoltam. Kame tekintete is eltévedt a sorok közt ahogy figyeltem. - Csak nem új álcázó szemüveg kell? - szinte nevettem.
- Egy szemüveg nem tud elrejteni - nevetett. - e tényleg nem ártana egy új szemüveg - gondolkozott. És levett az utolsó polcról egy kis lencséjű olvasó szemüveget. Felvette, a a szeme, mintha kétszeresére tágult volna. Nagyot felnevettem. - Szerinted ez jó? - és ő is elnevette magát. Pedig próbálta "komolynak" tettetni a figurát. Abbahagytam a nevetést és komoly arcot vágtam. Az államat két ujjal elkezdtem 'simogatni' mintha a szakállamat birizgálva gondolkoztam volna. Pedig csak arra gondoltam, hogy ha Kame szemöveges lenne, akkor is jól nézne ki. A dolog másik része, hogy szemüvegben okosnak nézett ki. Vajon látszat? Minden esetre ilyen nagyon idétlen kiejtéssel elkezdett beszélni.
- Ma nagyón szepnek tetszik lenni ifju holgy - ment egy kört körülöttem. Felnevettem, majd vissza fogtam és válaszoltam.
- Oh, koszonom - mondtam. szintén idétlen kiejtéssel és "meghajoltam", mint egy 'ifjú hölgy". Aztán az eladó furcsa szemekkel méregetett minket, ezért Kamenashi levette a szemüveget, visszatette a helyére. Nevetve intett hogy mehetünk. Utána mentem próbáltam nem az eladó előtt nevetni, de nem igazán jött össze. Megálltunk a mellette lévő bolt előtt, és nevetve rá pillantottam.
- Ennyit a szemüvegről - nevette. Tovább sétáltunk és megálltunk egy fagyis előtt. Kazuya meghívott egy fagyira. Nem ellenkezdtem, elég jól néztek ki a fagylaltok. Két - két gombócosat kértünk, aztán leültünk egy padra, ami pár méterre volt a fagyistól.
- Hogy - hogy még nem támadtak le rajongók ezrei? - kérdeztem.
- Hát, ha akarod neki állok énekelni, és talán ide gyűlnek páran - mosolygott, és ismét kivillantotta szép fehér fogait.
- Nem úgy értettem - nevettem és utána folytattam a fagylaltom pusztítását.
- Néha - néha odajön egy - két lány aláírást vagy közös képet kérni, de semmi több.
- Élvezed a sztárságot? - érdeklődtem.
- Szeretem. Mindig megpróbálom kihozni magamról a maximumot.
- Szóval maximalista vagy.
- Mondhatni. De így a jó nem? - nevetett talán már kicsit erőltetetten. - Mint egy elszállt majom lennék - nézett rám, mintha valamit mondanom kellett volna. De végül is igaza volt. Jobb, mintha öntelt majom lenne, amit én hittem róla. Akkor tényleg nem az? Tényleg nem csak előttünk játssza meg, hogy nem az, hanem ez a valódi Kamenashi Kazuya? Hisz egy nagyképű nem vitte volna el az egyik lány ( a sok közül), egy plázába, ahol több ezren láthatják őket. Nem vett volna ennek a lánynak egy teknőst, nem hívta volna meg fagyira, nem mondana el neki olyan dolgokat, amik már talán személyesebbek. Ezt gondoltam. Reális, nem? Arra gondoltam, hogy elmondom az én kis titkomat, hogy miket gondoltam róla, róluk, az egészről, amit csinálnak, úgy éreztem így lesz a legjobb.
- Igen, így a jó - kezdtem. - De én is elakarok mondani valamit. Ez olyan, mint egy apró kis titok. - Ő csak némán nézett és várta hogy folytassam. - Igazából mielőtt idejöttem csak Jane imádta a KAT-TUN-t - itt már eléggé vágta a "Mi van?" fejet. Alig ha értette, hogy mit akartam ezzel érteni, így folytattam. - Mielőtt megnyerte volta a pályázatot, Ő oda volt értetek, de én nem. Próbált megszerettetni titeket, de nem igazán sikerült neki. Mutatott koncert fellépéseket, videoklippet meg mindent. Volt egy koncerted, amikor csak te léptél fel valahol, és a tánc közbe, amit előadtál úgy vettem le az egészet, mintha kihasználnád az adottságaidat, vagy is vissza élsz vele, és a többiek is. Úgy riszáltad magad, a fiúk meg nagy képűnek tűntek. Pont annak az elszállt majomnak a másolata. De ezeket az előtt gondoltam, mielőtt ide jöttem. Ezért mondtam hogy mutatkozzatok be, ezért nem voltam olyan őrült rajongó, mint a barátnőm, ezért voltam annyira tehetetlen az első nap. Gondoltam jó, ha elmondom ezeket - eltartott egy ideig, amíg felfogta. Aztán csak ennyit mondott:
- És most? Mi a véleményed? Rólunk. Erről az egészről. Most is majmoknak látsz minket?
- Nem. Ezeknek a teljes ellentétét gondolom. Teljesen mások vagytok a valóéletbe. Van egy kis bűntudatom is, amiért azokat gondoltam rólatok. Megkedveltelek titeket - vallottam be.
- Akkor csak ez a lényeg, nem? - mosolyodott el újra, a szívemről hatalmas kő zúdult le. Féltem. Az hittem mérges lesz, hogy ilyeneket gondoltam róluk. Nagy szemekkel ránéztem és meg könnyebülésemet egy hatalmas mosollyal jeleztem. Aztán a kezemen éreztem valami ragadós, folyékony valamit. Oda kaptam a fejem és a fagyim az elolvadásán volt.
- A fagyiiiiiim - szenvedtem.
- Nyald le a tölcsérről, mert le fog csöpögni a földre a fagyid - nevetett. Így tettem félig, a másik felét letöröltem zsepivel. Amit nagy nehezen kotortam ki a zsebemből. Kame jól kinevetett. Utána megettük a maradék fagyit és mentünk tovább. Felmentünk a második emeletre. Újabb mozgó lépcsős várakozás, ahol nem jött fel velünk senki, pont akkor, ezért Kame elkezdett lefele sétálni. Mikor én felértem, ő még sétálgatott. Idióta. Most én nevettem ki őt. De aztán megunta és felsietett a mozgó lépcsőn. Ahhoz képest hogy nagy sztár, és tuti elmúlt 20, úgy viselkedett mint egy tizenéves. Vajon mennyi ideje van szórakozásra? Elég kevés ahogy elnéztem. Elindultunk az emeleten szétnézni. Találtunk egy zene boltot. Körbe néztem mikor beléptem. Hatalmas sorok sorakoznak fel. Rengeteg ismeretlen volt, de egy hatalmas sor ki emelkedett a többi közül. Nagy betűkkel rá volt írva a banda neve és egy kép róluk. Alatta sorakoztak az albumok, illetve már csak pár darab a többit elkapkodták. Az eladó nagy szemekkel nézett rám és Kamera.
- Ön Kamenashi Kazuya? - kérdezte az eladó. A srác bólintott. Én pedig nem sétáltam tovább, hanem megálltam mellette. A srác kipattant a pult mögül és meghajolt. - Nagyon örülök a találkozásnak - aztán Kame is meghajolt. Nem tudtam hogy nekem is meg kellett volna, mert Kazuyának örült, nem nekem, ezért nem hajoltam meg. Egyenesbe húzták magukat és Kamenashi rámosolyodott a srácra, aki szerényen vissza kullogott a pult mellé. Én meg a pulthoz léptem.
- Hamar elkapkodták a KAT-TUN albumokat?
- Igen. Az albumok alig két napja érkeztek, és már alig van - mondta. Tovább se gondolkoztam. A sorokhoz léptem, lekaptam két albumot és a srácnak adtam érte pénzt és eltettem a CD-ket.
- Ha ruhavásárlásnál is ilyen gyors vagy esküszöm feleségül veszlek - nevetett. Ettől én is elnevettem magam. Az eladó utánunk szólt, mikor már kiléptünk volna a boltból.
- Ano... - fordultunk vissza. - Elnézést, nem akarok tolakodó lenni,de Ön a barátnője? - kérdezte. Miért hitte ez mindenki? Csak viccelt akkor? Nem lehet hogy komolyan vette, és ha akkor együtt lettünk volna, akkor csókolóztunk volna, vagy kézen fogva mentünk volna, nem? Kame csók. Milyen édes lehet. Ahogy a puha, ajkai a tiédet érintik. Na jó, elkalandoztam.
- További jó munkát - mondta, aztán megfogta a KEZEM és kimentünk a boltból.
- Egy szemüveg nem tud elrejteni - nevetett. - e tényleg nem ártana egy új szemüveg - gondolkozott. És levett az utolsó polcról egy kis lencséjű olvasó szemüveget. Felvette, a a szeme, mintha kétszeresére tágult volna. Nagyot felnevettem. - Szerinted ez jó? - és ő is elnevette magát. Pedig próbálta "komolynak" tettetni a figurát. Abbahagytam a nevetést és komoly arcot vágtam. Az államat két ujjal elkezdtem 'simogatni' mintha a szakállamat birizgálva gondolkoztam volna. Pedig csak arra gondoltam, hogy ha Kame szemöveges lenne, akkor is jól nézne ki. A dolog másik része, hogy szemüvegben okosnak nézett ki. Vajon látszat? Minden esetre ilyen nagyon idétlen kiejtéssel elkezdett beszélni.
- Ma nagyón szepnek tetszik lenni ifju holgy - ment egy kört körülöttem. Felnevettem, majd vissza fogtam és válaszoltam.
- Oh, koszonom - mondtam. szintén idétlen kiejtéssel és "meghajoltam", mint egy 'ifjú hölgy". Aztán az eladó furcsa szemekkel méregetett minket, ezért Kamenashi levette a szemüveget, visszatette a helyére. Nevetve intett hogy mehetünk. Utána mentem próbáltam nem az eladó előtt nevetni, de nem igazán jött össze. Megálltunk a mellette lévő bolt előtt, és nevetve rá pillantottam.
- Ennyit a szemüvegről - nevette. Tovább sétáltunk és megálltunk egy fagyis előtt. Kazuya meghívott egy fagyira. Nem ellenkezdtem, elég jól néztek ki a fagylaltok. Két - két gombócosat kértünk, aztán leültünk egy padra, ami pár méterre volt a fagyistól.
- Hogy - hogy még nem támadtak le rajongók ezrei? - kérdeztem.
- Hát, ha akarod neki állok énekelni, és talán ide gyűlnek páran - mosolygott, és ismét kivillantotta szép fehér fogait.
- Nem úgy értettem - nevettem és utána folytattam a fagylaltom pusztítását.
- Néha - néha odajön egy - két lány aláírást vagy közös képet kérni, de semmi több.
- Élvezed a sztárságot? - érdeklődtem.
- Szeretem. Mindig megpróbálom kihozni magamról a maximumot.
- Szóval maximalista vagy.
- Mondhatni. De így a jó nem? - nevetett talán már kicsit erőltetetten. - Mint egy elszállt majom lennék - nézett rám, mintha valamit mondanom kellett volna. De végül is igaza volt. Jobb, mintha öntelt majom lenne, amit én hittem róla. Akkor tényleg nem az? Tényleg nem csak előttünk játssza meg, hogy nem az, hanem ez a valódi Kamenashi Kazuya? Hisz egy nagyképű nem vitte volna el az egyik lány ( a sok közül), egy plázába, ahol több ezren láthatják őket. Nem vett volna ennek a lánynak egy teknőst, nem hívta volna meg fagyira, nem mondana el neki olyan dolgokat, amik már talán személyesebbek. Ezt gondoltam. Reális, nem? Arra gondoltam, hogy elmondom az én kis titkomat, hogy miket gondoltam róla, róluk, az egészről, amit csinálnak, úgy éreztem így lesz a legjobb.
- Igen, így a jó - kezdtem. - De én is elakarok mondani valamit. Ez olyan, mint egy apró kis titok. - Ő csak némán nézett és várta hogy folytassam. - Igazából mielőtt idejöttem csak Jane imádta a KAT-TUN-t - itt már eléggé vágta a "Mi van?" fejet. Alig ha értette, hogy mit akartam ezzel érteni, így folytattam. - Mielőtt megnyerte volta a pályázatot, Ő oda volt értetek, de én nem. Próbált megszerettetni titeket, de nem igazán sikerült neki. Mutatott koncert fellépéseket, videoklippet meg mindent. Volt egy koncerted, amikor csak te léptél fel valahol, és a tánc közbe, amit előadtál úgy vettem le az egészet, mintha kihasználnád az adottságaidat, vagy is vissza élsz vele, és a többiek is. Úgy riszáltad magad, a fiúk meg nagy képűnek tűntek. Pont annak az elszállt majomnak a másolata. De ezeket az előtt gondoltam, mielőtt ide jöttem. Ezért mondtam hogy mutatkozzatok be, ezért nem voltam olyan őrült rajongó, mint a barátnőm, ezért voltam annyira tehetetlen az első nap. Gondoltam jó, ha elmondom ezeket - eltartott egy ideig, amíg felfogta. Aztán csak ennyit mondott:
- És most? Mi a véleményed? Rólunk. Erről az egészről. Most is majmoknak látsz minket?
- Nem. Ezeknek a teljes ellentétét gondolom. Teljesen mások vagytok a valóéletbe. Van egy kis bűntudatom is, amiért azokat gondoltam rólatok. Megkedveltelek titeket - vallottam be.
- Akkor csak ez a lényeg, nem? - mosolyodott el újra, a szívemről hatalmas kő zúdult le. Féltem. Az hittem mérges lesz, hogy ilyeneket gondoltam róluk. Nagy szemekkel ránéztem és meg könnyebülésemet egy hatalmas mosollyal jeleztem. Aztán a kezemen éreztem valami ragadós, folyékony valamit. Oda kaptam a fejem és a fagyim az elolvadásán volt.
- A fagyiiiiiim - szenvedtem.
- Ön Kamenashi Kazuya? - kérdezte az eladó. A srác bólintott. Én pedig nem sétáltam tovább, hanem megálltam mellette. A srác kipattant a pult mögül és meghajolt. - Nagyon örülök a találkozásnak - aztán Kame is meghajolt. Nem tudtam hogy nekem is meg kellett volna, mert Kazuyának örült, nem nekem, ezért nem hajoltam meg. Egyenesbe húzták magukat és Kamenashi rámosolyodott a srácra, aki szerényen vissza kullogott a pult mellé. Én meg a pulthoz léptem.
- Hamar elkapkodták a KAT-TUN albumokat?
- Igen. Az albumok alig két napja érkeztek, és már alig van - mondta. Tovább se gondolkoztam. A sorokhoz léptem, lekaptam két albumot és a srácnak adtam érte pénzt és eltettem a CD-ket.
- Ha ruhavásárlásnál is ilyen gyors vagy esküszöm feleségül veszlek - nevetett. Ettől én is elnevettem magam. Az eladó utánunk szólt, mikor már kiléptünk volna a boltból.
- Ano... - fordultunk vissza. - Elnézést, nem akarok tolakodó lenni,de Ön a barátnője? - kérdezte. Miért hitte ez mindenki? Csak viccelt akkor? Nem lehet hogy komolyan vette, és ha akkor együtt lettünk volna, akkor csókolóztunk volna, vagy kézen fogva mentünk volna, nem? Kame csók. Milyen édes lehet. Ahogy a puha, ajkai a tiédet érintik. Na jó, elkalandoztam.
- További jó munkát - mondta, aztán megfogta a KEZEM és kimentünk a boltból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése