Hetedik rész

Arra kaptuk a fejünket. Nem értettem. A fiúk elmentek, ők meg kik? Most nem Kazuya fog gyakorolni a koncertre? De igen. Akkor ők mit kerestek itt? - Gondoltam. De aztán Kame tekintete újból rám terelődött. Én tudatlanul rá meredtem, reméltem hogy tudja a választ. És tudta.

- Ők lesznek a háttértáncosaim a koncerten.

- Így már értem - bólogattam.

- Miért maradtál itt? - tudtam hogy megfogja kérdezni. Ezért gondolkoztam egy válaszon, de nem tudtam okot adni. Elég hosszasan gondolkodtam a válaszon. De csak ennyire jutottam.

- Gondoltam rossz lehet egyedül haza menni - néztem az össze fonódott lábaimat, hogy véletlenül se lássam azt, ahogy a hülye ok miatt kinevet. Főleg mert úgy érzem elpirultam. De nem nevetett. Szerintem rám mosolygott. Aztán felpattant, mert bejött az a négy srác, akik az előbb kint zajongtak az öltözőbe. Köszöntek vagy is meghajoltak egymás előtt, mint ahogy itt szokás. Felém fordultak és köszönve meghajoltak. Felálltam és én is ezt tettem. Bemutatkoztak. Atsushi, Ben, Kazuki és Daisuke. Aranyosnak tűntek. Kérdezgettek párat. Hogy van Kame? Mennyire várja a koncertet? Mit fognak előadni? És hogy én a barátnője vagyok-e?

- Igazából egy pályázat... - kezdtem. De eléggé dadogtam, hebegtem és nem tudtam mit mondani, de mind az öt fiú rám nézett.

- Nem a barátnőm - nevetett Kame. A fiúk egy olyan "tényleg?" arc kifejezéssel néztek az énekesre. Az arcán halvány pír jelent meg. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássák az elpirult mosolyomat. A fiúk pedig elnevették magukat és meglökdösték Kamet, aki visszalökte őket és mondta hogy melegítsenek be. Nem vitatkoztak, viszont egy kis zenét kértek hogy én kapcsoljak valamit. Felálltam hogy elérjem a készüléket, ami a polcon volt vagy is valami olyasmin. A laptop több hangfalra volt erősítve, amik a terem négy sarkába volt elhelyezve. Kerestem, vagy is próbáltam egy olyan számot keresni, amit ismertem. Láttam párat, ami ismerős. Tele volt az egész KAT-TUN számokkal. Másra nem szoktak táncolni? Csak saját zenére? Pedig az első táncórán másra melegítettünk be. Szóval nem adtam fel és még szét néztem 1-2 mappába. Kezdtek türelmetlenek lenni, de elég nehéz el igazodni egy japán cuccokkal teli laptopba. De találtam egy mappát. Zene fájlok voltak benne. Ismerős neveket kerestem. Meglepetésemre találtam egy ismerőst. Nem tétováztam, mert a türelmetlenek már melegíteni akartak. Felzendült a hangfalakból All Time Low - I Feel Like a Dancin'. Hátra fordulva láttam azt, hogy gyorsan elkapta a tekintetét rólam, és elkezdett bemelegíteni. Ben és Kazuki összenevettek, én meg vissza ültem a "helyemre", ittam egy kortyot a hűsítő ásvány vizemből, és figyeltem tovább a fiúkat. Tizenöt perc múlva Gale toppant be a terembe. Megérdeklődte hogy mit akar énekelni az "ifjú sztárocska". Vagy is így nevezte Kazut.

- A Plastic tears, Someday for somebody és a Search -re gondoltam - vallotta be. A srácon látszott hogy elgondolkozott valamin. Aztán megkérdezte:

- Mi lenne ha ráadásként el énekelnéd az Aishiteru kara-t? -a fiú tanakodott. - Hisz eddig mindig sikoltozva vissza tapsoltak - mondta hatalmas vigyorral koreográfusunk. - Nem lenne benne semmi extra. Mivel lassú szám, ezért lehetne az is, hogy leülsz egy székre, egy gitárt a kezedbe adunk és az első pár sort gitár kísérettel eldalolászod, aztán meg szabad vagy. Járkálhatsz, csábíthatsz satöbbi - folytatta. Amikor elmondta, hogy, hogy képzeli el a koncertet az álom jutott az eszembe. Ekkor éreztem hogy az egész arcom a vörös szint vette fel. Atsushi észre is vette.

- Jól vagy? - jött oda hozzám furcsálkodva. Kame már pont rábólintott volna Gale ötletére, mikor felém kapta fejét Ő is odasietett hozzám. Némán bólogattam, hogy jól vagyok.

- J - jól va - vagyok ... ti, menjetek táncolni,... minden oké -hebegtem el őket magamtól. Atsushi nevetve visszament a többiekhez. Elszégyelltem magam, amiért ilyen idiótaként viselkedtem a táncosai előtt, ás nem tudtam tőlem próbálni. Kame tekintete belefúrta magát az enyémbe. De ahelyett hogy mondott volna valamit, csak magához húzva megölelt. A karjai megint gyengéden át öleltek, és az illata oly kellemes volt. Szavam se lehetett. Gale összecsapta a két tenyerét, Kame elengedett és felállt. Oda sietett Gale-hez rábólintott az ötletére, ő pedig örült neki. A laptophoz sétált a tánctanér és kikapcsolta az addig is szóló zenét, ami már átváltott az ismertről az ismeretlenre. Elindult a plastic tears című szám. Gale Kame mellé lépett és mutatta. Énekesünk elég komolyan figyelte lépéseit. Majd megpróbálta elismételni, ami sikerült. A mozgása olyan gyengéd és kecses volt. Ámultam. Próbáltam zárva tartani a számat, és nem nyál csorogva bámulni. Így ment ez 3-4 órán át. Az utolsó órában már kívülről fújtam a szövegeket. A koreográfia felét is megjegyeztem, de nem untam a látványt, főleg mikor annyira melege lett Kamenak hogy meg elégelte felsőjének fűtését, és semmivel nem törődve levette magáról és tökéletes testét felfedte előttem. Itt kezdett el csorogni a nyálam. A hasa,válla, felsőkarjai, mellizmai TÖKÉLETES volt. Igyekeztem nem oda nyáladzani vagy elolvadni a látványtól, de aligha sikerült A maradék fél órát arra szánták hogy még egyszer előadták úgy, mintha élesbe ment volna. Utána meg megbeszélték hogy holnap a koncert előtt bejönnek és előadják itt. Mikor végeztek Kame elment zuhanyozni (?) én meg összeszedtem az üres flakonokat, amiket ma után hagyott. Felkaptam a cuccokat és elköszöntem a fiúktól és Gale-től, és megálltam a folyosón hogy ott megvárom. Hamar kijött egy utcai ruhába, és hajából még itt kiálltak vizes tincsei. Még így is szívdöglesztő volt, de én nem tehettem úgy, mint egy őrült rajongó, mert nem voltam az, Jane az, de ebbe a férfiba lehetetlen volt nem beleszeretni. Mint egy isten úgy nézett ki ruha nélkül, ruhával pedig fél isten. Mikor felém sétálva rám nézett akkor az összes porcikám beleremegett. Egy újabb gúnyos félmosollyal a száján megállt előttem.
- Remélem nem kellett sokáig várnod - nézett rám.
- Nem - ráztam meg a fejem és öntudatlanul egy mosoly jelent meg arcomon. Kiindultunk az épületből beültünk a kocsiba és arra gondoltam hogy a többiek jóllakottan és kitársalogva itthon ülnek és biztos jó kedvük volt, míg hallgattam a motor lágy zúgását. Lassan ki indultunk a parkolóból. A sofőrömre pillantottam, nyugodtan és jókedvűen vezetett. Megint elmosolyogtam és figyeltem azokat a tincseket, amik pár perce még vizesen tapadtak puha bőrére. Láttam ahogy felém kapta pár másodpercre tekintetét, vissza és nagyokat mosolygott. Kinéztem az autóból és vártam azt, hogy kezdjen ismerős lenni az út, de hiába. Egyre több embert láttam sétálgatni és nem értettem, mert a szálloda felé nem erre kell menni. Sőt, akkor már ott kellett volna lennünk. Nincs messze a ház a táncépülettől. Kamera néztem, aki még mindig mosolygott, ezért rákérdeztem.
- Hova megyünk? nem erre van a szálloda.
- Nem szeretném ha miattam maradnál le mindenről - felém fordította tekintetét. Megint az az édes mosoly, egy szóval tiltakozni nem tudtam volna, így beadtam a derekam és bíztam benne hogy nem visz egy gettóba.
Jól tettem hogy bíztam benne. Egy nagy épület előtt parkolt le. Üveg ablakokból állt szinte az egész épület. Több emeletes volt, mint valami pláza. Rengeteg ember volt az épületnél és az épületbe. A pálza előtt volt szökőkút, mellette padok és ételárusok. Körülöttük sok tizenéves nevetve a barátaival töltötte az időt. Kame leállította a motor zúgását és kipattant a kocsiból. Én is ezt tettem. Lezárta a járművet és fejével biccentett hogy indulás. Én egy kicsit félénken, de elindultam és mellé léptem.