Tizedik rész

- Várod a holnapi koncertet? - törte meg a csendet Jane.

- Aha - mosolygott.

- Ugye mi is elmehetünk? - utalt magára meg rám. Kicsit tanakodott a válaszán. De aztán beadta a derekát. Nem volt akkor nehéz dolog megkérni őt valamire.

- Meg oldható - nézett Jane-re. Utána pedig rám és édesen mosolyra húzta a száját. Legszívesebben az ölébe másztam volna és a szájára tapasztottam volna ajkaimat. De nem tehettem. Inkább a helyemen maradtam, és csak hagytam, hogy tekintetével elbűvöljön. Több percnek tűnt, amíg egymásról le nem vettük szemünket, de amúgy fogalmam sem volt meddig szemezhettünk. Senki nem szólt közbe, hogy kizökkentett volna minket a mély elmerülésünkből. Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Láttam ahogy a röhögés határán van, ezért elfordultam. Koki kitalálta hogy nézzük meg az egyik nagy koncertjüket. Beleegyeztünk, és elkezdtük nézni. 2-3 órás volt. De amit először megpillantottam, hogy több ezren volt ott a koncerten.  Valami 50 ezer körül. Egy hatalmas stadionba voltak Tokyo-ba. Minden évbe felléptek ott, az volt az utolsó koncertjük. Hatalmas volt a hangulat. Több ezer ember kiabálta egyszerre a nevüket. Úgy éreztem, hogy bármit megadtam volna, hogy ott lehessek. És ahogy elnéztem, nem csak egy helyen toporzékoltak, hanem kihasználták szinte az egész stadiont. Körbe futották az egész színpadot, ami átcikázott a közönség között. Annyira le voltak izzadva, és alig fél órája tartott a koncert. Lenyomtak pár szóló számot, amíg a többiek átöltöztek. Volt egy olyan rész, ahol Kame levette a felsőjét. Ivott a palack víziből, mire a lányok ezrei sikongattak. Leült a dobok mögé és elkezdett valamit játszani. Mármint ilyen nagyon alapokat. Bevonta a sikolyt is. Így alkotott egy zenei alapnak is hallható hangot. Bár biztos senki nem lett volna, aki felhasználja. Mindegy. Akármennyire is érdekelt ez az egész koncert a szemem szinte letapadt, annyira fáradt voltam. Próbáltam ellenkezni, aligha ment. Egy óránál feladtam a harcot az álmosságom ellen. Be aludtam. Fogalmam sem volt arról, hogy ki(k), és mikor vették észre. De a szobámba keltem fel reggel. Be voltam takarva. Annyi, hogy nem pizsamába keltem fel, hanem amibe tegnap voltam. Felültem, és Kame ült az ágyam szélén.

- Jó reggelt-  mosolygott rám. Az ablakon besütő napfény gyönyörűen megvilágította arcát. A mosolya nagyon szép volt.

- Neked is - mosolyogtam, és az ujjaimmal kezdtem a takarón birizgálni valamit, amit a tekintetem is követett. Zavarba voltam. Vajon mióta ült ott? Végig figyelte ahogy aludtam? Jane ágya felé néztem, de üres volt. Miért nem keltett fel? Miért nem hallottam, hogy kiment? Vagy azt, hogy Kame bejött? Miért nem keltett fel senki?

- Bocsi, hogy ilyen tolakodó voltam, de felakartalak kelteni, csak olyan aranyosan aludtál - mosolyodott el. Erre kicsit jobban elpirultam.

- Régóta ... néztél? - nyeltem egy nagyot. De mikor megrázta a fejét kicsit meg könnyebbültem. Kényelmesebben felültem, vagy is ráültem a térdemre és lassan Kame arcához közeledtem. Nem mozdult, csak nézett. Mikor pár centire voltam csak arcától, éreztem hogy vissza fojtotta levegőjét. De nem a száját vettem célirányba, hanem az arcát. Ajkaim lassan tapadtak rá, puha arcára. Libabőrös lett. Egy puszit adtam libabőrös arcára, utána visszaültem a helyemre. Ő elmosolyodott. És tudtam, hogy a szíve csak úgy kalimpált. Kipattantam. Fogta magát és egy nagy lendülettel felállt,és mellém lépett. A lépcsőn halkan próbáltam lemászni, de Kame nem. A lépésének hangja miatt, azt se tudtam, hogy én vajon hangosan lépkedtem-e, vagy csak Ő? Mindegy. Leértünk és mindenki lent volt már, csak mi hiányoztunk. Valaki gúnyos mosollyal fordult felénk (Junno, Jane), akik szerintem összebeszéltek párszor. A többiek pedig csak egy álmos, de vidám mosollyal köszöntek. Odamentünk a többiekhez, és ahogy észre vettem mindenki pizsamába volt, és kávézgatott. Kivéve Jane-t. Ő anélkül is egy energia bomba volt. Hát még ha ivott volna.

- Ohayoooo - köszöntek. Ha jól emlékszem szerintem ez az egy szó, amit tudok japánul, ezt is csak azért mert mikor egymásnál aludtunk a barátnőmmel, akkor köszönt így reggel. Ezért tudom hogy azt jelenti, hogy jó reggelt.

- Nektek is - biccentettem.

- Oyaho - mondta Kame.

- Várod már a koncertet? - kérdezte Koki és meghúzta a pohara tartalmát,  utána a többiekkel rá meredtek Kamenashira. Látszott rajta, hogy nem tudta, vagy talán különösebben nem foglalkoztatta a dolog, hogy parázik -e, vagy sem. Kicsit valószínűtlen lett volna, hogy pont ezen a koncerten izgult volna.

- Nem. Egyáltalán nem - mosolygott biztatóan.

- Te sose izgulsz? kérdezte Jane. - Még sose láttalak izgulni.

- Ritkán. Ha valami tényleg különleges koncertre hívnak, vagy ilyesmikre. De megyek készülődni. Várjatok meg és akkor mehetünk - szaladt fel gyorsan a lépcsőn saját szobája felé. Aztán egymásra néztünk Jane-el értetlenül. Várjuk meg? Pizsamába voltunk! Nem vártuk meg, felszaladtunk a szobánkba, és gyorsan magunkra kaptunk valami laza, de jól kinéző ruha összeállítást. Feldobtuk magunkra egy enyhe sminket, rendbe tettük a hajunkat, és lesiettünk a lépcsőn. Meglepetésünkre a pultnál négy fiú állt illetve ült. Az ötödik még nem volt ott. Hirtelen eszembe jutott az, hogy annyira lassúak voltunk, Ő meg annyira sietett, hogy el is ment. De a fiúk biccentettek, hogy menjünk oda. Hát oda mentünk, és helyet kerítettünk magunknak.

Meagen ruha

- Nyugi, most elég lassú lesz, mindig kigányolja magát itthon, mikor előtte mindig próbákra megy - magyarázta Tatsuya.

- Pedig koncert előtt is kiszokták - folytatta Junno. És ezzel egy pillanatban, hogy befejezte mondatát, jelent meg mögöttünk Kame.

- Igényes vagyok - nevetett.

- Majd koncert előtt... - mondta Koki.

Jane ruha

- Na, menjünk, mert sietünk - hadarta. Bólintottunk és lepattantunk a székekről, amiken eddig ültünk, és utána indultunk. A fiúk utánunk szóltak olyanokat hogy " sok sikert, jó szórakozást, kéz, és láb törést", és egyebeket. Kame intett egyet és már ki is lépett az ajtón, mi meg utána siettünk, mert ez elég gyorsan ment le. A kocsihoz érve Jane meg előzött, ezért beült a jó helyre. De aztán meg gondolta magát, és hátra ült mellém. Kame nem törődött vele, én meg nem értettem, hogy miért, mert ölni tudott volna azért a helyért. De nem szóltam. Épp, hogy beültem, már zúgott a motor, és Kame indult is a kocsival. Út közbe csak a rádió szólt. Pár számot, amit nem ismertem, de tetszett. Valami BigBang előadótól a Fantactic Baby. Beleírtam a szám címet a telefonomba, és a barátnőmre figyeltem, aki feltűnően csendes volt. Aztán jobban szemügyre vettem, teljesen elvolt varázsolva. De nem úgy, mint eddig. Máshogy. Talán...