- Jane.
- Hm? - kapott észhez, de elég lassan. Látszott rajta, hogy teljesen más hol járt.
- Min gondolkozol ennyire? - kérdeztem és letévedt a szemem a két kezére, amibe szorongatott valamit.
- Csak ... elkalandoztam - mentegetőzött.
- Mi van a kezedbe? - nyúltam a kezéhez, hogy kibányásszam bármi áron azt, ami közte lehetett.
- De akkor csssssh...- nyitotta szét kezeit úgy, hogy rásegítenem se kellett. A kezében egy karkötőt tartott. Két J betű lógott rajta. Jobban megnézve elég egyszerű ékszer volt. Ezüst színű, de nagyon szép volt. Valami dísz is volt rajta, a két betűn kívül, de azt már nem láttam, mert összezárta kezeit, és a mellkasához szorította. Én meg próbáltam ezeket az információkat feldolgozni. biztos voltam benne, hogy Junnotól kapta. Hisz rajta kívül ki lett volna a másik J? Senki. De mikor kapta? Ennyire lefoglalt volna Kame? Semmit nem vettem észre köztük. Esetleg annyit, hogy sokat beszélgettek, és mosolyogtak egymásra. De ezt nem hittem volna hogy ők... Mondjuk életembe azt se gondoltam volna, hogy egy idol majdnem megcsókol. Elég sok minden történt alig 2 nap alatt. Milyen barátnő az, aki ennyit nem képes figyelni? Enyhén tépett a bűntudat, de szerintem meg se próbálta elmondani, vagy nem tudta hogy? Bár én se törtem magam azon, hogy, hogy mondjam el neki, de mintha végig tudott volna mindenről, de honnan? Kitől? A fiúk se tudhattak maguktól mindent. Kame se csacsoghatott nekik mindenről. Nem tudtam, és ez nagyon zavart, de nem ugorhattam neki senkinek. Neki dőltem az ablaknak, és kinézve láttam, hogy a kocsi egy helybe állt. A jelző lámpa pirosan világított. A tekintettemmel egyből Kamet kerestem. Az anyós ülést bámulta. Az üres helyet. Bánom, hogy nem ültem ott. Talán, akkor lett volna valami. Talán... megkaphatom még. Lehet nem veszett minden. Csak nem az nap - gondoltam. Újra elindult az autó és a táncteremig meg se állt. Sajnos a kocsiba kellett megvárnunk, de hamar letudta. Tényleg csak lazán vehette át a lépéseket. Ahol éppen fellépése volt, az alig pár percre volt kocsival. De hatalmas volt az egész. Egy emeletes volt, de inkább a szélessége volt nagyobb. Nagy betűkkel volt valami felírva, de nem tudtam elolvasni se, mert kanji írás volt. Kiszálltam és Jane arcán láttam valami megkönnyebbülés félét. Amikor ketten ültünk a kocsiba néma csönd fojtogatott minket, szóval mikor Kame visszatért, akkor valami megváltás félét érezhettünk, bár aznap reggel senki nem volt beszédes hangulatba, így amikor visszajött, ugyan olyan csend volt. Ilyen még sose volt, hogy mikor ketten voltunk valahol, akkor ilyen csönd lett volna. Ennyire nem akart beszélni róla? Hisz a legjobb barátnője voltam, szinte a testvére. Erre? Feleslegesen vádoltam, én is ugyanúgy elhallgattam mindent. Talán azért, mert én magam se tudtam, hogy mi is történt pontosan a két nap alatt. Eldöntöttem. Beszélni fogok vele este. Akkor biztosra tudhatom, hogy ketten leszünk. Tehát most hagytam.
Kame egy biztonsági őrhöz vezetett minket Gyorsan elmagyarázta, hogy V.I.P bejárásunk lehet, csak ne legyünk útba, és ne zavarjunk senkit. Egy megértettük bólintással kaptuk meg a kártyákat, ami igazolt minket. Mivel kint dög meleg volt, ezért az épület légkondija hatalmas megkönnyebbülés volt. Jane-el azonnal indultunk szétnézni, próbáltuk megjegyezni a folyosókat, és nem eltévedni. Hát próbáltuk, csak nem jött össze. Mindenhol ugyan olyan ajtók sorakoztak, mintha egy folyosó ismétlődne újra, újra, és újra. Amikor már Jane is azt gondolta, hogy csak körbe járkáltunk, csak nem tudtuk, hogy honnan indultunk, akkor megálltunk. Vártuk, hogy valaki jöjjön, és segíthessen nekünk. Senki nem jött. Nem akartunk már elindulni semerre, csak leültünk. Egy ideig tuti, hogy ott voltunk. Arra lettünk figyelmesek, hogy egy nő kirohant az egyik szobából. Sokkal idősebb lehetett tőlünk. Valószínűleg itt dolgozott. Még mielőtt becsukódhatott volna az ajtó mögötte, megláttam bent Kamet. Megkönnyebbülve álltam fel a padlóról. Oldalba böktem Jane-t, aki majdnem elaludt (!!!). Ő, aki egy koncert előtt szinte nyugton se tudott volna maradni. Erre? Mint akinek ez a dolog már unalmas, vagy egyhangú lenne. Vagy csak keveset aludt, és nincs ideje pörögni. Junno ennyire le... sokkolta volna, hogy aludni se tudott? Emlékszem, hogy akár hajnalig fent bírt maradni, mert várta a KAT-TUN - tól a legújabb videokloppet. Talán a Fumetsu no Scrum volt az, de nem voltam benne biztos. Akkor még teljesen hidegen hagyott az egész.
Felkaroltam a földről a barátnőmet, és Kame ajtajához léptünk. Nyeltem egy nagyot, és bekopogtam, majd engedély megvárása helyett egyből benyitottam. Ő a tükör előtt ült, és elmerülve magát bámulta. Valamin biztos gondolkozott. Talán saját magán. Hogy mit is gondol, érez, csinál. Talán, hogy jók-e azok a dolgok. És aztán meg szólalt.
- Teljesen kipattogott az egész arcom - pármásodperces kimaradás után leesett, hogy mit is mondott. Aztán meg...
- Mi van?!? - szinte kiabáltam. Annyira, hogy Jane is megijedt. Kame szerintem észre se vette, hogy benyitottam, akkor gondoltam a kopogást se halhatta. A széken ugrott egyet ijedtségében, majdnem borult egyet. Vissza kellett volna fognom magam. De azt hittem, hogy valami komoly dolog pöröghet a fejébe koncert előtt, erre? Viszont, azt nem várhatom, hogy állandóan csak a velem kapcsolatos dolgok járjanak a fejébe, amik lehet meg válaszolnák a számomra megfejhetetlen kérdéseimet. Bárcsak megkérdezhettem volna mindent, ami eszembe jutott.
- Azt akarod, hogy szívbajt kapjak? - kérdez vissza. Kipattant a székéből, és elém lépett. Ő is felemelte a hangját. De ez még nem volt kiabálás. Nem akarta, hogy szívbajt kapjon, csak azt hittem máson jár, az esze, és nem azon, hogy mennyire volt kipattogva. Így is ellenállhatatlanul nézett ki. Azok a kis pattanásai, vagy kiütései semmit nem tudtak elrontani a tökéletes arcán. Ébredj fel Meagen!
- Én ... nem - vettem vissza a hangerőt, és kicsit meg is rémültem. Tudott Ő ijesztő is lenni.
* Kame PoW*.
Nem akartam így rá morogni, de nagyon megijesztett még így is, hogy tudtam, hogy bejöttek, hogy figyelt. Csak a kopogása, és azt ajtó nyitása zavart meg gondolkodásomban. Ez a lány mindig megtudott lepni. De így is rohadtul izgultam, viszont nem tudtam rá okot mondani. Valamiért sokkal jobban félek, hogy elrontom az egészet. Talán mert Ő is itt van. P nem olyan, mint a többi "rajongónk", hogy csettintenénk egyet, és egyből ugrik. Úgy tekint ránk, mint a hétköznapi emberekre, ami sokkal jobb. Van akivel, úgy beszélgethettem, hogy csüng minden szavamon. Nem akartam meg bántani, vagy valami ezért megöleltem. Közben észrevettem, hogy hatalmas mennyiségű levegőt fújt ki magából, és a fejét belefúrta a mellkasomba. Éreztem édes illatát. Ezek az ölelések mindig megnyugtattak, főleg, ha Őt ölelhettem meg.
- Ne haragudj, nem akartam rád morogni. Csak izgulok, és ilyenkor minden bajom is van - simogattam meg a fejét, és még éreztem puha, gyengéd kezeit a hátamon. Viszonozta ölelésemet.
- Bocsi, hogy megijesztettelek. Nem akartam - felnézett a mellkasomból, egyenesen a szemeimbe. Arra gondoltam, hogy rá sose tudnék haragudni. Ártatlan. Talán azóta is úgy gondoltam rá, mint egy ártatlan lányra, akire vigyázni kell nehogy összetörjön, mint egy féltett kincs. Azt akartam, hogy az enyém legyen, és őrizgethessem.
- Tudom - és egy puszit nyomtam a fejére. És muszáj voltam el engedni, mert féltem, hogy Jane sokkot kap, hogy ott állt, de mikor kerestem a tekintettemmel, nem találtam. - Neked nincs egy barátnőd? kérdeztem, hogy felhívjam a figyelmét a barátnője köddé válására. Körbenézett, és meglepődött, hogy Ő se vette észre eltűnését. Tett egy 360 fokos fordulatot, és már nyitotta volna ki az ajtót, amikor megfogtam a csuklóját. Lassan, és gyengéden vissza húztam. - Kérlek, ne hagyj itt - mondtam, bár talán nevetségesen hangozhatott, de nem akartam, hogy itt hagyjon. Egyedül se akartam lenni.
- De nem tudom hol van Jane - mondta. Így még önzőnek is értetődhetett a kérésem, de kettesben akartam vele lenni, de így elég csekély esélyem lehetett rá.
- Tényleg bocsi, akkor menj, kerítsd elő. Koncert előtt még gyertek vissza, ha tudtok - mondtam ki, de ennek pont az éles ellentétét akartam. Maradjon itt, legyen velem. Jane pedig... biztos jó helyen volt. Csak bólintott egyet, és fordultam is volna az ajtó irányába. Nem tudtam mi üthetett belém. Annyira késztetett valami arra, hogy tartsam, hogy nem gondolkoztam. Teljesen kikapcsolt az agyam, a testem magától mozdult. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit csináltam. Újra megfogtam a lány csuklóját, de most teljesen magamhoz húztam. Próbáltam óvatosan. Szegény lány nem értette, hogy miért rángattam így, jobbra, balra. Őszintén én se. A szemébe láttam azt, hogy legszívesebben maradna, de a barátnője ki tudta hol csámborgott. De önzőségemből nem törődtem vele, hanem rávetettem magam Meagen ajkaira.
*Meagen PoW*.
A sajátomon érzem puha ajkait. Édes és telt. Mintha erre vártam volna évekig, ami alig másfél nap. Eddig fogalmam sem volt, hogy mi baja volt egész nap. Csókjától az én összes problémám elfelejtődött. Annyira vágytam erre, hogy érezhessem csókjának édes ízét, hogy tudhassam volt remény. Ahogy falta számat, sejtettem, hogy P is ugyan úgy vágyott rám. Akkor nekem is sikerült kihoznom magamból annyit, hogy kívánjon. Nem akartam, hogy véget érjen ez a csók. Éreztem, hogy Ő se akarta. Próbálta elmélyíteni. A nyelve bejutást akart nyerni a számba, amit egyhamar megkapott. Azt hittem durva lesz, de nem volt az. Gyengén játszadozott a nyelvemmel. Át akartam venni az irányítást, de valaki kopogott, és választ se várta meg, úgy ahogy én. Ajtót nyitott. A szánk szinte szétrobbantak egymás mellől, mintha az a csók, az életben nem történt volna meg. De szerencsére, csak egy rendező féle srác volt, az hogy tájékoztatni tudják Kazuyát a koncert kezdetéről.
- Elnézést a zavarásért - hajolt meg -, de nemsokára koncert kezdés - próbáltam nem a szemébe nézni, így mögé néztem, mármint a srác mögé, és láttam, hogy Jane a falnak támaszkodva integetett. Utána észrevette, hogy Kame karjai közt állok, és kezeit az arcához emelte, és azt hiszem örömébe ugrált(?).
Kame egy biztonsági őrhöz vezetett minket Gyorsan elmagyarázta, hogy V.I.P bejárásunk lehet, csak ne legyünk útba, és ne zavarjunk senkit. Egy megértettük bólintással kaptuk meg a kártyákat, ami igazolt minket. Mivel kint dög meleg volt, ezért az épület légkondija hatalmas megkönnyebbülés volt. Jane-el azonnal indultunk szétnézni, próbáltuk megjegyezni a folyosókat, és nem eltévedni. Hát próbáltuk, csak nem jött össze. Mindenhol ugyan olyan ajtók sorakoztak, mintha egy folyosó ismétlődne újra, újra, és újra. Amikor már Jane is azt gondolta, hogy csak körbe járkáltunk, csak nem tudtuk, hogy honnan indultunk, akkor megálltunk. Vártuk, hogy valaki jöjjön, és segíthessen nekünk. Senki nem jött. Nem akartunk már elindulni semerre, csak leültünk. Egy ideig tuti, hogy ott voltunk. Arra lettünk figyelmesek, hogy egy nő kirohant az egyik szobából. Sokkal idősebb lehetett tőlünk. Valószínűleg itt dolgozott. Még mielőtt becsukódhatott volna az ajtó mögötte, megláttam bent Kamet. Megkönnyebbülve álltam fel a padlóról. Oldalba böktem Jane-t, aki majdnem elaludt (!!!). Ő, aki egy koncert előtt szinte nyugton se tudott volna maradni. Erre? Mint akinek ez a dolog már unalmas, vagy egyhangú lenne. Vagy csak keveset aludt, és nincs ideje pörögni. Junno ennyire le... sokkolta volna, hogy aludni se tudott? Emlékszem, hogy akár hajnalig fent bírt maradni, mert várta a KAT-TUN - tól a legújabb videokloppet. Talán a Fumetsu no Scrum volt az, de nem voltam benne biztos. Akkor még teljesen hidegen hagyott az egész.
Felkaroltam a földről a barátnőmet, és Kame ajtajához léptünk. Nyeltem egy nagyot, és bekopogtam, majd engedély megvárása helyett egyből benyitottam. Ő a tükör előtt ült, és elmerülve magát bámulta. Valamin biztos gondolkozott. Talán saját magán. Hogy mit is gondol, érez, csinál. Talán, hogy jók-e azok a dolgok. És aztán meg szólalt.- Teljesen kipattogott az egész arcom - pármásodperces kimaradás után leesett, hogy mit is mondott. Aztán meg...
- Mi van?!? - szinte kiabáltam. Annyira, hogy Jane is megijedt. Kame szerintem észre se vette, hogy benyitottam, akkor gondoltam a kopogást se halhatta. A széken ugrott egyet ijedtségében, majdnem borult egyet. Vissza kellett volna fognom magam. De azt hittem, hogy valami komoly dolog pöröghet a fejébe koncert előtt, erre? Viszont, azt nem várhatom, hogy állandóan csak a velem kapcsolatos dolgok járjanak a fejébe, amik lehet meg válaszolnák a számomra megfejhetetlen kérdéseimet. Bárcsak megkérdezhettem volna mindent, ami eszembe jutott.
- Azt akarod, hogy szívbajt kapjak? - kérdez vissza. Kipattant a székéből, és elém lépett. Ő is felemelte a hangját. De ez még nem volt kiabálás. Nem akarta, hogy szívbajt kapjon, csak azt hittem máson jár, az esze, és nem azon, hogy mennyire volt kipattogva. Így is ellenállhatatlanul nézett ki. Azok a kis pattanásai, vagy kiütései semmit nem tudtak elrontani a tökéletes arcán. Ébredj fel Meagen!
- Én ... nem - vettem vissza a hangerőt, és kicsit meg is rémültem. Tudott Ő ijesztő is lenni.
* Kame PoW*.
Nem akartam így rá morogni, de nagyon megijesztett még így is, hogy tudtam, hogy bejöttek, hogy figyelt. Csak a kopogása, és azt ajtó nyitása zavart meg gondolkodásomban. Ez a lány mindig megtudott lepni. De így is rohadtul izgultam, viszont nem tudtam rá okot mondani. Valamiért sokkal jobban félek, hogy elrontom az egészet. Talán mert Ő is itt van. P nem olyan, mint a többi "rajongónk", hogy csettintenénk egyet, és egyből ugrik. Úgy tekint ránk, mint a hétköznapi emberekre, ami sokkal jobb. Van akivel, úgy beszélgethettem, hogy csüng minden szavamon. Nem akartam meg bántani, vagy valami ezért megöleltem. Közben észrevettem, hogy hatalmas mennyiségű levegőt fújt ki magából, és a fejét belefúrta a mellkasomba. Éreztem édes illatát. Ezek az ölelések mindig megnyugtattak, főleg, ha Őt ölelhettem meg.
- Ne haragudj, nem akartam rád morogni. Csak izgulok, és ilyenkor minden bajom is van - simogattam meg a fejét, és még éreztem puha, gyengéd kezeit a hátamon. Viszonozta ölelésemet.
- Bocsi, hogy megijesztettelek. Nem akartam - felnézett a mellkasomból, egyenesen a szemeimbe. Arra gondoltam, hogy rá sose tudnék haragudni. Ártatlan. Talán azóta is úgy gondoltam rá, mint egy ártatlan lányra, akire vigyázni kell nehogy összetörjön, mint egy féltett kincs. Azt akartam, hogy az enyém legyen, és őrizgethessem.
- Tudom - és egy puszit nyomtam a fejére. És muszáj voltam el engedni, mert féltem, hogy Jane sokkot kap, hogy ott állt, de mikor kerestem a tekintettemmel, nem találtam. - Neked nincs egy barátnőd? kérdeztem, hogy felhívjam a figyelmét a barátnője köddé válására. Körbenézett, és meglepődött, hogy Ő se vette észre eltűnését. Tett egy 360 fokos fordulatot, és már nyitotta volna ki az ajtót, amikor megfogtam a csuklóját. Lassan, és gyengéden vissza húztam. - Kérlek, ne hagyj itt - mondtam, bár talán nevetségesen hangozhatott, de nem akartam, hogy itt hagyjon. Egyedül se akartam lenni.
- De nem tudom hol van Jane - mondta. Így még önzőnek is értetődhetett a kérésem, de kettesben akartam vele lenni, de így elég csekély esélyem lehetett rá.
- Tényleg bocsi, akkor menj, kerítsd elő. Koncert előtt még gyertek vissza, ha tudtok - mondtam ki, de ennek pont az éles ellentétét akartam. Maradjon itt, legyen velem. Jane pedig... biztos jó helyen volt. Csak bólintott egyet, és fordultam is volna az ajtó irányába. Nem tudtam mi üthetett belém. Annyira késztetett valami arra, hogy tartsam, hogy nem gondolkoztam. Teljesen kikapcsolt az agyam, a testem magától mozdult. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit csináltam. Újra megfogtam a lány csuklóját, de most teljesen magamhoz húztam. Próbáltam óvatosan. Szegény lány nem értette, hogy miért rángattam így, jobbra, balra. Őszintén én se. A szemébe láttam azt, hogy legszívesebben maradna, de a barátnője ki tudta hol csámborgott. De önzőségemből nem törődtem vele, hanem rávetettem magam Meagen ajkaira.
*Meagen PoW*.
A sajátomon érzem puha ajkait. Édes és telt. Mintha erre vártam volna évekig, ami alig másfél nap. Eddig fogalmam sem volt, hogy mi baja volt egész nap. Csókjától az én összes problémám elfelejtődött. Annyira vágytam erre, hogy érezhessem csókjának édes ízét, hogy tudhassam volt remény. Ahogy falta számat, sejtettem, hogy P is ugyan úgy vágyott rám. Akkor nekem is sikerült kihoznom magamból annyit, hogy kívánjon. Nem akartam, hogy véget érjen ez a csók. Éreztem, hogy Ő se akarta. Próbálta elmélyíteni. A nyelve bejutást akart nyerni a számba, amit egyhamar megkapott. Azt hittem durva lesz, de nem volt az. Gyengén játszadozott a nyelvemmel. Át akartam venni az irányítást, de valaki kopogott, és választ se várta meg, úgy ahogy én. Ajtót nyitott. A szánk szinte szétrobbantak egymás mellől, mintha az a csók, az életben nem történt volna meg. De szerencsére, csak egy rendező féle srác volt, az hogy tájékoztatni tudják Kazuyát a koncert kezdetéről.
- Elnézést a zavarásért - hajolt meg -, de nemsokára koncert kezdés - próbáltam nem a szemébe nézni, így mögé néztem, mármint a srác mögé, és láttam, hogy Jane a falnak támaszkodva integetett. Utána észrevette, hogy Kame karjai közt állok, és kezeit az arcához emelte, és azt hiszem örömébe ugrált(?).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése