Tizenkettedik rész

- Rendben, köszönöm - bólintott Kame, a srác pedig végre elhagyta a szobát, és újra csak ketten voltunk. - Te is láttad Jane-t? - kérdezte, és majdnem nevetett.
- Igen - mosolyogtam nagyokat, de szerintem nem is Jane miatt. A két kezemmel átkaroltam a nyaka mögött és újra magához húzott. Valami + Boldog vagyok" dolgot olvastam le róla. Talán azért mert fülig ért a szája, ahogy én csak fülig voltam vörös. Pillangók verdestek a hasamba, és minden porcikám bizsergett érintésétől, de jól voltam.
- Mennem kell- mondta, már nem is akkora mosollyal.
- Tudom - de nem engedtem el. Kívántam, de nem csak a csókját. Egyre telhetetlenebb lettem.
- Tényleg mennem kell- próbált hatni rám, de meg se mozdultam. Újra megcsókolt. Nem mélyítette el, de tudtam, hogy legszívesebben maradt volna. A csókjával hatott rám. Elengedtem. Ő pedig elmosolyodott újra. - A koncerten találkozunk, szoríts.
- Kéz, és láb törést - mosolyogtam. Majd az ajtó felé vettem az irányt. Nem állított meg. Pedig mennyire szerettem volna, hogy megint visszahúzzon magához. Bezártam magam mögött az ajtót. Jane ugyan ott állt, ahol megláttuk az ajtóba. De amikor meglátott a nyakamba borult. Na, Ő az én barátnőm.
- Mi történt? - ugrált, sikítozott, pörgött, szinte mindent leművelt előttem annyira örült. De muszáj voltam lerendezni egy "majd este mindent elmondok"-al. Elindultunk, hogy beálljunk az első sorba, szerencsénkre az hamar meg volt. Pár őrnek mutogattuk a kártyánkat, és segítette bejutni az első sorba. jól ráláttunk a színpadra, és nem lökdöstek minket. Ez majdnem olyan volt, mint az álmom, csak Jane mellettem volt, és nem kellett arra várnom, hogy Kame felhívjon a színpadra, körbeénekeljen utána pedig bevigyem az öltözőjébe. Addig kellett várnom, amíg tartott a koncert. De alig pár perc alatt elsötétedett a hatalmas nézőtér, ahol minimum 400 - 500 fő lehetett. A színpad kék fénnyel telt meg. Kame már a színpadon állt, és a zene elindult. Felzendült a plastic tears száma és füst felhők jelentek meg. Kame elkezdte a táncot, úgy, ahogy a próbán csak valahogy sokkal jobb volt. Nem tudtam, hogy mit csinált magával ma a próbán, de valami eszméletlen volt a koncert. Minden lány sikítozott, amikor Kame hullámokat lejtett testével. Én maradtam a hagyományos nyálcsorgatásnál. Legszívesebben felmásztam volna a színpadra, és letámadtam volna. ahogy körülöttem még több száz lány. De bírnom kellett magammal, még ha nehéz is volt. A mosolya is iszonyúan falni való volt. Kacsingatott is. De a szexi mosoly végig a száján volt. Meg őrjített vele. Ellenállhatatlan. És ő csókolt meg. Ha erre gondoltam különlegesnek éreztem magam. De nem csak azért, mert egy világhírű idollal csókolóztam, hanem, mert  egy rohadt jó pasi is egyben, de a szíve sokkal többet rejtett.
Mikor kicsit lejjebb kúsztak a füst felhők négy srácot láttam meg, mint Kamenashi Kazuya háttér táncosai. Atsushi, Ben, Kazuki, és Daisuke. Négyükön ugyan az a ruha volt. Fehér póló, fekete felső rá, és fekete hosszú nadrág. Kamen is fehér póló, fekete pulcsi, és farmer nadrág. Táncolása közben észrevettem, hogy valami nyaklánc lógott a nyakába. Csak Ő volt kivilágítva, a többieknek jutott a kék háttérfény. Összhangba voltak, látszott rajtuk, hogy régóta lehettek Kame háttértáncosai. A szám vége fele mind az öt srác a színpad eleje felé közeledett. Kame szexin oda lépett az egyik-egyik sráchoz, egy mozdulat idejéig. A szám el halkult, a közönség sikoltozása felerősödött. Én nem sikoltoztam, csak tapsoltam. Az első sorok között cikázott a tekintete, hogy megtaláljon. Megtalált, és egy mosoly kerekedett el a szánkon. De nem siették el. Lassan hátrébb lépkedtek, a kék fény pirosra váltott, és a Search indult el. Újabb sikongás és Kame kezdett énekelni. Ez a számot sokkal jobban szerettem már csak hallgatni is. De itt... elájulhattam volna. A négy srác végig táncolt Kame pedig valamelyik lépésnél csatlakozott be. A hangja még mindig a csúcson. Nem csak engem varázsolt el, hanem a nézőtéren szinte mindenkit. A szám végén nem vártak annyit, mint legelőször. A fény valami élénkebb színeket választott magának, mert a következő szám a Someday For Somebody volt. A sikoltozás itt se maradt el, miért is maradt volna? Kame levette magáról a fekete pulcsit, és ledobta a színpad szélére, ahol az egyik alkalmazott összekaparhatta. Itt nem volt tánc, csak Kame. De Ő is csak járkált, forgott, lépkedett- De ja vu. Hátra néztem, és pár sorral hátrébb a közönség feltett kezekkel jobbra, és balra lóbálták kezeiket egészen a szám végéig. Ha eddig valaki nem teli torokból sikított, vagy nem lett piros a tenyere a sok tapstól, akkor ennek a számnak a végén biztos. Kame meghajolt, és integetve kisétált. Gale-nek igaza volt. A sorokban ülök elkezdték kiabálni, tapsolás kíséretében a "vissza!" szócskát. Fél perc múlva újra feltűnt a színpadon, egy székkel, és egy gitárral a kezében. Sőt a fehér póló helyett, egy kék hosszú ujjú volt rajta, ami a könyökéig vissza volt hajtva. Nyakába volt akasztva egy narancs - kék színű sál, és egy napszemüveg (?). Gyorsan öltözött át, az is biztos. Egy srác besétált egy mikrofon állvánnyal, amit letett Kame elé, aztán elment. Kazu leült a székre, gitár az ölébe, és nem a zene kezdett el hangosodni, hanem a hangja.
- Mielőtt elkezdeném, szeretnék mondani valamit- már valakik elkezdtek sikongatni - van itt egy lány, akit nagyon megkedveltem... - nevette el magát. - Ez a dal...neki szólna. -  A szívem ezerrel kalimpált mert tudtam, hogy nekem szólt. Valahogy ez a dal lett a kedvenc számom, és az is maradt. Örökre. Jane a szám végéig a kezemet szorongatta, mert szerinte olyan romantikus volt. Nem, csak Ő gondolgatta így. A koncert után átvágtunk az őrökön, és Kame öltözőjét vettük célba. Útközbe  Jane-el alig fértünk meg a bőrünkbe.
- Akkor ti most együtt vagytok? - kérdezte, és én pedig nem tudtam rá semmit mondani. Megcsókolt, de nem mondott, vagy kérdezett volna bármit. Lehet, hogy csak véletlen volt az a csók, és több mindent nem is akar? De a koncerten mást mondott. Még alkalma se volt megkérdezni akármit, annyira faltuk egymás száját.
- Én ... nem tudom - vallottam be. Egy csók miatt együtt lettünk volna? Fogalmam sincs, és nem is volt. - Szerinted? - kérdeztem tanácstalanul.
- Mondta már neked azt, hogy szeret? - Akkor tehát nem. Kedvelt. Több nem volt. A csók valami marasztalás akart jelenteni, csak más nem jutott eszébe, hogy ott tartson. Én meg bedőltem. Megrázom a fejem.  Aztán eszembe jutott valami, amire felpattantak a szemeim. A zene. A dalszövege. Abba elmondta. Több dolgot is. Pár másodperc múlva valami hatalmas puffanást éreztem. A szívemről egy hatalmas szikla esett le. Szeret. Csak ez érdekelt.
- Mégis mondta. Mégis szeret. Nem csak hülyített - futás lett a sétálásomból. Jane alig érthette meg a mondanivalómat, de futott utánam. Pillanatok alatt az öltözőjéhez értünk. Az ajtó előtt  megtorpantam. Nem tudtam, hogy be kellett volna-e mennem. Jane mögém érve, oldalba bökött. Azt akarta, hogy menjek be. Bizonytalanul benyitottam. Bent ült. Fáradtnak nézett ki. Leizzadt, de miért volt az, hogy akárhogy festett, mindig ellenállhatatlanul jól nézett ki. Észrevett, elmosolyodott, aztán meg felállt, és elém lépett.
- Remélem tetszett a dal. Csak neked szólt.- Hogy lehetett ennyire édes?
- Igen, nagyon - pirultam. Magához ölelt, és a fülembe suttogta:
Szeretlek Meagen - a legkisebb kétségeb is elszállt, ami volt. Teljesen elvarázsolt ez a két szó. Szinte már olvadtam.
- Szeretlek Kame - válaszoltam. Vajon Ő is annyira örült ennek a két szónak mint én? Vajon az Ő fejébe is kerge birkák voltak a gondolatok? A fülem lázasan égett a suttogásától.