Második rész

- Csak anya az - mondtam nyugodtan.
- Mit írt? - kérdezte.
- Hogy megérkeztünk -e már, megtaláltuk -e a fiúkat, és hogy megvannak -e a cuccaink?
- Mind pipa - mosolygott elégedetten Taguchi.
- Taguchii, ugye elmondod azt a névrímet? - nézett rá kiskutya szemekkel Jane. Elég sokszor csinálta ezt a szemes dolgot, mert ezzel sikerült rávennie az embereket, hogy bele egyezzenek a dolgokba, szinte gondolkodás nélkül.
- Na ne! - mosolyodott el Kame miközben végre elindultunk a kocsival és kiindultunk a parkolóból.
- Már megint? - kérdezték a többiek is.
- Melyik rímet? - kérdeztem meg kicsit lemaradva az SMS miatt, amit addig a percig gyorsan lepötyögtem.
- Az már olyan régi - mondta Koki, és arcát az ablakhoz nyomta. Gondolom már megunták, ha olyan "régi" lehet.
- Kérlek, csak egyszer!! - mondta könyörögve az anyósülésről Jane.
- Aztán egy hétig csend lesz! - kötötte az orrukra Ueada.
- Iriguchi - Deguchi - Taguchi! Iriguchi - Deguchi - Taguchi! - és még ezt ismételgette egész úton. Hol mélyített a hangján, hol magasított, hol pedig próbált rappesebb formába "rímelgetni". De végül rájöttem hogy a fiúk miért utálja, ha Taguchi ezt mondogatja, azért mert fél óráig nem hagyja abba. De a barátnőm minden ismétlésénél boldogabban hallgatta. Amikor a kocsi begurult a ház elé, addigra Junnosuke is befejezte a nagy "rímelgetését". Mikor leállt a kocsi Kame mind a két kezével a combjaira csapott, majd meg szólalt.

- Na itt is vagyunk - Kinéztem az ablakon és láttam egy gyönyörű házat. Az oldala fehér volt, a tető fekete. Emeletes ház volt. Az ablak keretek is feketék voltak. A ház körül gyönyörű virágok és bokrok voltak, szerencsére ezek már színesen díszelegtek. Az ajtóhoz egy szép kőjárda vezetett. Egy kétszárnyú fekete, üveges ajtón léphetünk be. A fiúk utánunk szóltak hogy menjünk tovább, ők majd hozzák a cuccokat. Jane belém karolt és elindultunk a ház felé. Beléptünk és nagy szemekkel néztünk körbe. Eszméletlenül nézett ki. Az egész lakásban meleg és kellemes illat terjedt szét. Ledobtuk a cipőket az előszobába. Egy nagy fehér kanapé a szoba közepén, körülötte pár fotel, pár babzsák volt elrendezve. Egy hatalmas plazma tévé volt a falon. Hol szép táj képek a falon, hol pedig egy-egy csoport kép a srácokról. A konyhába volt egy pult. Három forgó bár szék volt előtte, mögötte konyha gépek. Leginkább világosabb színek voltak. Pár szekrényt kinyitottunk és a szépen csillogó, porcelán tányérok és poharak pillantottak vissza ránk. A fiúk betoppannak az előszobába és gúnyos mosollyal néztek hogy mennyire tetszett nekünk a ház. Elfelejtettem az első számú szabályt: Tartsd meg a hideg véred!
- Ha ezek ennyire tetszenek nektek, akkor meg se mutatjuk az emeletet - nevetett Kame.
- Emelet?! - csillant fel a szemünk. Ki is ment a fejünkből annyira lefoglalt az alsó szint körbe bámulása. Ennyit a hidegvérről.
- Gyertek - intett nekünk Ueda, és mi gondolkodás nélkül utána mentünk. Amikor fel léptünk a csigalépcsőn elénk tárult a szobánk ajtaja. Biccentett, hogy menjünk csak, és nyissunk be. A látvány elképesztően nézett ki. A színek, a bútorok, az összhang...
- Itt akarok meghalni - mondta elámulna Jane és beborult az ágyra.
- Azt hittem legalább két csoport képet beraktok a szobánkba rólatok - mondtam.
- Á, gondoltuk minek, ha a szomszéd szobába megtaláltok minket - válaszolta.
- Ez is igaz - motyogtam.

- Mindjárt hozzák a cuccotokat, addig meg élvezzétek az üres szobát - mosolyogva bezárta maga mögött az ajtót. Jane pedig sikoltozva meg ölelt. Ő se, sőt talán még én se hiszem el hogy tényleg itt vagyunk.
Kipakolás után egyből lerohantunk a fiúkhoz. Ők kényelmesen feküdtek a kanapén, fotelekbe és elterülve a babzsákokban. Taguchi vissza is aludt. Vajon ők is annyira izgultak este mint mi? Kame is nagyon hosszakat pislogott, de ő nem aludt vissza hanem a tévére próbált összpontosítani. Koki és Nakamaru még beszélgettek valamiről, Tatsuya pedig a konyhába ügyködött valamin. Jane leült Kame mellé, és próbált vele pár normális mondatot váltani úgy, hogy nem sikoltozik mint egy őrült rajongó. Először kevésbé sikerült, de aztán valamilyen témáról mégis sikerült elbeszélgetniük és hol a barátnőm, hol Kame mosolyodott el jobban. Én kimentem a konyhába megkérdezni hogy Ueda mit ügyköd.
- Kávét - mondja, pedig még egy szót se szóltam.
- Még nem is kérdeztem semmit - értetlenkedtem.
- De azt akartad kérdezni, hogy mi a francot csinálok, nem? - fejen ütötte a szöget. Nem akartam mellé magyarázni, szóval csak bólintottam egyet. Mintha a gondolataimban olvasott volna, vagy csak rá tippelt szerényen. - Kérsz kávét? Mellékesen - mosolygott rám. Elég aranyos volt amikor mosolygott.
- Hát rám férne egy - vallottam be. Pár perc múlva kapok egy bögre kávét.
- Cukrot?
- Kérek. - és már ok nélkül mosolyogtam. Teljesen máshogy képzeltem el az egészet. Azt hittem hogy el vannak szállva maguktól, meg hogy szolgákkal van tele a ház akik a nagy sztárok fütyülésére pattognak. De tévedtem. Normál emberként viselkednek, mintha hétköznapi emberek lennének és nem valami szuper sztárok. Ha bele is gondolok hogy hány millió lány van oda értük, és azok a milliók közül pont mi jöttünk. Pont mi. Vagy is pont én. Aki ezelőtt nem is szerette a KAT-TUN-t. Na de még ezen lehetett változtatni.
Kaptam a kávémba cukrot és rá tejszínhabot, de gyorsan meg is ittam. Tatsuya nagyon jó kávékat csinált. A fiúknak is odalökök 1-1 bögrével. Kivéve Junno-nak mert ő vissza aludt. Leültem Jane és Kame mellé, egy kicsit hallgattam, hogy miről beszélgettek. Jane faggatta Kamet a következő klippükről a Connect&Go-ról. A srác nem mondhatott el semmit, mert ez tabu tém a rajongók előtt, de megemlítette azt hogy már megvannak a tervek és hogy eszméletlenül jól fog kinézni. A lány végül eszméletlenül izgatott lett.
- És mi elmehetünk veletek a forgatásra? - Kame először húzta a száját, de a lány kiskutya szemének szinte senki nem tudott nemet mondani. Főleg Kame nem, mert pár másodperc után már feladta, mondta hogy "megoldható a dolog " és elmosolyodott, majd a lány a nyakába ugrott, annyira örült neki. Én csak rájuk mosolyogtam, Jane nagyon élet vidám lány volt, de addig sose láttam ennyit mosolyogni. Ettől én is elég vidám hangulatba kerültem. A lány végre elengedte a szorításából a srácot, így levegőt is kapott végre. Aztán felém fordult és nagy szemekkel rákérdezett.
- Ugye te is örülsz neki Meagen?
- Igen - mosolyogtam, és átöleltem, viszonozta. Elengedtük egymást, ő visszafordult a majdnem halálra szorított sráchoz, én meg lenéztem a bögrémbe, és észrevettem hogy elfogyott a kávém. Gyorsan beszürcsöltem. Pedig olyan finom volt. A következő piallanatban a mester kávékészítő ült le mellém.
- Meg is ittad? - fordult felém nevetve.
- Igen, nagyon finom volt - mosolyodtam el. -  Ha abba maradna a sztársági karriered, mindenképp nyiss egy kávézót - nevettem.
- Mindenképp - és akaratlanul is elmosolyodott. -  De csak ha leszel nálam pincér - folytatta.
- Ha engem felakarsz venni pincérnek akkor nem lesz sok vevőd.
- Miért? Ha egy csinos pincérlány egy kávézóba dolgozik biztos vannak vevők.
- Ezt még is honnan veszed? - csinosnak nevezett, és majdnem elvörösödtem, de aranyooos.
- Néha én is csak azért megyek be egy kávézóba - mind a ketten felnevettünk.
- Leszek pincérlány, de ha igazam lesz nerám vess!
- Megegyeztük - átkarolt a vállamnál és egy pillanatnyi ideig magához húzott egy ölelésre, de nem akarta hogy félreértsem ezért hamar elengedett.
Az óra 13:00-t ütött. A fiúk elkezdtek készülődni mert valami táncpróbára kellett menni. Szóval nekünk is ki kellett csípni magunkat. Koki és Nakamaru szóltak hogy öltözzünk úgy hogy mi is beállhatunk táncolni, megtanulni a lépéseket. Hamar eldöntöttük hogy mit vegyünk fel, és a szobából se lett disznó ól. Leértünk a bejárati ajtóhoz és a fiúk melegítő alsó és felsőbe vártak minket, de még így is eszméletlenül jól néztek ki. Kame rakoncátlan tincsei a szemébe lógtak itt meg ott. Taguchi és Ueda belőtt haja nagyon jól állt. Főleg ezt egyszerre öt srácon végig nézni. Álom srácok halmaza. Akkor tudtam meg hogy Jane miért szeretett beléjük. De nekem nem mehetett el a fejem! Ne felejtsd el a szabályt! Hidegvér!