Első rész.

A legjobb barátnőm pár hónapja teljesen beleszeretett egy együttesbe. Öt fiú tagból álló banda, és Japánok. Nekem valahogy nem jöttek be. Valahogy úgy gondoltam hogy csak arra mentek, hogy nagy felhajtás legyen körülöttük. Oké mert elismertem, van hangjuk, de a videokról, megítélve, főleg amiket Jane állandóan küldözgetett, visszaéltek vele, a főénekes azzal ahogy kinéz. Fiú létére úgy riszálta magát. De ez a véleményem mára megváltozott.
Jane pár hete nyert egy pályázatot, a főnyereménye hogy találkozhatsz a banda tagjaival. Vagyis egy hétig egy házba össze zárva öt énekes sráccal, és el lehetett vinni egy személyt, na igen, kitaláljátok hogy a barátnőm kit vitt? Igen. Engem.
- Kérlek gyere velem! - kérlelt.
- Miért nem viszel egy olyan személyt, aki szereti őket?
- Mert te vagy a legjobb barátnőm. Kérlek, adj nekik egy esélyt, hogy szeresd őket! - folytatta, már szinte kiskutya szemekkel nézett rám.
- Még meg gondolom...
- Kérlek, ez életem egyik legnagyobb pillanata és szeretném ha te is ott lennél! - itt már nem bírtam, muszáj volt igen mondanom.
- Jó, rendben, mikor indulunk? - mosolyodtam el.
- Köszönööööm!! - és sikítozva a nyakamba borult. - Vasárnap reggel indul a gép.
- De te beszélsz anyummal! - kötöttem az orrára.
- Már beszéltem vele - mondta, majd lassan elengedett, és a mosolya a füléig ért. Nem volt szívem azt a nagy mosolyt leszedni az arcáról.
Vasárnap kora reggel kellett felkelnem a gép miatt. Indulás előtt másfél órával felkeltem hogy előkészüljek kényelmesen. Mikor neki álltam reggelizni Jane már az ajtóban nyomkodta a csengőt. Odamentem és amint kinyitottam az ajtót és már a nyakamba ugrott, én meg ijedtembe majdnem hátra estem. Végül le tudtam szakítani magamról és elkészülhettem időben, anyum vállalta, hogy kivisz minket a reptérre.
- Nagyon vigyázzatok magatokra! - puszilt meg mindkettőnket homlokon.
- Rendben anya, nyugi.
- A V.I.P.-s kártyátok megvan?
- A nyakunkba - mutattuk fel az amúgy is tisztán látható kártyákat.
- Meleg ruhák?
- Meg van - feleltük.
- Minimum három pár cipő?
- Meg van.
- Tisztálkodós cuccok?
- Anyaa! Lekéssük a gépet - mondtam.
- Majd hívlak, vigyázzatok egymásra!
- Szia anya!
- Csókolom! -  köszöntünk el utoljára, és megkaptuk a búcsúpuszikat is.
A gépen első osztályra vezettek minket, amit nagyon élveztem, főleg hogy ez volt az első repülős utam. A korán kelés miatt rém fért az alvás. Megnéztem hogy van -e térerő de nem igazán volt, így betettem a fülest és játszottam a telefonon. Barátnőm végig aludta a repülő utat. Biztos este annyira izgatott volt hogy aludni se tudott. Leszállás előtt pár perccel felkeltettem, és elkezdett annyira sikongatni, hogy ránk szóltak, szóval a kezemet a szájához szorítottam, amíg le nem nyugodott. Mikor a gép kerekei a talajt súrolták barátnőmbe vissza tért az adrenalin és állandóan az ablakon bámult ki, hogy látja-e a fiúkat. És meglátta őket. Miután végre sikerült kiszednem az ablakból az arcát és én is kinéztem, de nem láttam őket. Végül is én csak 1-2 képen és videon láttam eddig őket, míg ő napi szinten vagy 200 képen és 300 videon. Nem csoda hogy ennyi ember között is meglátja őket.
Végre kinyitódtak az ajtók, ennek következtében mindenki felállt, ezért mi ülve maradtunk, addig amíg biztonságosabb lett a lemenet. Pár perc alatt lement a nagyja és végre mi is megmozdulhattunk. Lelépve a repülőgépről minden olyan világosnak tűnt. Először hunyorogva, majd normálisan megyünk el a repülőtől. Amikor már csak pár lépésre voltunk tőlük, ekkor már nem éreztem azt, hogy van vérkeringés a kezemben mert Jane elszorította.
- Nyugodj meg, és ne sikoltozz mikor köszönni fognak - suttogtam halkan de érthetően.
- Igyekszem - szorította jobban össze a száját, de tudtam hogy nem fogja bírni. De így leginkább még jobban megszorította a kezemet.
- Sziasztok - köszönt nekünk a főénekes. A hullámos barna haja majdnem a válláig ért. Egy kendő volt a nyakába, alatta egy rövid ujjú és egy térdig érő farmer nadrág,  aminek az alja direkt ilyen szakadt fazonú volt, és egy elegáns utcai cipő van a lábán.
- Sziasztok - köszöntem nyugodtan és mosolyogtam.
- Sziasztok! - köszönt Jane is, de már nem volt olyan nyugodt. - Nagyon örülök a találkozásnak. Nagy rajongótok vagyunk! - mondta nagyon vidáman és majdnem sikongatott is mellé. A fiúk aranyosan mosolyogtak rá(nk).
- Ezt nagyon jó hallani - mosolygott Jane-re a fekete hajú srác az ő arcán is nagy mosoly volt. Aranyosan mosolygott, és kedvesnek látszanak.
- Mehetünk a csomagokért? - kérdezte a frontember. Mi barátnőmmel bólintottunk. Elindultunk az épületbe de Jane alig bírta vissza tartani a kérdéseit, ezért oldalba böktem, így megpróbálta visszafogni magát és lassabban kérdezősködött.
- Fogtok nekünk énekelni? - nézett rájuk kiskutya szemekkel.
- Végül is megoldható - mosolygott ránk a fekete tüsis hajú srác. Aranyos, fiatalos arca volt. A fekete haj nagyon passzolt a barna szeméhez. Rajta egy kigombolt piros-fehéres kockás ing volt, az ujja fel volt húzva a könyökéig, az ing alatt egy fehér póló volt. Egy hosszú farmer nadrág és egy utcai cipő. Elmentünk a cuccainkért és elindultunk a szállás felé.
- Amúgy merre is van a szállás? - kérdeztem meg, mivel Jane-nek eszébe se jutott volt annyira el volt varázsolva.
- Nem messze, de kocsival megyünk - mondta az inges fiú.
- Amúgy be se mutatkoztatok - mondta a főénekes.
- Ti se - vágtam vissza.
- De hát tudjátok a nevünket, nem? - kérdezte mosolyogva a főénekes.
- De ... - fogalmam sem volt milyen okot kellett volna mondanom, így ami először eszembe jutott az mondtam - illem, az illem - dadogtam.
- Hát jó - mondta nevetve, és megállt - Az én nevem Kamenashi Kazuya - mondta a főénekes. Végre meg tudhattam a nevüket. Bár Jane az nap legalább elmondta 20x, mikor beleegyeztem ebbe az utazásba, de nem jegyeztem meg, most viszont megpróbáltam meg jegyezni. A barátnőm már mikor Kamenashi elmondta a nevét kicsit ugrált örömében is, talán még akkor sem dolgozta fel hogy igen, itt állnak mellettünk. Utána bemutatkoztak a többiek is. Az inges fiú neve Ueda Tatsuya. A fekete hajú srác, aki egy kékes-fehéres ingbe volt, nyakán egy piros, fekete sál, és egy farmer nadrág, ő Taguchi Junnosuke, és még volt két srác, ők is jó fejnek tűntek. Az egyik beatbox-olt a másik srác meg alá rapp-elt. Nagyon jól össze vannak szokva, a beatbox-os srácnak oldalra simult sötét haja volt, kerekded arca, és elegánsan öltözött fel. A rapper srácnak volt a leghosszabb haja, neki leértek a válláig a fekete hajtincsei. Rajta is egy elegáns ruha volt. A beatbox-os neve Nakamaru Yuichi, a rapp-ernek pedig Tanaka Koki.
- Most ti jöttök - mosolyodott el Kazuya.
- Az én nevem Meagen Young - mutatkoztam be.
- Én Jane Everdeen vagyok - mondta fülig elpirulva, a fiúk pedig próbáltak becenevet adni nekünk.
- Meagen-san?! - kezdte Koki.
- Az nem Meagen-chan? - folytatta Kame.
- Elég a Meagen - zártam le, a kicsit kellemetlen témát, hogy a nevemet ragozgatják össze vissza. Talán egy kicsit bele is pirultam.
- Nekem hogy hangozna a nevem? - kérdezte Jane.
- Jane-san - mondta Koki.
- Jane-chan! Te nem is figyelsz - mondta nevetve Nakamaru.
- Jane-chan - ismételte meg Jane vigyorogva.
- Remélen nem haragszol meg ha nekem Jane maradsz - öleltem át. Mosolyogva vissza pillantott rám, majd elindultunk, beszálltunk egy kocsiba. Kívülről az autó gyönyörű szép fehér volt. Magasságba meg vagy kétszer akkora mint mi. Belülről a kocsi elég tágas volt, mindenki kényelmesen elfért benne. Talán még többen is befértek volna.  Kazuya ült be a kormány elé. Nagyon reméltem hogy biztonságosan vezet. Gyorsan előkaptam a mobilomat, mert jött egy üzenetem. Anya volt az. Mikor elkezdtem pötyögni a telefonomon a választ, Jane hátrafordult az anyós ülésről, amelyet keményen kiharcolt magának.