Ötödik rész

Álmodtam. Kame volt benne. Egy koncertjén voltam, de egyedül. Nem volt mellettem Jane se. Pedig ha másnak nem, neki nem szabadna kihagynia egy ilyen koncertet. Az első sorban voltam Kame azt a számot énekelte, amit az este a konyhába. De nem táncolt, egy széken ült egy gitárral a kezében, előtte pedig egy mikrofon állvány. Próbáltam neki integetni. De csak mosolygott, akárcsak a többi lányra, akik elkezdtek utána sikoltozni. Biztos az álmomba nem ismert. A dal végén oda sétált a színpad elejéhez, pont oda ahol én álltam. Előttem állt, már amennyire előttem állhat, ha fél méterrel magasabb. Mikor megállt előttem a lányok ugrálva sikongattak. Kinyújtotta felém a kezét, és a szemembe nézett. Leguggolt hogy megtudjam fogni a kezét. Egy könnyed lendülettel felhúzott a színpadra. a lányok még mindig sikoltoztak, mi besétáltunk a színpadnak a közepére, leültetett a székre, amin a koncert elején ült. Kivette az állványból a mikrofont és elkezdte énekelni azt a számot amit a kocsiba, amikor táncpróbára mentünk. Someday for Somebody. Énekelve körbe sétált. Édesen mosolygott, hol pedig fél mosolyra húzta száját, amivel elvarázsolt. Kizárult a rajongók féltékeny sikoltozása, csak Ő volt, és ahogy a hangjával megszédített. Átkarolt a vállam felett megragadta az alkarom, felemelte és jobbra - balra lóbáltunk kezünket. Mint a koncerteken a közönség a lassú számoknál. Csak mi ketten voltunk, és én voltam a közönség. Nevetve ránéztem, és ő is, bár még énekelve is édes mosolyra tudta húzni a száját. Elengedte a kezem, így a lábamon pihentettem őket tovább. Ő arrébb lépett párat, a dalnak és egy lassú forgást tett meg, a tincsei belecsapódtak és eltemették arcát. Hatalmas sikolyok törtek fel. És eszembe jutott az a koncert, ahol ugyanígy terítette be arcát a haja. Csak ott kiengedte a haját, megrázta fejét, és a haja alól látszott ahogy szexin megnyalta a száját, és a következő pillanatban pedig már mind az öten táncoltak. De itt nem. Kame odasétált hozzám , megint kinyújtotta felém a kezét, megfogtam, leszálltam a székről és magához húzott. Újabb sikolyvihar lett, a fények pedig elsötétültek. A közönség hangja hangosabb lett. Kame elindult valamerre, a csuklómat fogva húzott maga után. Sötét volt, nem láttam semmit, csak bíztam benne. A vízhangját hallottam az őröknek akik kitessékelték  a közönséget. Bementünk egy ajtón. Hirtelen világos lett, hunyorogtam addig, amíg nem szoktam meg a fényt. Kinyitottam teljesen a szemem, és Kazuya tökéletes arcát láttam magam előtt. Belepirultam, arcának közelségébe. Egy jobban közeledett arcával, addig, míg orrunk és homlokunk összeért. Elengedte a csuklómat, megsimította arcomat, mintha megakarná jegyezni arcéleim vonásait. A szájával közeledett, de ahelyett hogy megcsókolt volna, egy puszit nyomott orcámra. Aztán tekintete megint az enyémet kereste. Megtalálta, és nem engedte el. Halkan oda suttogta : " Ez a dal csak neked szólt". Válaszolni akartam rá de nem tudtam.

Jane bökdösésére keltem fel. Mosolygó arcára nyitottam ki szemem. Amely őrülten nem hagyott vissza aludni, hogy folytassam álmomat, ami igazán zavarba hozott, hogy így felébredve vissza gondoltam rá. Bele is pirultam. Ha arra gondoltam ahogy körbe énekelt ahogy édes hangja kényeztetett, ahogy szexin megnyalta száját. Mikor a fülembe suttogta azokat a szavakat, a szemeivel csapdába ejtett. Mintha akkor semmi se lett volna ott kettőnkön kívül.
A mégy gondolat menetemből Jane egyre durvább bökdösése vagy ahogy testemet előre - hátra rángatása miatt észhez tértem. Bár azt még nem fogtam fel hogy miért kellett felkeltenie.
- Végre felkeltél.
- Miért keltettél fel? - lestem felváltva rá és az órára, ami hajnali 3 órát mutatott. Legszívesebben vissza aludtam volna, de még előtte megrángatott párszor és folytatta.
- Nem rég Kame belesett az ajtón és amikor látta hogy alszol elmosolyodott és kiment - mesélte és a hangjában rohadt nagy izgalom bujkált. - Mi történt? Csak nem volt valami? - szuggerált hatalmas szemekkel, és közbe a kezemet szorongatta, míg én a mondandóinak a felét ép hogy megértettem. Ő pedig végig nagy szemekkel meredt rám, várva a válaszomat. Mire végre mindent felfogtam és megpróbáltam valami választ adni rá Jane száján egy hatalmas mosoly terült el. Túl sokat vártam vele már akármit mondhattam volna nem hitte volna el. Így feladtam azt, hogy kinyöghessek valami egyszerűt. De megpróbáltam.
- Lehet hogy felkeltettem, és megnézte hogy már elaludtam-e - hadartam, nem túl meggyőzően. És ez volt a legjobbam hangzó dolog, ami eszembe jutott hajnalok hajnalán, de ez hangosan hülyébben hangzott.
- De attól még nem keltet volna benéznie, és nem mosolyodott volna el ilyen édesen - kezdődött. - És a haja olyan édesen beterítette az arcát hogy csak az a gyönyörű csoki barna szeme látszott - áradozott. Amíg áradozott, addig én megragadtam az alkalmat és visszaaludtam, és az este folyamán nem keltett fel többször. Reggel én keltem fel hamarabb, de amikor keltem volna fel az ágyról, akkor valami sülyt éreztem magamon. Mikor megnéztem ténylegesen, hogy miért nem tudok felülni, a barátnőm aludt rajtam keresztül fekve. Megpróbáltam a testemet kihúzni alóla, úgy hogy ne ébresszem fel. A szerencsém az volt, hogy mélyen aludt, és letudtam szedni magamról. De este miért nem ment vissza a saját agyába? Mindegy. Viszont nem akartam egyedül hagyni, miközben én lent lennék a fiúkkal ha felkeltek. Szóval megbökdöstem, és hamar észhez tért. Vagyis hamarabb mint én este.
- Jó reggelt - mosolyogtam rá.
- Ohayoo - mondta kicsit nyűgös hangon. Megdörzsölgette a szemét. Aztán elmosolyodott és rám figyelt.
- Jössz le? és már pattant is fel. Mintha feltöltődött volna, bár ha a fiúkról van szó, megértem. Megpróbáltunk higgadtan lesétálni, hát nem úgy sikerült ahogy vártam. Lent csak Tatsuya, Junno és Kame volt. Gondoltam a másik kettő még aludt.

- Ohayooo - jött oda hozzánk Taguchi és egyszerre megölelt mind kettőnket. Jane majd elolvadt a kezei közt, de előtte még viszonozta az ölelést, és én is. Olyan kellemes illata volt a srácnak. Olyan édes. Elengedett minket és észrevettük hogy Jane fele elég vörös. A fiúk azt hitték hogy azért mert Taguchi nagyon szorosan megölelt minket, és nem kapott levegőt. Pedig csak elpirult. Igaz, hogy az egész feje teljesen vörös volt, de ahogy láttam elkezdett olvadni. Én meg gyorsan elkaptam nehogy a földre essen. A fiúk összenevettek., még én magához térítettem a barátnőmet. Mikor észhez tért oda mentünk Tatsuyához és Kamehoz is egy ölelésért. Ueda aranyos mosollyal az arcán megölelt. Elég erősen tartott karajai közt. Utána Kazuya elé léptem és nyújtotta kezeit az ölelésre. Nem tétováztam, de közben próbáltam elkapni tekintetét, de csak azt a félmosolyát láttam, amitől teljesen elvörösödtem. A karjaival gyengéden magához ölelt. A gyönyörű hullámos barna haja, ami majdnem a válláig ért, csiklandozta arcomat, ezért belefúrtam a fejem mellkasába. Az édeskés illata, ami az orromba hatolt, és nem ment másfele, teljesen elragadott. Ahogy fejem a mellkasánál maradt, ő könnyen elmosolyodott, és fejemre tette tenyerét és megsimította. A fejét az enyémnek nyomta., a többiek furcsának találták hosszú ölelésünket, ezért zavarta, illetve én elvörösödve, elengedtük egymást. A többiek szó nélkül néztek minket. Gondolkoztam valami válaszon, amit előadhatok. Valami hihetőt, de amikor kinyitottam volna a számat mentségünkre, megcsörrent egy telefon. Mindenki elkapta a feját a hang irányába, ami elnyomta azt a hatalmas koppanást, hogy mekkora kő esett le a szívemről. Kame bement a nappaliba és összeszedte a telefonját, telefonálva visszasétált a konyhába.

Negyedik rész

A kamera gyorsan közelített a színpad felé, míg végül a teljes sötétségből megvilágított öt embert. Ezek pedig ők voltak. Egy régebbi koncertről. Először Junno, aztán Yuichi, Koki, Tatsuya és utoljára Kazuya. Mindegyikünknél tisztán lehetett hallani a véget nem érő sikítozásokat, de mikor mind az 5-en meg lettek világítva, akkor lehetett a legjobban hallani. Csináltak pár lépés sorozatot ilyen mozgást illetve lépést imitáló hangra, amire úgy lépkedtek és mozogtak, mintha tényleg olyan hangos zajt csapnának, puszta kar legyintésekkel, láb dobbantásokkal. Forogtak, helyet cseréltek, míg a közönség élvezte a műsort, én meg vártam hogy mikor fog elkezdődni ténylegesen. A fiúk egy sorba álltak és "kirúgják" Nakamarut a sorból, aki szélen állt. Ezért kénytelen volt annyira "összezuhanni" hogy elérje a mikrofont közbe pedig a "most mi történt" fejet adta. Páran felnevettek, a többiek pedig maradtak a sikoltozásos tapsolásnál. Yuichi felállt.  Egy felirat jelent meg és azt írta hogy : Voice Percussion Yuichi Nakamaru. Elkezdte a beatboxot, először mintha ropogtatta volna a vállát, míg a fiúk mozdulatlanul álltak, és várták hogy elkezdje. És el is kezdte. A beatboxára, ami egyenletes ütemekben hallatszott, a fiúk mutatványoztak rá. Először ilyen alap mozdulatokat, kéz feltartás, és minden. De nagyon jó hangulatot teremtve vele, és az ütemre tapsikoló közönségnek is bejött. A fiúk a színpadnak a hátsó részéhez mentek annyira, hogy Nakamaru eltudott mondani egy mondatot. Nem értettem tisztán, és időm se volt gondolkozni mert a következő pillanatban Koki letáncolt egy mozdulat sort. Robot táncosan. Még mindig Yuichi Beatboxára. Ahogy a kamera Tanaka-t vette, nem látszott belőle sok. Vagyis fekete hosszú gatya, fehér ing, fekete nyakkendő és kalap. Kiszúrtam hogy itt a haja szőke volt. Az arcát elfedte a kalap. Tatsuya volt a következő. Elmosolyodtam. Itt még világos barna haja volt, ami majdnem leért a válláig. Fekete nadrág, fekete póló szerűség, és valami enyhe lila árnyalatú mellénnyel mosolyogva beleintegetett (?) a kamerába. De aranyos. Aztán rá egyből jön Taguchi. Már itt is fekete haja volt. Fekete rövid nadrág, ami térdig ért. Fehér póló, fekete nyakkendő és rá egy felső, ami a könyökéig felhúzva, és nagy meglepetésemre fekete volt. A bal kezét a földre tette és nagy lendülettel az alsó felét a magasba dobta és vissza. Megakadtam. Ezt hogy csinálta? Úristeeen. Kiszaladt amint stabil helyzetbe érte a földet. Kamenashi beforgott valami fekete sállal a vállán, ami még a kezére is volt tekeredve. Rajta nem volt nyakkendő, de a fekete gatya, és fehér póló elkerülhetetlen volt. Neki se volt haj változás. De talán egy kicsit mégis hosszabb volt. Mikor jobban szemügyre vettem volna, Kame a bakancsát a kamerához teszi, elhúzza és belemosolygott. Végül a kamera megint Nakamaru-ra terelődött, aki még a beatbox- ot folytatta. A fiúk eltűntek, mintha csak ő lenne a színpadon. De aztán pár méterrel arrébb Koki kezdett rá a pár soros szövegére. Leteszi a mikrofont, Naka eltűnt, és egy újabb felirat : Animation Dance: Tanaka Koki. És tényleg a tánc ugyanaz volt, amit a műsor elején csinált. Csak az egy mozdulat sor volt, ez meg több, de eszméletlen jól nézett ki. A lányok sikoltozva ugráltak. A zene egyszer csak le lassult, és Koki mozdulatai is. Aztán elsötétült a kamera egy zongora mögött ülő srácra közelített rá. Amikor kivették arcát, újabb sikítás. Piano Tatsuya Ueda. Felkészült és bekezdett. Mintha teljesen megkomolyodott volna. Nem mosolygott. Viszont amit játszott az nagyon megtetszett. De hamar a végére ért, és a másik irányba mutatott. A kamera követte irányát. Taguchi egy kis kiemelt négyzeten steppelt (?). Igen. Tap Dance Taguchi Junnosuke. És akkor jöttem rá hogy mennyi energia szorult belé, mikor leszaltózott  és még pár tánc mozdulat sort letáncolt. És az utolsó Kamenashi. Ott ahol először kezdtek el táncolni. Lila és rózsaszín fények keveredtek. A kép kivetítőkön gyönyörű Sakura (cseresznyevirágfa) látható.

Fentről valami szirmokat szórtak. Kazuya arcát egy hatalmas legyező takarta és egy hagyományos köpeny szerűség volt rajta. Creation Dance Kazuya Kamenashi. A haja olyan hosszú volt, hogy egy kis copfba összefogta. Összecsukva a legyezőt, sikoltozás hallatszott. A legyezővel mintha táncolt volna vele, de fogalmam sem volt. Ilyet még életembe nem láttam. Forgott vele, óvatosan átívelte a feje fölött, utána megint fogott és ledobta a színpad elé, a köpenyt pedig a másik oldalra. Szexin és csábítóan kivette a hajából a gumit. Megrázta a fejét, hogy az arcába lógó haj alól, lehetett látni, ahogy megnyalta a száját. Elérte amit akart. Újabb sikoltozások hallatszottak. És feltűnnek a többiek, a rózsaszín és lila fényhatását kék szín váltotta fel, pörgősebb a zene és egyszerre kitáncoló mozdulatok. Ritmusra hallatszó tapsviharok. Néha-néha sikoltozások ismétlődtek, hol szaltókért, hol pedig meg mert vége lett. Aztán össze vágva egy másik résszel, ahol más ruhába voltak, és énekeltek. A Run for you-t. A hangukon hallható volt hogy tényleg éneklik és nem csak tátogtak. Kitáncolták. Kezek a magasban. Eszméletlen. És amikor a koncertnek ténylegesen vége a DVD átváltott valami másra, ami nem kötötte le ennyire a figyelmem. A srácok mosolyogva figyelték, ahogy ámulva bámultam a képernyőt. Jane sikongatott, mikor vége lett a koncert felvételnek. Én csendbe voltam, meg se tudtam szólalni, annyira tetszett. Bánom hogy ezt csak ekkor láttam. Vagy lehet hogy már láttam, azok között a videók között, miket Jane küldött, csak nem néztem végig, sőt bele se néztem, annyit küldött, hogy nem érdekeltek. Mert akkor még fogalmam se volt arról, hogy elfogunk velük tölteni egy hetet. De akkor, amikor mondani akartam hogy mennyire tetszett a koncert előadásuk, akkor arra gondoltam, hogy nem akarok egy őrült  lánynak tűnni, de nem bírtam.
- Ez elképesztő vooolt! - fordultam feléjük.
- Milyen hajam volt - nyúlt Ueda a hajához, és végig simította.
- Ez mikori felvétel? - kérdezte Koki.
- Nyár - mosolygott Kame.
- Milyen jól néztem ki - simította végig mond a két kezével az arcát, a többiek meg elnevették magukat. Sőt még én is elmosolyodtam.
- Mikor fogtok énekelni? - csillant fel Jane szeme ahogy az eszébe jutott az egész.
- Majd holnap, este már fáradtak vagyunk - mondta Kame és összeborzolta Jane haját, aki egyszerre szomorú volt és boldog. Mi fel mentünk aludni, és később a fiúk is. Míg mi feküdtünk az ágyba, tisztán lehetett hallani ahogy Junno még fárasztotta a többieket valami hülyeséggel. Miután elcsitultak, vagy is elmentünk aludni, azután még vagy fél - 1 óráig forgolódtam  az ágyba. Hol melegem volt, hol fáztam. Sehogy se volt kényelmes. Meguntam. Felültem. Jane-t elnyomta az álom, és ennek jeléül horkolt. Láttam és hallottam is. Neki jó éjszakája volt. Hisz az álom srácaival egy levegőt szívott non-stop 24-be, és ne őrült rajongói betörést hajtott végre. Én kiszálltam az ágyamból és leindulta a konyha felé. Láttam hogy égett a villany. Gondoltam, hogy mi vagy a fiúk hagyták felkapcsolva a lámpát. Mikor teljesen végig tekintettem a konyhába, láttam hogy egy sötét hajú srác ott ül az egyik széken a pultnál, és dúdolgatott magába. Valami fogott a kezébe. Egy bögrét ha jól láttam. Igen. Szürcsölgette az innivalóját. Odasétáltam, felém kapta fejét, amikor meghallottam lépteimet. Meglepődött, de valami öröm bujkált az arcán, hogy nem ő az egyetlen, aki nem tud aludni. Végig pásztázott szemével, majd tekintete a bögrére terelődött vissza és elmosolyodott.
- Látom téged is megtalált az álmatlanság - nézett újra felém. Mosolyogva bólintottam és leültem a mellette lévő székre. Ő pedig lehúzta az utolsó kortyot a bögréjéből. És tovább dúdolgatta azt, amit eddig, mielőtt ideültem.
- Mit dúdolsz? - kérdeztem. Minél tovább dúdolta, annál jobban érdekelt.
- Az egyik szóló számomat - mosolygott rám. Mintha már tudnom kellett volna, hogy melyik számot dúdolta. - Aishiteru kara.
- Elénekled? - bár arra számítottam hogy nemet mond mert a többiek már aludtak. De ehelyett belekezdett.


Kimi tono kyori sotto omoikaeshitewa
hitori jyanai koto
kimi ga bokuni oshiete kureta

Kimiga kurushii toki wa dareyori mikata ni naruto kimeta
wasurenaide boku wa kimi wo aishiterukara

tatoeba moshi kono yoru
boku ga kimi wo ushinattato shitemo

wasurenaiyo boku wa kimi wo aishiteiru kara
wasurenaide boku wa kimi wo aishiteiru kara 

- az utolsó sor után szóhoz se jutottam. A dal nagyon szép volt. Ahogy énekelte... Az ajkai csábítóan ejtették ki a szavakat. Hangja felemnek nyugtatás volt. Azt hittem leesek a székről. Mikor nem akartam magamhoz térni a csodálattól, Kame gúnyosan elmosolyodott.
- Ugye azért még kapsz levegőt? - észhez tértem. És lenevettem magam, és oldalba böktem.
- Nagyon szél dal - mosolyogtam.
- Köszi - biztatóan vissza mosolygott. -  Szeretem ezt a dalt.
- Amikor ezt a számot írtad, akkor szerelmes voltál? - vajon hányszor volt szerelmes? Egy sztárnak nem lehet nagy esélye egy normális kapcsolatra. Neki sikerült? Egyáltalán próbált valakivel ilyen kapcsolatba lépni?
- Nem vagyok jó az ilyenekbe - szünetet tartott. - Fogalmam sincs hogy mit kéne csinálnom, még nem volt senki, akit igazán szerettem volna. nézett elég elnyúlt képpel, nézte az üres bögréjét.
- Ne haragudj, én nem akartam... -kezdtem. fogalmam sem volt hogy ennyitől ilyen rossz kedve lehetett.
- Nem - rázta meg a fejét és elmosolyodott újra. -  Csak kíváncsi voltál. - nézett rám. Olyan édesen mosolygott. Azt hittem elolvadok a széken. Iszonyat szexi volt. Szavam se lehetett.
- Pedig azt hittem nagy nő csábász vagy - nevettem.
- Tévedsz - nevetett. - Sose voltam valami bátor az ilyesmikben. De talán ez a híresség dolog is rátesz egy lapáttal, talán nem is baj. Ha lenne valakim akkor nem sok időm lenne a kapcsolatra, mert ez minden időmet elveszi. Talán megunná vagy csak egyszerűen nem bírná a sok sikoltozó lányt - belegondoltam. Egy lány, mint Kame barátnője, akit a sikoltozó lányok tömege, meglátott a nagy szerelmükkel. A lányok magukban szidták azt a szegény lányt, aki csak szerelmes. Aztán jöttek a fotósok, a TV-sek, faggatni őket. Majd lefotózták őket 600 féleképpen. Aztán elkezdték a lányt zaklatni. A lány nem bírta tovább és szakított a sráccal. A rajongók örülnek, a fotósok újra felbukkannak. Húha. Ez a híresség tönkre tehet. - Nyugi, azért ne úgy képzeld el hogy a rajongók halálosan fenyegetik. Inkább féltékenység, vagy a gondolat, hogy bárkit megkaphatnék. De mindegy. Egy ideig még nem kell ezzel foglalkoznom. Bocsi, hogy ilyenekkel tartalak fent.
- Köszi, hogy elmondtad- mosolyogtam. Lepattantam a székről hogy felinduljak a szobámba.
- Jó éjt... Meagen - a hangján hallottam hogy nagyon elmosolyodott.
- Neked is. -  Halkan elosontam a fiúk szobája mellett, de valami zajt hallottam, és Taguchi hangját. gondoltam hogy álmába beszél, ezért tovább mentem egészen a mi szobánkig. Halkan benyitottam, Jane pedig még mindig milyen aludt. Gyorsan bebújtam az ágyamba hogy el aludjak végre. Nem tartott olyan sokáig mint legelőször.

Harmadik rész

Útközbe a fiúk énekeltek nekünk pár dalt. Próbáltunk bekapcsolódni az éneklésbe, vagyis barátnőmnek sikerült, mert kívülről tudja a dal szövegeket, szóval neki sikerült, én meg csak próbálkoztam. Mire Kame leparkolt addigra egy dalt megtanultam velük énekelni.. Az "Someday for Somebody"-t. Elég lassú, és szép szám, szóval könnyen megjegyeztem a szövegét. Nincs a legjobb hangunk, mint nekik, de azért el énekelgettünk együtt.
Beléptünk a terembe, és egy nagyon tágas tér fogadott minket. A padlót parketta borította. Két nagy tükör díszlett a falon, ami magasságban kétszer akkora volt mint mi. A falak fehérek voltak, és tiszták, vagy is ahogy körbe néztem. A fiúk egy sarokba letették az innivalójukat. Aztán összenevettek valamin, mert Taguchi megemlített valami vicces táncot. Mi nem hoztunk inni, mert szinte eszünkbe sem volt, de majd kunyerálunk a fiúktól.
Aztán egy srác lépett be a terembe. Nagy mosoly volt az arcán és nagyon fiatalos volt. Köszönt a fiúknak, ők mosolyogva visszaköszöntek. Aztán ránk nézett és bemutatkozott. Ő volt a koreográfusuk. Mi is bemutatkoztunk. A fiúk elmondták hogy mi nyertük meg a pályázatot. A srác így már jobban értette, bólintott és elindította a zenét hogy melegítsünk be. Ő addig elkezdte a koreográfiát átvenni magába. Fogalmam sem volt arról, hogy, hogy kéne elkezdenem a bemelegítést, ezért hol azt csináltam, mint az egyik, hol azt amit a másik, egészen addig, amíg le nem járt az időnk. Miközben mi bemelegítettünk párszor rá pillantottam a srácra és eléggé beleélte magát a táncba, de nagyon jól néztek ki a mozdulatok. Jane is nagyokat lesett, amikor a srác nagy lépésekben is végig táncolta. Amikor letelt a "bemelegítési időnk" összecsapta a két tenyerét és felénk fordult. Elindította a zenét a barátnőm először felsikított, a teremben minden tekintet a sikoltozó lányra terelődött. Amint észrevette magát abba hagyta, bocsánatot kért és szólt hogy mehet tovább, a fiúk értetlenül meredtek a lányra, de végül visszatévedt a tekintetük a tánctanárra. Én oldalba böktem, hogy fejezze már be. Újra elindult a zene, és gondoltam hogy majd biztos felfognak vágni a nagy tánc tudásukkal, egytől egyig. Nem rögtön kezdtek el táncolni, a srác megvárta a refrént és úgy állította be őket két sorba. Addig pedig egy körbe kell majd beállniuk és úgy énekelniük. A sorba kettő elől, három hátul áll, és mögöttük mi. Beálltunk az első kettő mögé egy vonalba, a harmadik sorba, aki Kame és Ueda volt (jobbról balra). A második sorba Taguchi, Koki és Nakamaru állt. Jane a beállítás után mondta hogy ő Kame mögött szeretne állni. Vagy is suttogta, ne hogy meghallják a fiúk. Gondoltam hogy kicsit gyerekesnek nézték volna, pont ahogy én találtam annak.
- Nem teljesen mindegy? - kérdeztem. Mert simán arrébb állhattam volna eggyel minden gond nélkül, mert személy szerint akkor még megvoltam győződve erről hogy nem férkőztek a szívembe. Lehet hogy csak azért olyan normálisak a rajongókkal, hogy valaki ne azt híreszteljék, hogy nem. De kitudja hogy amikor csak öten vannak, vagy csak maguk, akkor mit gondolhatnak illetve mondhatnak rólunk. A szeretetemet nekik se lesz könnyű elnyerniük hiába nagy sztárok, vagy Jane nagy kedvencei. Attól még ugyanolyan emberek. Gondoltam, és vagy 600 soros beszámoló futott végig az agyamon, nem mondtam ellen a kiskutya szemekkel rám bámuló lánynak, ezért gyorsan beálltam Tatsuya mögé. Jane-nek pedig eszméletlen nagy vigyor kerekedett az arcán. A következő pillanatban számolásra figyeltem fel, méghozzá hogy már mutatta a lépéseket a koreográfus. Lépés, forgás, forgás, lépés. Nekem ebből állt, meg összevissza topogásból és hadonászásból, mert először fogalmam sem volt róla hogy mi merre. Mikor harmadjára ismételtük meg a lépéseket, akkor már ment valami. Még szerencse hogy nem nekem kell megtanulnom a táncot. Szóval abból a több soros, tánclépésekből nem sokat jegyeztem meg. Nem voltam az a nagy táncos alkat. Jane viszont az összes lépést alaposan megjegyezte. Nagyon félelmetes ez a fanatikusság. A táncóra kétórás volt. Mire letelt az idő folyt rólam a víz. A fiúk is izzadtak valamennyire, de ők már hozzáv oltak ehhez szokva. A koreográfiát tudták, és eszméletlenül jól táncoltak. Tuti élvezték az egészet. Míg ők heti vagy napi szinten, szóval ők sokkal jobban bírják az ilyet, de mi? Vagyis Jane bírta, de én? Biztos jót szórakoztak rajtam.
A szobába belépve egyből az ágyat támadtam meg, és kifeküdtem rajta. A puha, kényelmes és meleg ágyba. De tudtam, hogy még nem aludhatok el. Még a vacsora hátra volt, na meg a zuhanyozás. Mikor próbáltam felülni, de alig bírtam, ezért a maradék energiámat kellett használnom, de ez a terv befuccsolt mert Jane olyan erővel ugrott vagy borult rám, hogy esélytelennek találtam azt, hogy fel tudjak kelni. Próbáltam jelezni, szólni neki hogy szálljon le. Nem sok sikerrel.
- Jane, alig kapok levegőt! - mondtam elég hangosan, de mivel a fejem a párnába volt szorítva, ezért jó, ha a mondat felét értette.
- Milyen lepedőt? - kérdezett vissza értetlenül. De aztán leesett neki, hogy a fejem el van temetve a párnák közé, ezért gyorsan lepattant rólam. Kiemeltem a fejem és végre levegőt tudtam venni, anélkül hogy megkockáztatnám a tüdőm kilyukadását. Miután ki vigyorogta magát, sikerült elmennem zuhanyozni. Gyorsan levettem a ruháimat magamról. Beálltam a zuhany alá, és megnyitottam a vizet. A jó, langyos víz végig folyt az anyaszült meztelen testemen és olyan kellemes, és pihentető volt. A zuhanyt is hamar letudtam, nem akartam sokáig ázni alatta, még ha olyan jól is esik, kilépve egy piha kötény után nyúltam és magamra terítettem. A fürdőből kitapicskolva jövet a szobánk felé tartottam, a lépcsőn felfele jött valaki, gondoltam hogy csak Jane ment le valamiért, de mikor felért a lépcső tetejére megláttam, hogy aki feljött az Kazuya volt. Meglátott, és szólni akart hogy vacsora, de észrevette hogy köntösbe voltam és egy kis pirulás jelent meg az arcán. Sőt, talán még én is elpirultam, de rá bólintottam és berohantam a szobába.
- Janee! - kiabáltam, pedig alig volt tőlem pár méterre. Ő értetlenül lesett rám. - Képzeld, jöttem be a szobába és Kame meglátott köntösbe, és el is pirult - ájuldoztam mint egy őrült fan. Nem tudtam hogy mi bajom lehetett. Jane egy gúnyos vigyort rejtett el az arcán.
- Lehet hogy bejössz neki. - nevetett.
- De hogy is - ellenkeztem. - Ő bárkit megkaphat, miért én kellenék neki? Főleg hogy nem is ismer csak a nevemet tudja - magyaráztam, de az ő arcát maradt a mosoly. - Meg lehet, hogy nem lát olyan gyakran köntösbe lányt - tanakodtam. De hagosan ez nagyon hülyén jött ki. Meg hát ő? Szintem minden második lány megmutatná neki magát köntösbe, ha kérné, sőt talán meztelenül is.
- Ahhaaa... - fejezte be. Szerintem ő is elég furcsának találta azt amiket mondtam.
Amúgy, neked még nem fordult meg a fejedben az hogy amikor senki se látja, vagy hallja őket akkor egymás közt, vagy egy szál magukban mi a véleményük a rajongókról, vagy rólunk? - Lehet hogy megint csak a hülyeséget beszéltem magunkba, de kíváncsi voltam mit válaszol.
- Ezt hogy érted? - kérdezte. Bár lehet, ha jobban elmagyaráztam volna, akkor még idiótábbnak tartott volna. Viszont ő volt a legnagyobb rajongójuk, kizárt hogy egy rossz szót is tudott volna mondani róluk.
- Felejtsd el inkább, hülyeség az egész - legyintettem a kezemmel. Majd felpattantam hogy felöltözzek. Ő addig lement a fiúkhoz, és mondta hogy majd szól a srácoknak hogy várjanak meg. Bólintok és gyorsan felhúzok magamra  valami rövid pólót és nadrágot. Leszaladtam és a fiúk TV-t néztek, ilyenkor meg nem mondaná az ember róluk hogy szupersztárok, hanem hogy átlagos emberek. De hát mit vártam? Hogy mini  koncertet adnak a nappali közepén, vagy póttáncórát tartanak? Lehet hogy egy fotózást vártam? Hülyeség. De mikor mindenki észrevette hogy már én is itt vagyok leültünk vacsorázni. Szerencsénkre a vacsora még meleg volt. A fiúk a táncóráról beszélgettek és arról hogy a koreográfus ma kicsit fel volt pörögve, és lehet hogy miattunk, mert a legjobb formáját akarta nekünk mutatni. Hát szerintem sikerült.
- Szerintetek milyen lesz a koreográfia? - kérdezte Koki tőlünk.
- Nekem tetszik - mosolyogtam.
- Én imádooom! - sikítozott Jane.
- Jól van, nyugi. - szólt oda Koki és Nakamaru mosolyogva. Elég vicces látvány lehet ha egy őrült rajongó elkezd sikoltozni, az új koreográfia szóra. De az asztal alatt megböktem Jane-t a lábammal hogy viselkedjen. Mintha egy anya, aki a lányára vigyáz Disneylandben. Szerencsére értette a lapot és visszafogta magát.
- Bocsánat - és a tekintete a tányérra tévedt.
- Ne kérj bocsánatot - mondta Nakamaru. - Örülünk hogy valakinek ennyire tetszik az, amit csinálunk - húzta mosolyra a száját Naka. A többiek is nevetve, mosolyogva bólogattak. Jane meg szétolvadt a széken, legalábbis szerintem a hallottak miatt, és ahogy rámosolyogtak, több se kellett. Elveszett. Vacsora közbe még a fiúk meg dicsérték a táncórai alkotásunkat.
- Gyakran táncoltok? - kérdezte Junno.
- Én nem igazán - húztam a szám.
- Elég gyakran - mosolygott a másik lány.
- Mit táncolsz? - kérdezte érdeklődve Kame. Így elég kiszorítva éreztem magam. De nekik csak a tehetségesek jöhettek szóba, szóval én kimaradtam a beszélgetésből és csendben ettem tovább a vacsorámat.
- Otthon, ha ráértem megtanultam a koreográfiátokat. - a fiúk megdöbbenve bámultak a fanatikus barátnőmre. A nagyon rajongó - gondoltam. - A kedvencem a Rescue volt. Arra szerettem a legjobban táncolni - válaszolt egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Az én is szerettem - mondta Koki. - Pakoék miatt - nevetett és a fiúk is, sőt még Jane is. Csak én nem, csak próbáltam. Fogalmam sem volt arról hogy miről beszélt. Kik azok a Pakóék? A többiek még beszélgettek még erről meg valami forgatásról.
- Mikor Koki mindig elrontotta azt a tánc részt, amit a beatbox alatt táncoltunk. - emlékeztette Junno a többieket, és a fiúk nevetve Kokira meredtek. A végén leesett hogy a Rescue klipforgatásáról beszéltek. Vagy is ahogy forgatták, az fel lett véve úgy hogy a rajongók megtudják nézni milyen egy KAT-TUN forgatás.
Vacsora végéhez közeledve már egy olyan téma került szóba, amihez már hozzátudtam szólni. Mármint valamennyire. Mikor végre befejeztük a vacsorát letelepedtünk a kanapékre és a fotelekbe a nappaliban.A DVD bekapcsolódott, mert Jane ráült a táviránytóra és a nagy síkképernyősön egy koncert féleség kezdődött el. Nagy sikoltozások hallatszottak.

Második rész

- Csak anya az - mondtam nyugodtan.
- Mit írt? - kérdezte.
- Hogy megérkeztünk -e már, megtaláltuk -e a fiúkat, és hogy megvannak -e a cuccaink?
- Mind pipa - mosolygott elégedetten Taguchi.
- Taguchii, ugye elmondod azt a névrímet? - nézett rá kiskutya szemekkel Jane. Elég sokszor csinálta ezt a szemes dolgot, mert ezzel sikerült rávennie az embereket, hogy bele egyezzenek a dolgokba, szinte gondolkodás nélkül.
- Na ne! - mosolyodott el Kame miközben végre elindultunk a kocsival és kiindultunk a parkolóból.
- Már megint? - kérdezték a többiek is.
- Melyik rímet? - kérdeztem meg kicsit lemaradva az SMS miatt, amit addig a percig gyorsan lepötyögtem.
- Az már olyan régi - mondta Koki, és arcát az ablakhoz nyomta. Gondolom már megunták, ha olyan "régi" lehet.
- Kérlek, csak egyszer!! - mondta könyörögve az anyósülésről Jane.
- Aztán egy hétig csend lesz! - kötötte az orrukra Ueada.
- Iriguchi - Deguchi - Taguchi! Iriguchi - Deguchi - Taguchi! - és még ezt ismételgette egész úton. Hol mélyített a hangján, hol magasított, hol pedig próbált rappesebb formába "rímelgetni". De végül rájöttem hogy a fiúk miért utálja, ha Taguchi ezt mondogatja, azért mert fél óráig nem hagyja abba. De a barátnőm minden ismétlésénél boldogabban hallgatta. Amikor a kocsi begurult a ház elé, addigra Junnosuke is befejezte a nagy "rímelgetését". Mikor leállt a kocsi Kame mind a két kezével a combjaira csapott, majd meg szólalt.

- Na itt is vagyunk - Kinéztem az ablakon és láttam egy gyönyörű házat. Az oldala fehér volt, a tető fekete. Emeletes ház volt. Az ablak keretek is feketék voltak. A ház körül gyönyörű virágok és bokrok voltak, szerencsére ezek már színesen díszelegtek. Az ajtóhoz egy szép kőjárda vezetett. Egy kétszárnyú fekete, üveges ajtón léphetünk be. A fiúk utánunk szóltak hogy menjünk tovább, ők majd hozzák a cuccokat. Jane belém karolt és elindultunk a ház felé. Beléptünk és nagy szemekkel néztünk körbe. Eszméletlenül nézett ki. Az egész lakásban meleg és kellemes illat terjedt szét. Ledobtuk a cipőket az előszobába. Egy nagy fehér kanapé a szoba közepén, körülötte pár fotel, pár babzsák volt elrendezve. Egy hatalmas plazma tévé volt a falon. Hol szép táj képek a falon, hol pedig egy-egy csoport kép a srácokról. A konyhába volt egy pult. Három forgó bár szék volt előtte, mögötte konyha gépek. Leginkább világosabb színek voltak. Pár szekrényt kinyitottunk és a szépen csillogó, porcelán tányérok és poharak pillantottak vissza ránk. A fiúk betoppannak az előszobába és gúnyos mosollyal néztek hogy mennyire tetszett nekünk a ház. Elfelejtettem az első számú szabályt: Tartsd meg a hideg véred!
- Ha ezek ennyire tetszenek nektek, akkor meg se mutatjuk az emeletet - nevetett Kame.
- Emelet?! - csillant fel a szemünk. Ki is ment a fejünkből annyira lefoglalt az alsó szint körbe bámulása. Ennyit a hidegvérről.
- Gyertek - intett nekünk Ueda, és mi gondolkodás nélkül utána mentünk. Amikor fel léptünk a csigalépcsőn elénk tárult a szobánk ajtaja. Biccentett, hogy menjünk csak, és nyissunk be. A látvány elképesztően nézett ki. A színek, a bútorok, az összhang...
- Itt akarok meghalni - mondta elámulna Jane és beborult az ágyra.
- Azt hittem legalább két csoport képet beraktok a szobánkba rólatok - mondtam.
- Á, gondoltuk minek, ha a szomszéd szobába megtaláltok minket - válaszolta.
- Ez is igaz - motyogtam.

- Mindjárt hozzák a cuccotokat, addig meg élvezzétek az üres szobát - mosolyogva bezárta maga mögött az ajtót. Jane pedig sikoltozva meg ölelt. Ő se, sőt talán még én se hiszem el hogy tényleg itt vagyunk.
Kipakolás után egyből lerohantunk a fiúkhoz. Ők kényelmesen feküdtek a kanapén, fotelekbe és elterülve a babzsákokban. Taguchi vissza is aludt. Vajon ők is annyira izgultak este mint mi? Kame is nagyon hosszakat pislogott, de ő nem aludt vissza hanem a tévére próbált összpontosítani. Koki és Nakamaru még beszélgettek valamiről, Tatsuya pedig a konyhába ügyködött valamin. Jane leült Kame mellé, és próbált vele pár normális mondatot váltani úgy, hogy nem sikoltozik mint egy őrült rajongó. Először kevésbé sikerült, de aztán valamilyen témáról mégis sikerült elbeszélgetniük és hol a barátnőm, hol Kame mosolyodott el jobban. Én kimentem a konyhába megkérdezni hogy Ueda mit ügyköd.
- Kávét - mondja, pedig még egy szót se szóltam.
- Még nem is kérdeztem semmit - értetlenkedtem.
- De azt akartad kérdezni, hogy mi a francot csinálok, nem? - fejen ütötte a szöget. Nem akartam mellé magyarázni, szóval csak bólintottam egyet. Mintha a gondolataimban olvasott volna, vagy csak rá tippelt szerényen. - Kérsz kávét? Mellékesen - mosolygott rám. Elég aranyos volt amikor mosolygott.
- Hát rám férne egy - vallottam be. Pár perc múlva kapok egy bögre kávét.
- Cukrot?
- Kérek. - és már ok nélkül mosolyogtam. Teljesen máshogy képzeltem el az egészet. Azt hittem hogy el vannak szállva maguktól, meg hogy szolgákkal van tele a ház akik a nagy sztárok fütyülésére pattognak. De tévedtem. Normál emberként viselkednek, mintha hétköznapi emberek lennének és nem valami szuper sztárok. Ha bele is gondolok hogy hány millió lány van oda értük, és azok a milliók közül pont mi jöttünk. Pont mi. Vagy is pont én. Aki ezelőtt nem is szerette a KAT-TUN-t. Na de még ezen lehetett változtatni.
Kaptam a kávémba cukrot és rá tejszínhabot, de gyorsan meg is ittam. Tatsuya nagyon jó kávékat csinált. A fiúknak is odalökök 1-1 bögrével. Kivéve Junno-nak mert ő vissza aludt. Leültem Jane és Kame mellé, egy kicsit hallgattam, hogy miről beszélgettek. Jane faggatta Kamet a következő klippükről a Connect&Go-ról. A srác nem mondhatott el semmit, mert ez tabu tém a rajongók előtt, de megemlítette azt hogy már megvannak a tervek és hogy eszméletlenül jól fog kinézni. A lány végül eszméletlenül izgatott lett.
- És mi elmehetünk veletek a forgatásra? - Kame először húzta a száját, de a lány kiskutya szemének szinte senki nem tudott nemet mondani. Főleg Kame nem, mert pár másodperc után már feladta, mondta hogy "megoldható a dolog " és elmosolyodott, majd a lány a nyakába ugrott, annyira örült neki. Én csak rájuk mosolyogtam, Jane nagyon élet vidám lány volt, de addig sose láttam ennyit mosolyogni. Ettől én is elég vidám hangulatba kerültem. A lány végre elengedte a szorításából a srácot, így levegőt is kapott végre. Aztán felém fordult és nagy szemekkel rákérdezett.
- Ugye te is örülsz neki Meagen?
- Igen - mosolyogtam, és átöleltem, viszonozta. Elengedtük egymást, ő visszafordult a majdnem halálra szorított sráchoz, én meg lenéztem a bögrémbe, és észrevettem hogy elfogyott a kávém. Gyorsan beszürcsöltem. Pedig olyan finom volt. A következő piallanatban a mester kávékészítő ült le mellém.
- Meg is ittad? - fordult felém nevetve.
- Igen, nagyon finom volt - mosolyodtam el. -  Ha abba maradna a sztársági karriered, mindenképp nyiss egy kávézót - nevettem.
- Mindenképp - és akaratlanul is elmosolyodott. -  De csak ha leszel nálam pincér - folytatta.
- Ha engem felakarsz venni pincérnek akkor nem lesz sok vevőd.
- Miért? Ha egy csinos pincérlány egy kávézóba dolgozik biztos vannak vevők.
- Ezt még is honnan veszed? - csinosnak nevezett, és majdnem elvörösödtem, de aranyooos.
- Néha én is csak azért megyek be egy kávézóba - mind a ketten felnevettünk.
- Leszek pincérlány, de ha igazam lesz nerám vess!
- Megegyeztük - átkarolt a vállamnál és egy pillanatnyi ideig magához húzott egy ölelésre, de nem akarta hogy félreértsem ezért hamar elengedett.
Az óra 13:00-t ütött. A fiúk elkezdtek készülődni mert valami táncpróbára kellett menni. Szóval nekünk is ki kellett csípni magunkat. Koki és Nakamaru szóltak hogy öltözzünk úgy hogy mi is beállhatunk táncolni, megtanulni a lépéseket. Hamar eldöntöttük hogy mit vegyünk fel, és a szobából se lett disznó ól. Leértünk a bejárati ajtóhoz és a fiúk melegítő alsó és felsőbe vártak minket, de még így is eszméletlenül jól néztek ki. Kame rakoncátlan tincsei a szemébe lógtak itt meg ott. Taguchi és Ueda belőtt haja nagyon jól állt. Főleg ezt egyszerre öt srácon végig nézni. Álom srácok halmaza. Akkor tudtam meg hogy Jane miért szeretett beléjük. De nekem nem mehetett el a fejem! Ne felejtsd el a szabályt! Hidegvér!

Első rész.

A legjobb barátnőm pár hónapja teljesen beleszeretett egy együttesbe. Öt fiú tagból álló banda, és Japánok. Nekem valahogy nem jöttek be. Valahogy úgy gondoltam hogy csak arra mentek, hogy nagy felhajtás legyen körülöttük. Oké mert elismertem, van hangjuk, de a videokról, megítélve, főleg amiket Jane állandóan küldözgetett, visszaéltek vele, a főénekes azzal ahogy kinéz. Fiú létére úgy riszálta magát. De ez a véleményem mára megváltozott.
Jane pár hete nyert egy pályázatot, a főnyereménye hogy találkozhatsz a banda tagjaival. Vagyis egy hétig egy házba össze zárva öt énekes sráccal, és el lehetett vinni egy személyt, na igen, kitaláljátok hogy a barátnőm kit vitt? Igen. Engem.
- Kérlek gyere velem! - kérlelt.
- Miért nem viszel egy olyan személyt, aki szereti őket?
- Mert te vagy a legjobb barátnőm. Kérlek, adj nekik egy esélyt, hogy szeresd őket! - folytatta, már szinte kiskutya szemekkel nézett rám.
- Még meg gondolom...
- Kérlek, ez életem egyik legnagyobb pillanata és szeretném ha te is ott lennél! - itt már nem bírtam, muszáj volt igen mondanom.
- Jó, rendben, mikor indulunk? - mosolyodtam el.
- Köszönööööm!! - és sikítozva a nyakamba borult. - Vasárnap reggel indul a gép.
- De te beszélsz anyummal! - kötöttem az orrára.
- Már beszéltem vele - mondta, majd lassan elengedett, és a mosolya a füléig ért. Nem volt szívem azt a nagy mosolyt leszedni az arcáról.
Vasárnap kora reggel kellett felkelnem a gép miatt. Indulás előtt másfél órával felkeltem hogy előkészüljek kényelmesen. Mikor neki álltam reggelizni Jane már az ajtóban nyomkodta a csengőt. Odamentem és amint kinyitottam az ajtót és már a nyakamba ugrott, én meg ijedtembe majdnem hátra estem. Végül le tudtam szakítani magamról és elkészülhettem időben, anyum vállalta, hogy kivisz minket a reptérre.
- Nagyon vigyázzatok magatokra! - puszilt meg mindkettőnket homlokon.
- Rendben anya, nyugi.
- A V.I.P.-s kártyátok megvan?
- A nyakunkba - mutattuk fel az amúgy is tisztán látható kártyákat.
- Meleg ruhák?
- Meg van - feleltük.
- Minimum három pár cipő?
- Meg van.
- Tisztálkodós cuccok?
- Anyaa! Lekéssük a gépet - mondtam.
- Majd hívlak, vigyázzatok egymásra!
- Szia anya!
- Csókolom! -  köszöntünk el utoljára, és megkaptuk a búcsúpuszikat is.
A gépen első osztályra vezettek minket, amit nagyon élveztem, főleg hogy ez volt az első repülős utam. A korán kelés miatt rém fért az alvás. Megnéztem hogy van -e térerő de nem igazán volt, így betettem a fülest és játszottam a telefonon. Barátnőm végig aludta a repülő utat. Biztos este annyira izgatott volt hogy aludni se tudott. Leszállás előtt pár perccel felkeltettem, és elkezdett annyira sikongatni, hogy ránk szóltak, szóval a kezemet a szájához szorítottam, amíg le nem nyugodott. Mikor a gép kerekei a talajt súrolták barátnőmbe vissza tért az adrenalin és állandóan az ablakon bámult ki, hogy látja-e a fiúkat. És meglátta őket. Miután végre sikerült kiszednem az ablakból az arcát és én is kinéztem, de nem láttam őket. Végül is én csak 1-2 képen és videon láttam eddig őket, míg ő napi szinten vagy 200 képen és 300 videon. Nem csoda hogy ennyi ember között is meglátja őket.
Végre kinyitódtak az ajtók, ennek következtében mindenki felállt, ezért mi ülve maradtunk, addig amíg biztonságosabb lett a lemenet. Pár perc alatt lement a nagyja és végre mi is megmozdulhattunk. Lelépve a repülőgépről minden olyan világosnak tűnt. Először hunyorogva, majd normálisan megyünk el a repülőtől. Amikor már csak pár lépésre voltunk tőlük, ekkor már nem éreztem azt, hogy van vérkeringés a kezemben mert Jane elszorította.
- Nyugodj meg, és ne sikoltozz mikor köszönni fognak - suttogtam halkan de érthetően.
- Igyekszem - szorította jobban össze a száját, de tudtam hogy nem fogja bírni. De így leginkább még jobban megszorította a kezemet.
- Sziasztok - köszönt nekünk a főénekes. A hullámos barna haja majdnem a válláig ért. Egy kendő volt a nyakába, alatta egy rövid ujjú és egy térdig érő farmer nadrág,  aminek az alja direkt ilyen szakadt fazonú volt, és egy elegáns utcai cipő van a lábán.
- Sziasztok - köszöntem nyugodtan és mosolyogtam.
- Sziasztok! - köszönt Jane is, de már nem volt olyan nyugodt. - Nagyon örülök a találkozásnak. Nagy rajongótok vagyunk! - mondta nagyon vidáman és majdnem sikongatott is mellé. A fiúk aranyosan mosolyogtak rá(nk).
- Ezt nagyon jó hallani - mosolygott Jane-re a fekete hajú srác az ő arcán is nagy mosoly volt. Aranyosan mosolygott, és kedvesnek látszanak.
- Mehetünk a csomagokért? - kérdezte a frontember. Mi barátnőmmel bólintottunk. Elindultunk az épületbe de Jane alig bírta vissza tartani a kérdéseit, ezért oldalba böktem, így megpróbálta visszafogni magát és lassabban kérdezősködött.
- Fogtok nekünk énekelni? - nézett rájuk kiskutya szemekkel.
- Végül is megoldható - mosolygott ránk a fekete tüsis hajú srác. Aranyos, fiatalos arca volt. A fekete haj nagyon passzolt a barna szeméhez. Rajta egy kigombolt piros-fehéres kockás ing volt, az ujja fel volt húzva a könyökéig, az ing alatt egy fehér póló volt. Egy hosszú farmer nadrág és egy utcai cipő. Elmentünk a cuccainkért és elindultunk a szállás felé.
- Amúgy merre is van a szállás? - kérdeztem meg, mivel Jane-nek eszébe se jutott volt annyira el volt varázsolva.
- Nem messze, de kocsival megyünk - mondta az inges fiú.
- Amúgy be se mutatkoztatok - mondta a főénekes.
- Ti se - vágtam vissza.
- De hát tudjátok a nevünket, nem? - kérdezte mosolyogva a főénekes.
- De ... - fogalmam sem volt milyen okot kellett volna mondanom, így ami először eszembe jutott az mondtam - illem, az illem - dadogtam.
- Hát jó - mondta nevetve, és megállt - Az én nevem Kamenashi Kazuya - mondta a főénekes. Végre meg tudhattam a nevüket. Bár Jane az nap legalább elmondta 20x, mikor beleegyeztem ebbe az utazásba, de nem jegyeztem meg, most viszont megpróbáltam meg jegyezni. A barátnőm már mikor Kamenashi elmondta a nevét kicsit ugrált örömében is, talán még akkor sem dolgozta fel hogy igen, itt állnak mellettünk. Utána bemutatkoztak a többiek is. Az inges fiú neve Ueda Tatsuya. A fekete hajú srác, aki egy kékes-fehéres ingbe volt, nyakán egy piros, fekete sál, és egy farmer nadrág, ő Taguchi Junnosuke, és még volt két srác, ők is jó fejnek tűntek. Az egyik beatbox-olt a másik srác meg alá rapp-elt. Nagyon jól össze vannak szokva, a beatbox-os srácnak oldalra simult sötét haja volt, kerekded arca, és elegánsan öltözött fel. A rapper srácnak volt a leghosszabb haja, neki leértek a válláig a fekete hajtincsei. Rajta is egy elegáns ruha volt. A beatbox-os neve Nakamaru Yuichi, a rapp-ernek pedig Tanaka Koki.
- Most ti jöttök - mosolyodott el Kazuya.
- Az én nevem Meagen Young - mutatkoztam be.
- Én Jane Everdeen vagyok - mondta fülig elpirulva, a fiúk pedig próbáltak becenevet adni nekünk.
- Meagen-san?! - kezdte Koki.
- Az nem Meagen-chan? - folytatta Kame.
- Elég a Meagen - zártam le, a kicsit kellemetlen témát, hogy a nevemet ragozgatják össze vissza. Talán egy kicsit bele is pirultam.
- Nekem hogy hangozna a nevem? - kérdezte Jane.
- Jane-san - mondta Koki.
- Jane-chan! Te nem is figyelsz - mondta nevetve Nakamaru.
- Jane-chan - ismételte meg Jane vigyorogva.
- Remélen nem haragszol meg ha nekem Jane maradsz - öleltem át. Mosolyogva vissza pillantott rám, majd elindultunk, beszálltunk egy kocsiba. Kívülről az autó gyönyörű szép fehér volt. Magasságba meg vagy kétszer akkora mint mi. Belülről a kocsi elég tágas volt, mindenki kényelmesen elfért benne. Talán még többen is befértek volna.  Kazuya ült be a kormány elé. Nagyon reméltem hogy biztonságosan vezet. Gyorsan előkaptam a mobilomat, mert jött egy üzenetem. Anya volt az. Mikor elkezdtem pötyögni a telefonomon a választ, Jane hátrafordult az anyós ülésről, amelyet keményen kiharcolt magának.

Előszó.

Ez a történet bemutat két szemszöget, amit a rajongók mutatnak be, egy banda iránt. Egy őrült rajongó, és egy ellenszenves lány nyert pályázatot, melynek az a fődíja, hogy egy hetet ezzel a bandával tölthet el. Az őrült lány Jane minden percét élvezi, ellentétben az ellenszenves Meagen, aki azt várja, hogy hamar elmenjen ez a hét. Ám, sok minden változik. Kiderül az, hogy ami Meagen gondol a zenekarról, az teljesen eltér a valóságtól. Kezdi szeretni őket. A főénekes teljesen elbűvöli őt, így még több őrültség fog átmenni a fejébe. Ezek bizonyítják, hogy ne támaszkodj előítéletekre.