Kilencedik rész

Teljesen elborította arcomat a pír. Felnéztem rá, és láttam valami kis mosolyt az arcán, ami egy kicsit pirosabb volt a kelleténél. Bekanyarodtunk az egyik ruha bolt mellett és még mindig fogta a kezem. De nem szólt semmit. Mintha keresett volna egy helyett. Aztán megint végig játszottam a fejemben az akkor pár másodperce megtörtént kivonulásunkat. Ahogy megkérdezte az eladó, ahogy válaszolt rá, utána pedig csak megfogta az ÉN kezem és kijöttünk onnan. De miért nem mondta, azt hogy nem? Ennyit szerintem kitudott volna nyögni. Vagy csak... Nem tudtam hogy jó okra gondolni. Miért? Miért csinálta ezt? Sőt, nem hogy nem válaszolt, hanem a kezemet is megfogta. De miért? Összeakarta volna zavarni az eladót? Szerencsétlen alig volt így is észnél. Meg mégis minek? Pont egy eladót? Tuti azt gondolta hogy együtt vagyunk. Miért fogta meg a kezem? A srác meg a végén azt is hihette, hogy csak titkolt. Csak nem leszünk fent valami fan oldalon. Na az tényleg hiányzott volna. Nem mintha nem őrjített volna meg teljesen ezekkel az érthetetlen viselkedésével. A barátnőjének lenni? Azt gondoltam, hogy túl nagy kihívás lett volna. Meg nem hitte volna hogy szerethetne engem egy ilyen - szinte tökéletes - idol, mint Ő. Mit szerethetett volna bennem? Pont bennem! Minden második lányt megkaphatta volna. De erről mikor beszéltünk, ezt őt nem is érdekelte. Mindegy. Még mély gondolkodásba vágtam magam, és azt vettem észre, hogy megálltunk egy fülke előtt. Vagyis először annak tűnt, aztán jobban szemügyre vettem, és ez egy fotofülke volt. Kame elengedte a kezem, és elhúzta a függönyt és beinvitált.Beléptem. Kame bedobott valami érmét (?) a gépbe, belépett mellém és a kamerába figyelt. Én is ezt tettem bele mosolyogtam. Elkezdett pittyegni a gép, hogy visszaszámolt. 10 másodperc. Vakuzott egyet, és ismét pittyegni kezdett. Láttam hogy Kame felém fordította a fejét. A vaku után, mikor 3x-re számolt vissza én is ránéztem. A tekintetében láttam valamit. Pontosan nem tudtam mit. De egyszerűen elbűvölt vele. Megint elkattant a vaku, és kezdtem úgy érezni, hogy megvakulok. Azok a gyönyörű szemei. Mindig fogságba ejtett velük. Lassan közeledett arcával felém. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, ahogy csak ott álltam és vártam.  A száját láttam csak, és utána éreztem meg puha ajkait a homlokomon, és a vaku utoljára elsütötte magát. Teljesen elvörösödtem ismét, gondoltam ez már nem meglepő jelenet. Magához húzott. Átölelt, de nem úgy mint eddig, hanem szorosabban. Sokkal szorosabban. Mintha el se akart volna többet engedni. Aztán én is átkaroltam, hogy viszonozzam. De a levegőt szinte kipasszírozta belőlem. Elég kényelmetlen volt.
- Fogy a levegőm szupersztár - mondtam úgy, hogy a levegő legkisebb maradéka is elhagyta a tüdőmet. Lazított szorításán, amint észhez kapott hogy fogytán volt a levegőm.
- Ne haragudj  - nevetett. - Csak olyan jó így. - éreztem ahogy ezerrel kalimpált a szíve, úgy mint az enyém. Bárcsak így maradhatunk volna, ameddig be nem zár az egész kóceráj. De sajnos hamarabb elengedett mint gondoltam. Nevetve kilépett a fülkéből. Aztán a függönyön keresztül oda nyújtotta a fényképsort. Ami 4 képből állt. Mint egy képregény. Az első képen mind a ketten mosolygunk. A másodikon rám néz, a harmadikon viszonzom és a negyediken elpirulva figyelek magam elé, miközben megcsókolta a homlokom. Mosolyogva figyeltem a képeket és elmerengtem. Az első kép - felteszem -, azt ábrázolja, hogy csak úgy voltunk, szinte nem ismerve egymást. A második képen játszódhatott le, hogy Kazuya megkedvelt. Jóba lettünk, mert a harmadik képen viszonoztam tekintetét. Észrevettük egymást. Jobb lett a kapcsolatunk, de semmi különös. De a negyediken már más. Pontosan nem tudtam, hogy mit is akart igazán üzenni, de Ő biztos volt abba, amit csinált , és én voltam a bizonytalan. De mivel nem löktem el magamtól, ezért talán sugallt valami olyat is, hogy "menni fog.." Arra lettem figyelmes a nagy gondolkozás utána, hogy Kame az elhúzott függönynél állt. Az az pont előttem. Lenézett rám, ahogy szinte percekig nézegettem azt a 4 képet, aztán ránéztem, ahogy a fehér fogai látszottak a mosolyától. - Gyere, menjünk - biccentett a lefele vezető mozgó lépcsőre.
- Rendben - mosolyogtam rá és elindultunk. Hamar leértünk a földszintre. Végig néztem még utoljára a boltokon. De talán mégse utoljára? Kitudta Amikor kiléptünk az épületből  még mindig hét ágra sütött a nap. Elindultunk a parkoló felé.
- Remélem nem bántad meg, hogy elhúztalak - karolt át a vállamnál és magához húzott.
- Egyáltalán nem -rá mosolyogtam és megfogtam derekát és "megöleltem" vagy is valami olyasmit akartam. Úgy nézhettünk ki, mint akik együtt vannak... Csak még se. De nem lökött el, nem engedett el, csak amikor a kocsihoz értünk. Nem törődött a körülöttünk ólálkodó, féltékenykedő lányokkal. Olyan kellemes volt az, ahogy átölelt, ahogy botlás nélkül mentem mellette. Olyan biztosnak tűnt. Az ahogy rám mosolygott. Mintha egyre jobban kötődtem volna hozzá. De talán túl gyorsan történt az egész. Két napja voltam itt, és már tessék. Beleestem. Félek. De mikor kérte hogy bízzak benne, akkor sem csapott be. Visszajött. Bízhatok benne. Beültem a kocsiba és kényelembe helyeztem magam. A táskámat a hátsó ülésre löktem. Kame is elhelyezkedett, becsatolta magát, és én is. Beindította  a kocsit, a lágy motor hang megint rákezdett. Bekapcsolta a rádiót, amibe valami csaj beszélt, nem értettem, csak hablatynak találtam az egészet. Közben a sofőr lassan és biztonságosan kiparkolt és elindultunk haza. A rádióban a lány egyetlen szavát értettem meg, az sem valami japán szó volt, hanem az hogy KAT-TUN és aztán felszólalt a Connect & Go számuk. De csak egy kis részlet. A refrént játszották le, és utána megint csak hablaty ment.
- Érdekes hírek, főleg ha nem értesz belőle semmit - motyogtam.
- A KAT-TUN -t értetted, nem? - kérdezte.
- De mást nem, miről volt szó?
- Hogy nemsokára kiadjuk a videoklipet. Kb két hét múlva.
- De az kicsit kevés, nem? Hisz még csak a próbák tartanak.
- A héten vannak a próbák a jövőhéten megcsináljuk a forgatást és elvileg egy hét alatt megvágják, meg minden.
- Húzós - jegyeztem meg. Amúgy nem bánod, hogy annyian láttak minket? - vörösödtem bele a kérdésbe.
- Egyáltalán nem. Örülök, hogy jól érezted magad. Ott még sose voltam így egy lánnyal - megállt a kocsival mert egy lámpa előttünk pirosra váltott.
- Most érezzem magam megtisztelve? - mosolyogtam.
- Valami olyasmi - nézett rám. A két lábára rakta kezeit és hosszasan a szemembe nézett. Elmerültem barna íriszébe, amik nagyon csábítottak. Fejével lassan közelített az enyém felé. Megint lesokkoltam. De arra gondoltam hogy megint puszit akart adni, de szája nem a homlokomat vette célba. Láttam hogy szemeivel a számat elemezte. A szemem a nagy, puha, édesnek tűnő ajkaira tévedt. Olyan teltek és hívogatóak voltak. Vajon szabad volt ez csinálnunk? Nem törődtem akkor semmivel. Se múlt, se jövő. Csak akkor, a pillanat. Olyan közel járt az ajka, szinte éreztem ahogy levegőt vett. De mielőtt rátapadhattam volna ajkaira a mögöttünk lévőutas megelégelte a várakozást - mert közbe a lámpa zöldre váltott- és ránk dudált egyet, és rögtön arra kaptuk a fejünket elfelejtve a valódi célunkat. Kame a lámpára figyelt, ami időközbe tényleg zöldre váltott. Kínosan felnevettünk, és teljesen vörös szint vettem fel. Kame elindult a kocsival. Ránéztem és az ő arcán is megjelent a vörös szín, nem enyhén. Egész úton némaság volt,a mit csak a rádió hangja nyomott el. A következő megállásunk a ház előtt volt. Ki szálltunk, indultam volna be, de Kame utánam szólt.
- Meagen - szinte megfordultam a tengelyem körül és szembe álltam vele. - Az előbbi dolog ... én csak... - kezdte. Fogalma sem volt szerintem hogy mit mondjon.
- Nem mondom el a többieknek, ha erre gondolsz.
- Én csak el akarom mondani, hogy nagyon... - be se fejezhette mondatát mert Jane hátulról nekem rohant.
- Meageeeeen - kiabálta. Mintha több évre tűntem volna el. Olyan szorosan ölelt, hogy majd megfulladtam.
- Én is örülök neked Jane - nevettem. Elengedett és bevártuk Kamet és úgy indultunk be hárman. Végig láttam hogy engem nézett, ránéztem és valami reményt pillantottam meg szemeibe. Elmosolyodtam és ő is. Jane gúnyosan vigyorgott ránk. De nem szólt semmit. Hazaérve a fiúk köszöntek nekünk. Oda jöttek hozzánk majd együtt befészkeltük magunkat a nappaliba.
- Ilyen sokáig tartott a táncóra? - húzogatta a szemöldökét Ueda.
- Nem - nevetett Kame. - Megmutattam Meagennek a közeli plázát. - A fiúk erre összenéztek és elmosolyodtak. Azt gondolták, hogy volt valami. Hát volt valami, csak még én se tudtam hogy mi. Bármi is volt én élveztem.

Nyolcadik rész

Megragadta csuklómat és elindultunk. Elvörösödve néztem, ahogy ujjai a csuklómon vannak.

- Nyugi, jó lesz - biztatott. Aztán körülnéztem és néhány féltékeny pillantást találtam. Utána az épület elé léptünk. Elengedte a csuklómat, mellé léptem és ránéztem. Mintha valami rég látott helyre jött volna. De hát az állandó próbák mellett meg koncertezéseknél nem igazán lehetett szabad ideje eljönni. Elmosolyodtam. Szerintem a pír eltűnt az arcomról. Előre léptem és fotocellás ajtó kinyílt előttem. Magabiztosan sétáltam a pláza előterébe, ahol televolt az egész kirakatokkal. Telefonos, ékszer, óra, ruha és édesség boltokkal. Letapadtam a kirakatoknál. Meg láttam az egyik boltba egy aranyos plüss teknőst. Olyan kicsi volt hogy a két tenyerembe elfért volna. Kame végre utolért, mert amikor bejöttünk úgy magával ragadtak a kirakatok hogy vele nem törődve otthagytam. Kicsit szégyelltem magam miatta, de ez a hely eszméletlen volt. Mindent látni akartam. Felé fordulva mondani akartam, hogy mennyire tetszik ez a hely. De mikor mondtam volna csak ennyit mondott:

- Igen, tudom. Ez a hely tényleg remek - nevetett. - Én is szeretek itt lenni, és ahol most bámulod úgy a kirakatot az a kedvenc üzletem - mosolygott rám, majd visszapillantott a kirakatra, és meglátta a te velünk szemező plüsst.

- Tényleg eszméletlen - mosolyogtam rá. - Ugye még fentebb is szétnézünk?

- Csukd be a szemed - mondta. Meglepődtem, mert nem ezt a választ vártam, ezért tovább néztem rá és elképzeltem hogy vagy 6 kérdőjel jelent meg a fejem felett. - Bízz bennem - fél mosolya megint feltűnt. De bíztam benne és becsuktam a szemem. Éreztem hogy elmegy mellőlem, nem tudtam merre, de elment. Megijedtem, de bíztam benne. Már majdnem kinyitottam a szemem, de megéreztem valaki testének közelségét. A szemem még le volt csukva, mikor egy gyengéd érintést éreztem kezemen. - Csak én vagyok, adni akarok valamit. Nyújtsd ki a kezet - hallottam meg nyugtató hangját és kinyújtottam a jobb kezem. Kezével alá támasztotta az enyémet, és valami puha, szőrös (?) dolgot nyomott a kezembe. A hogy észrevettem nem volt nehéz, se túl nagy. Akkora volt hogy elfért a két kezemben. Ekkor kinyitottam a szemem mert tudtam hogy azt a teknőst nyomta a kezembe, amelyikkel úgy szemeztem eddig. Közelebbről még aranyosabb volt. Selymes, puha. Nagy szemei voltak és a páncélja is ilyesmi volt. De még a szavam is elakadt. Iszonyat édes volt tőle.

- Én ... köszönöm szépen! Nagyon aranyos - hadartam.

- Nincs mit - mosolygott és megölelt. Akkor arra gondoltam hogy bár az a pillanat örökké tartott volna. De nem, mert elengedett és mondta hogy tegyem el a plüssömet a táskába, ami nálam volt, aztán pedig irány felfelé. Így tettem. Ráálltunk a mozgó lépcsőkre, ami pár másodperc alatt a következő emeletre vitt minket.

- Milyen gyakran jársz itt? - érdeklődöm.

- Elég rég voltam itt, de még emlékszem arra, hogy hol vannak a jó helyek - lépett le a lépcsőről. 

- Akkor mutasd az utat - léptem mellé. elmosolyodott és biccentett az egyik irányba én meg indultam is. Egy újabb bolt előtt álltunk meg, ahol volt egy polc a szemüvegeknek, sőt, nem is egy. Minimum két polc volt tele nap- és rendes szemüvegekkel. Lassan sétálgattam polc mellett hogy jól megnézzem őket. Az egyiken meg is akadt a szemem. Egy RayBan szemüveg, aminek a kerete fekete színű volt, belülről fehér, és dőlt betűkkel rá volt írva hogy Japan. Megtetszett, de szerintem nem volt nálam annyi jen, ezért mentem tovább, mert féltem hogy meglát Kame és ezt is megveszi, azt meg főleg nem akartam. Majd valamikor beugrok Jane-el, ha lesz időm. Gondoltam. Kame tekintete is eltévedt a sorok közt ahogy figyeltem. - Csak nem új álcázó szemüveg kell? - szinte nevettem.
- Egy szemüveg nem tud elrejteni - nevetett. - e tényleg nem ártana egy új szemüveg - gondolkozott. És levett az utolsó polcról egy kis lencséjű olvasó szemüveget. Felvette, a a szeme, mintha kétszeresére tágult volna. Nagyot felnevettem. - Szerinted ez jó? - és ő is elnevette magát. Pedig próbálta "komolynak" tettetni a figurát. Abbahagytam a nevetést és komoly arcot vágtam. Az államat két ujjal elkezdtem 'simogatni' mintha a szakállamat birizgálva gondolkoztam volna. Pedig csak arra gondoltam, hogy ha Kame szemöveges lenne, akkor is jól nézne ki. A dolog másik része, hogy szemüvegben okosnak nézett ki. Vajon látszat? Minden esetre ilyen nagyon idétlen kiejtéssel elkezdett beszélni.
- Ma nagyón szepnek tetszik lenni ifju holgy - ment egy kört körülöttem. Felnevettem, majd vissza fogtam és válaszoltam.
- Oh, koszonom - mondtam. szintén idétlen kiejtéssel és "meghajoltam", mint egy 'ifjú hölgy". Aztán az eladó furcsa szemekkel méregetett minket, ezért Kamenashi levette a szemüveget, visszatette a helyére. Nevetve intett hogy mehetünk. Utána mentem próbáltam nem az eladó előtt nevetni, de nem igazán jött össze. Megálltunk a mellette lévő bolt előtt, és nevetve rá pillantottam.
- Ennyit a szemüvegről - nevette. Tovább sétáltunk és megálltunk egy fagyis előtt. Kazuya meghívott egy fagyira. Nem ellenkezdtem, elég jól néztek ki a fagylaltok. Két - két gombócosat kértünk, aztán leültünk egy padra, ami pár méterre volt a fagyistól.
- Hogy - hogy még nem támadtak le rajongók ezrei? - kérdeztem.
- Hát, ha akarod neki állok énekelni, és talán ide gyűlnek páran - mosolygott, és ismét kivillantotta szép fehér fogait.
- Nem úgy értettem - nevettem és utána folytattam a fagylaltom pusztítását.
- Néha - néha odajön egy - két lány aláírást vagy közös képet kérni, de semmi több.
- Élvezed a sztárságot? - érdeklődtem.
- Szeretem. Mindig megpróbálom kihozni magamról a maximumot.
- Szóval maximalista vagy.
- Mondhatni. De így a jó nem? - nevetett talán már kicsit erőltetetten. - Mint egy elszállt majom lennék - nézett rám, mintha valamit mondanom kellett volna. De végül is igaza volt. Jobb, mintha öntelt majom lenne, amit én hittem róla. Akkor tényleg nem az? Tényleg nem csak előttünk játssza meg, hogy nem az, hanem ez a valódi Kamenashi Kazuya? Hisz egy nagyképű nem vitte volna el az egyik lány ( a sok közül), egy plázába, ahol több ezren láthatják őket. Nem vett volna ennek a lánynak egy teknőst, nem hívta volna meg fagyira, nem mondana el neki olyan dolgokat, amik már talán személyesebbek. Ezt gondoltam. Reális, nem? Arra gondoltam, hogy elmondom az én kis titkomat, hogy miket gondoltam róla, róluk, az egészről, amit csinálnak, úgy éreztem így lesz a legjobb.
- Igen, így a jó - kezdtem. -  De én is elakarok mondani valamit. Ez olyan, mint egy apró kis titok. - Ő csak némán nézett és várta hogy folytassam. - Igazából mielőtt idejöttem csak Jane imádta a KAT-TUN-t - itt már eléggé vágta a "Mi van?" fejet. Alig ha értette, hogy mit akartam ezzel érteni, így folytattam. - Mielőtt megnyerte volta a pályázatot, Ő oda volt értetek, de én nem. Próbált megszerettetni titeket, de nem igazán sikerült neki. Mutatott koncert fellépéseket, videoklippet meg mindent. Volt egy koncerted, amikor csak te léptél fel valahol, és a tánc közbe, amit előadtál úgy vettem le az egészet, mintha kihasználnád az adottságaidat, vagy is vissza élsz vele, és a többiek is. Úgy riszáltad magad, a fiúk meg nagy képűnek tűntek. Pont annak az elszállt majomnak a másolata. De ezeket az előtt gondoltam, mielőtt ide jöttem. Ezért mondtam hogy mutatkozzatok be, ezért nem voltam olyan őrült rajongó, mint a barátnőm, ezért voltam annyira tehetetlen az első nap. Gondoltam jó, ha elmondom ezeket - eltartott egy ideig, amíg felfogta. Aztán csak ennyit mondott:
- És most? Mi a véleményed? Rólunk. Erről az egészről. Most is majmoknak látsz minket?
- Nem. Ezeknek a teljes ellentétét gondolom. Teljesen mások vagytok a valóéletbe. Van egy kis bűntudatom is, amiért azokat gondoltam rólatok. Megkedveltelek titeket - vallottam be.
- Akkor csak ez a lényeg, nem? - mosolyodott el újra, a szívemről hatalmas kő zúdult le. Féltem. Az hittem mérges lesz, hogy ilyeneket gondoltam róluk. Nagy szemekkel ránéztem és meg könnyebülésemet egy hatalmas mosollyal jeleztem. Aztán a kezemen éreztem valami ragadós, folyékony valamit. Oda kaptam a fejem és a fagyim az elolvadásán volt.
- A fagyiiiiiim - szenvedtem.

- Nyald le a tölcsérről, mert le fog csöpögni a földre a fagyid - nevetett. Így tettem félig, a másik felét letöröltem zsepivel. Amit nagy nehezen kotortam ki a zsebemből. Kame jól kinevetett. Utána megettük a maradék fagyit és mentünk tovább. Felmentünk a második emeletre. Újabb mozgó lépcsős várakozás, ahol nem jött fel velünk senki, pont akkor, ezért Kame elkezdett lefele sétálni. Mikor én felértem, ő még sétálgatott. Idióta. Most én nevettem ki őt. De aztán megunta és felsietett a mozgó lépcsőn. Ahhoz képest hogy nagy sztár, és tuti elmúlt 20, úgy viselkedett mint egy tizenéves. Vajon mennyi ideje van szórakozásra? Elég kevés ahogy elnéztem. Elindultunk az emeleten szétnézni. Találtunk egy zene boltot. Körbe néztem mikor beléptem. Hatalmas sorok sorakoznak fel. Rengeteg ismeretlen volt, de egy hatalmas sor ki emelkedett a többi közül. Nagy betűkkel rá volt írva a banda neve és egy kép róluk. Alatta sorakoztak az albumok, illetve már csak pár darab a többit elkapkodták. Az eladó nagy szemekkel nézett rám és Kamera.
- Ön Kamenashi Kazuya? - kérdezte az eladó. A srác bólintott. Én pedig nem sétáltam tovább, hanem megálltam mellette. A srác kipattant a pult mögül és meghajolt. - Nagyon örülök a találkozásnak - aztán Kame is meghajolt. Nem tudtam hogy nekem is meg kellett volna, mert Kazuyának örült, nem nekem, ezért nem hajoltam meg. Egyenesbe húzták magukat és Kamenashi rámosolyodott a srácra, aki szerényen vissza kullogott  a pult mellé. Én meg a pulthoz léptem.
- Hamar elkapkodták a KAT-TUN albumokat?
- Igen. Az albumok alig két napja érkeztek, és már alig van - mondta. Tovább se gondolkoztam. A sorokhoz léptem, lekaptam két albumot és a srácnak adtam érte pénzt és eltettem a CD-ket.
- Ha ruhavásárlásnál is ilyen gyors vagy esküszöm feleségül veszlek - nevetett. Ettől én is elnevettem magam. Az eladó utánunk szólt, mikor már kiléptünk volna a boltból.
- Ano... - fordultunk vissza. - Elnézést, nem akarok tolakodó lenni,de Ön a barátnője? - kérdezte. Miért hitte ez mindenki? Csak viccelt akkor? Nem lehet hogy komolyan vette, és ha akkor együtt lettünk volna, akkor csókolóztunk volna, vagy kézen fogva mentünk volna, nem? Kame csók. Milyen édes lehet. Ahogy a puha, ajkai a tiédet érintik. Na jó, elkalandoztam.
- További jó munkát - mondta, aztán megfogta a KEZEM és kimentünk a boltból.

Hetedik rész

Arra kaptuk a fejünket. Nem értettem. A fiúk elmentek, ők meg kik? Most nem Kazuya fog gyakorolni a koncertre? De igen. Akkor ők mit kerestek itt? - Gondoltam. De aztán Kame tekintete újból rám terelődött. Én tudatlanul rá meredtem, reméltem hogy tudja a választ. És tudta.

- Ők lesznek a háttértáncosaim a koncerten.

- Így már értem - bólogattam.

- Miért maradtál itt? - tudtam hogy megfogja kérdezni. Ezért gondolkoztam egy válaszon, de nem tudtam okot adni. Elég hosszasan gondolkodtam a válaszon. De csak ennyire jutottam.

- Gondoltam rossz lehet egyedül haza menni - néztem az össze fonódott lábaimat, hogy véletlenül se lássam azt, ahogy a hülye ok miatt kinevet. Főleg mert úgy érzem elpirultam. De nem nevetett. Szerintem rám mosolygott. Aztán felpattant, mert bejött az a négy srác, akik az előbb kint zajongtak az öltözőbe. Köszöntek vagy is meghajoltak egymás előtt, mint ahogy itt szokás. Felém fordultak és köszönve meghajoltak. Felálltam és én is ezt tettem. Bemutatkoztak. Atsushi, Ben, Kazuki és Daisuke. Aranyosnak tűntek. Kérdezgettek párat. Hogy van Kame? Mennyire várja a koncertet? Mit fognak előadni? És hogy én a barátnője vagyok-e?

- Igazából egy pályázat... - kezdtem. De eléggé dadogtam, hebegtem és nem tudtam mit mondani, de mind az öt fiú rám nézett.

- Nem a barátnőm - nevetett Kame. A fiúk egy olyan "tényleg?" arc kifejezéssel néztek az énekesre. Az arcán halvány pír jelent meg. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássák az elpirult mosolyomat. A fiúk pedig elnevették magukat és meglökdösték Kamet, aki visszalökte őket és mondta hogy melegítsenek be. Nem vitatkoztak, viszont egy kis zenét kértek hogy én kapcsoljak valamit. Felálltam hogy elérjem a készüléket, ami a polcon volt vagy is valami olyasmin. A laptop több hangfalra volt erősítve, amik a terem négy sarkába volt elhelyezve. Kerestem, vagy is próbáltam egy olyan számot keresni, amit ismertem. Láttam párat, ami ismerős. Tele volt az egész KAT-TUN számokkal. Másra nem szoktak táncolni? Csak saját zenére? Pedig az első táncórán másra melegítettünk be. Szóval nem adtam fel és még szét néztem 1-2 mappába. Kezdtek türelmetlenek lenni, de elég nehéz el igazodni egy japán cuccokkal teli laptopba. De találtam egy mappát. Zene fájlok voltak benne. Ismerős neveket kerestem. Meglepetésemre találtam egy ismerőst. Nem tétováztam, mert a türelmetlenek már melegíteni akartak. Felzendült a hangfalakból All Time Low - I Feel Like a Dancin'. Hátra fordulva láttam azt, hogy gyorsan elkapta a tekintetét rólam, és elkezdett bemelegíteni. Ben és Kazuki összenevettek, én meg vissza ültem a "helyemre", ittam egy kortyot a hűsítő ásvány vizemből, és figyeltem tovább a fiúkat. Tizenöt perc múlva Gale toppant be a terembe. Megérdeklődte hogy mit akar énekelni az "ifjú sztárocska". Vagy is így nevezte Kazut.

- A Plastic tears, Someday for somebody és a Search -re gondoltam - vallotta be. A srácon látszott hogy elgondolkozott valamin. Aztán megkérdezte:

- Mi lenne ha ráadásként el énekelnéd az Aishiteru kara-t? -a fiú tanakodott. - Hisz eddig mindig sikoltozva vissza tapsoltak - mondta hatalmas vigyorral koreográfusunk. - Nem lenne benne semmi extra. Mivel lassú szám, ezért lehetne az is, hogy leülsz egy székre, egy gitárt a kezedbe adunk és az első pár sort gitár kísérettel eldalolászod, aztán meg szabad vagy. Járkálhatsz, csábíthatsz satöbbi - folytatta. Amikor elmondta, hogy, hogy képzeli el a koncertet az álom jutott az eszembe. Ekkor éreztem hogy az egész arcom a vörös szint vette fel. Atsushi észre is vette.

- Jól vagy? - jött oda hozzám furcsálkodva. Kame már pont rábólintott volna Gale ötletére, mikor felém kapta fejét Ő is odasietett hozzám. Némán bólogattam, hogy jól vagyok.

- J - jól va - vagyok ... ti, menjetek táncolni,... minden oké -hebegtem el őket magamtól. Atsushi nevetve visszament a többiekhez. Elszégyelltem magam, amiért ilyen idiótaként viselkedtem a táncosai előtt, ás nem tudtam tőlem próbálni. Kame tekintete belefúrta magát az enyémbe. De ahelyett hogy mondott volna valamit, csak magához húzva megölelt. A karjai megint gyengéden át öleltek, és az illata oly kellemes volt. Szavam se lehetett. Gale összecsapta a két tenyerét, Kame elengedett és felállt. Oda sietett Gale-hez rábólintott az ötletére, ő pedig örült neki. A laptophoz sétált a tánctanér és kikapcsolta az addig is szóló zenét, ami már átváltott az ismertről az ismeretlenre. Elindult a plastic tears című szám. Gale Kame mellé lépett és mutatta. Énekesünk elég komolyan figyelte lépéseit. Majd megpróbálta elismételni, ami sikerült. A mozgása olyan gyengéd és kecses volt. Ámultam. Próbáltam zárva tartani a számat, és nem nyál csorogva bámulni. Így ment ez 3-4 órán át. Az utolsó órában már kívülről fújtam a szövegeket. A koreográfia felét is megjegyeztem, de nem untam a látványt, főleg mikor annyira melege lett Kamenak hogy meg elégelte felsőjének fűtését, és semmivel nem törődve levette magáról és tökéletes testét felfedte előttem. Itt kezdett el csorogni a nyálam. A hasa,válla, felsőkarjai, mellizmai TÖKÉLETES volt. Igyekeztem nem oda nyáladzani vagy elolvadni a látványtól, de aligha sikerült A maradék fél órát arra szánták hogy még egyszer előadták úgy, mintha élesbe ment volna. Utána meg megbeszélték hogy holnap a koncert előtt bejönnek és előadják itt. Mikor végeztek Kame elment zuhanyozni (?) én meg összeszedtem az üres flakonokat, amiket ma után hagyott. Felkaptam a cuccokat és elköszöntem a fiúktól és Gale-től, és megálltam a folyosón hogy ott megvárom. Hamar kijött egy utcai ruhába, és hajából még itt kiálltak vizes tincsei. Még így is szívdöglesztő volt, de én nem tehettem úgy, mint egy őrült rajongó, mert nem voltam az, Jane az, de ebbe a férfiba lehetetlen volt nem beleszeretni. Mint egy isten úgy nézett ki ruha nélkül, ruhával pedig fél isten. Mikor felém sétálva rám nézett akkor az összes porcikám beleremegett. Egy újabb gúnyos félmosollyal a száján megállt előttem.
- Remélem nem kellett sokáig várnod - nézett rám.
- Nem - ráztam meg a fejem és öntudatlanul egy mosoly jelent meg arcomon. Kiindultunk az épületből beültünk a kocsiba és arra gondoltam hogy a többiek jóllakottan és kitársalogva itthon ülnek és biztos jó kedvük volt, míg hallgattam a motor lágy zúgását. Lassan ki indultunk a parkolóból. A sofőrömre pillantottam, nyugodtan és jókedvűen vezetett. Megint elmosolyogtam és figyeltem azokat a tincseket, amik pár perce még vizesen tapadtak puha bőrére. Láttam ahogy felém kapta pár másodpercre tekintetét, vissza és nagyokat mosolygott. Kinéztem az autóból és vártam azt, hogy kezdjen ismerős lenni az út, de hiába. Egyre több embert láttam sétálgatni és nem értettem, mert a szálloda felé nem erre kell menni. Sőt, akkor már ott kellett volna lennünk. Nincs messze a ház a táncépülettől. Kamera néztem, aki még mindig mosolygott, ezért rákérdeztem.
- Hova megyünk? nem erre van a szálloda.
- Nem szeretném ha miattam maradnál le mindenről - felém fordította tekintetét. Megint az az édes mosoly, egy szóval tiltakozni nem tudtam volna, így beadtam a derekam és bíztam benne hogy nem visz egy gettóba.
Jól tettem hogy bíztam benne. Egy nagy épület előtt parkolt le. Üveg ablakokból állt szinte az egész épület. Több emeletes volt, mint valami pláza. Rengeteg ember volt az épületnél és az épületbe. A pálza előtt volt szökőkút, mellette padok és ételárusok. Körülöttük sok tizenéves nevetve a barátaival töltötte az időt. Kame leállította a motor zúgását és kipattant a kocsiból. Én is ezt tettem. Lezárta a járművet és fejével biccentett hogy indulás. Én egy kicsit félénken, de elindultam és mellé léptem.

Hatodik rész

- Igen én vagyok. Mikor? Az megfelel. Az jó lenne. Rendben. Köszönöm. Viszlát - tette le a telefont és elég nagy mosoly kerekedett el arcán. Aztán ránk nézett és Uedáék nyakába ugrott. - KONCERTEM LESZ! - kiabálta. Teljesen elfelejtette hogy valaki még aludt. De a másik kettő is. Visszaölelgették, megütögették a vállát. Aztán Jane is szinte a nyakába ugrott. Persze, ő sose maradhatott ki. Mondjuk nem csodáltam, még egy Kame koncerten se volt, és biztos nagyon örült neki. Jane mindig örült. ha másnak sikerült valamit, és aranyosan gratulált. Még egy legyet se tudott volna bántani. A következő pillanatban a lépcső felől hallottunk két hangot. Oda kaptuk a fejünket és Koki és Naka nyújtózkodott  a nappalinál.
- Nektek is jó reggelt - jött oda hozzánk Yuichi.
- Minek örülünk ennyire? - követte Tanaka.
- Kamenak koncertje lesz - ugrált örömében Jane a két fiú előtt. Szegények alig keltek fel pár percre és már egy fanatikus lánnyal kezdik a reggelt. Bár, az évek alatt biztos nem az volt az első ilyen reggelük. Koki a tenyerét rátette Jane feje búbjára és összeborzolta, az amúgy is elaludt haját. Yuichi odasétált Kamehoz és összepacsiztak.
- Mikor lesz a koncert? - kérdezte Junno.
- Ühm... holnap után.
- Akkor kemény táncóráid lesznek -motyogtam. Ő csak egy "ugyan, kérlek" fejjel nézett rám. Lehet hogy valamikor sokkal többet kellett táncórákon szenvednie, mint majd erre a koncertre.
- Amikor a Tokyo koncertre, meg az ilyenekre készültünk szinte a tánc terem lett a második otthonunk - nevetett. Még beszélgettek erről a koncertezésről, ami végül nosztalgiát váltott ki. Reggeli után egyből ment mindenki átöltözni, mert indultunk a táncóránkra. Felvettem egy szürke melegítő nadrágot, és egy ujjatlant, ami kék volt. Befújtam magam és összefogtam a hajam, és felkaptam egy másfél literes flakont, ami tele volt ízesített vízzel. Akkor már felkészültem, nem úgy mint először. Jane is így tett. A fiúk kicsivel többet vártak ránk, de megérte. Mikor lefutottunk a lépcsőn Kame tekintetét kerültem, de ahogy a lépcsőtől melléjük sétáltunk, végig magamon éreztem tekintetét. Junno, Tatsuya arcáról le nem hervadt a mosoly. Koki és Nakamaru még mindig ásítgattak. A kocsiba ittak egy pár kortyos colát ( vagyis nekik pár korty). Hamar lehúzták azt az egy doboz colát. Utána mintha éberebbek lettek volna, de nem 100%. Mikor odaértünk gyorsan kipattantunk a kocsiból. Megvártuk amíg ők is kimásztak, bár sokkal lassabban. Ők számtalanszor itt lehettek, de nekünk ez nem adatott meg. És mivel csak másodjára voltunk ott akkor, nagyon izgatottak voltunk még akkor is. Belépve a terembe jobban éreztem magam mint tegnap. Jane-el elsőnek léptünk be. Gyorsan letettük a flakonunkat  és hátra néztük, de még a fiúk hangját se hallottuk. Ezért megkérdem Jane-t hogy ismételjük át a tegnapi lépéseket, hogy ne legyek lemaradva. Nagyon lelkes lettem, pedig nem tudok táncolni. Jane elkezdte táncolni a tegnapiakat. Pár lépés rémlett, és rájöttem hogy elég vicces dolog lesz megtanulnom. Szóval mondtam hogy lassan, ezért lépésenként is megmutatta. Le se vettem róla a szemem. Ügyetlenül próbáltam követni mozdulatait. Átvéve a táncot felnéztem magam elé, és öt srác tekintetét élvezhettük egyszerre. Észre se vettem őket, annyira belemerültem ebbe az egészbe. Mikor már mi is a fiúkat bámultuk, rájöttem hogy idétlenül jött ki. Heten voltunk a táncterembe és le se vettük egymásról szemünket. Senki sem szólalt meg. Még Taguchi se, pedig az nap elég jó kedvű volt. Végig pásztáztam a szememmel mind az 5 srácot, de Kamen  valahogy megakadt a szemem, és ő se volt másképp vele. Ugyanúgy mustrált ahogy én őt. Mélyen a szemébe néztem. Az édes, gyönyörű csoki barna szemébe. Valahogy nem tudtam elkapni a tekintetem. Mintha fogvatartott volna. Nem volt elég. Fél mosolyra húzta a száját és megremegtem.  Pillangók ezrei repdestek a gyomromban. A szívem ezerrel vert. Megmozdulni nem tudtam. Arra gondoltam hogy valamivel azt a kellemetlen csendet meg kellett volna törnöm. De mielőtt kitalálhattam volna valamit Junno felszólalt.
- Eltáncoljátok velem még egyszer? - mosolygott ránk. Bólintottunk, elkezdett számolni és elkezdtük. Próbáltam eltáncolni azt, amit Jane pár másodperce mutatott. Ahogy emlékeztem rá, úgy táncoltam. Nagy meglepetésemre nem rontottam. Junno az egyik mozdulatnál lemaradt , de utána gyorsan észhez tért, és folytatta, és tudtam hogy Kame engem néz, végig követte mozdulataimat. Közben fél szemmel láttam ahogy ő is átveszi magában a mozdulatokat. Mikor végig vettük a táncot Junno mosolyogva megvakarta a tarkóját. - Megpróbálhatnánk még egyszer, kérlek? - Jane ugrálva tapsikolt. Ez nála igen jelentett. Beálltak a többiek is. Csak hogy nem elénk álltak, hanem mögénk. Eléggé ideges voltam, mert féltem hogy elrontom és ők pont látni fogják. De Taguchi is elrontotta és nem lett semmi. Na mindegy. Nem szerettem ha néztek tánc közbe.  Vagyis ha tudtam hogy minimum öt szempár rajtam van. Most zenét is kapcsoltak hozzá és úgy táncoltuk el. Igyekeztem arra koncentrálni hogy ne rontsak. Nem mertem közbe más fele nézni. Nem akartam hogy megint megbabonázzon a tekintete. Ezért végig táncoltam. Már kezdtem fáradni, ezért odamentem a flakonomhoz, leültem és mikor inni akartam belőle, megjelent a koreográfus. Gale. Életvidáman, tele energiával. A szőkés - barna haja megint fel volt zselézve, mint első nap, és melegítőbe volt. De nem zavart hogy mondta, azt hogy álljunk be a helyünkre még gyorsan lehúztam pár nagy kortyot. Kicsit felfrissülve éreztem magam a hideg kortyok hatása miatt, de ez addig tartott, amíg beálltunk a helyünkre. Aztán újra eltáncoltuk, amit már előtte 3x. Gale-nek tetszett. Azt mondta ügyesek vagyunk.
- Tegnap táncóra után gondolkoztam - kezdte - és amikor elkezdtek majd énekelni akkor egy körbe fogtok állni, és úgy - magyarázta. Én nem értettem igazán az egészet, ők egyből fogták magukat és alkottak egy kört. El indult a zene és az ének is elkezdődött. A fiúk úgy tettek mintha énekelnének. Még mindig nem értettem. - Természetesen majd egy kamera, ami így körkörösen fog forog és felvenni titeket. Majd ezt még lebeszélem, ha ez az ötlet nektek is tetszik. - és kíváncsian nézett rájuk várta a választ. A fiúk össze bólintottak majd felénk néztek. Az arcomon még mindig az értetlenség tükröződött. Ránéztem Jane-re. Talán ő se értette először.
- Szerintetek? - kérdezte Tatsuya. Jane maga felé fordított. Tőlem várta a beleegyezést mert neki tetszett. Hát akkor ki lettem volna én, hogy nemet mondjak? Rábólintottam mosolyogva. A fiúk felé fordult mosolyogva, ugrálva tapsolt, Szerintem értették mert Gale-re rám mosolyogtak. Gale is nagyon boldog lett. Nem tudom hogy emiatt a  körbe éneklős rész miatt, vagy azért mert a fiúk ránk bízták a döntést. De szerintem az utóbbi :  Vissza állította oda, ahol befejeztük a táncot. Tovább vette velünk. És én is betudtam csatlakozni. Nem úgy mint azelőtti nap. Nem maradtam le, nem rontottam el (nagyon), és élveztem is. Egy "kis" idővel később ránézte az órára, sajnálattal fordultam vissza, mert már csak fél óra volt hátra. Koreográfusunk hozzátett még 3 mozdulat sort, eltáncoltatta velünk többször, hol az elejétől, hol pedig csak az új részt. Ezzel telt el az a repke pillanatnak tűnő fél óra. A srác megköszönte a táncórát és meghajolt. Mi is így tettünk. Vagy is én kicsit késve kaptam észhez, de meghajoltam. Melegem volt minden bajom volt. fáradt is voltam és nyűgös. Még azért táncoltam volna. Logikus.
- Kame te akkor maradsz próbálni a koncertre? - futott vissza a srác. Az említett személy csak bólintott. Ha nem szólt volna neki, lehet elfelejtette volna. - Akkor nem sokára visszajövök addig fújd ki magad - mosolygott. Kazuya mosolyogva leült a nem rég bekapcsolt ventilátorhoz, hogy hűtse magát. A fiúk vállon, házon veregették, sok sikert kívántak és leléptek. Vagy is ki a teremből. Kamenashi gyorsan felpattant és utánuk kiabált.
- Ott hagyjátok nekem a kocsit? - a fiúk gondolkoztak, úgy is fontolgatták hogy elmennek fagyizni, mert Jane megakarta kóstolni az itteni fagyit. Tatsuya visszajön a terembe és felénk fordul.
- Van kedvetek fagyizni egyet? - mosolygott. Jane gondolkodás nélkül beleegyezett. Aztán rám néztek. Nem akartam úgy menni hogy Kame nincs ott.
- Én meg várom Kamet, menjetek csak - mosolyodtam el. Kamenashi meglepődötten rám nézett.
- Biztos? Nem kell miattam lemaradnod erről - mondta édesen. De meg ráztam a fejem Jane megfogta a bal kezem mindkét kezével.
- Maradjak én is? - nézett rám, mint ez lenne a kötelessége, de a szemébe láttam, hogy mennyire menni akart.
- Nem, dehogy. Menj csak, úgy is te vártad a legjobban a fagyizást. Majd megyek veletek legközelebb - mosolyogtam úgy rám, hogy hihetett nekem és mehettek. Elhitték. Jane szorosan megölelt majd Tatsuya mellé lépett és eltűntek. az ajtóból. A következő pillanatban Kame kezébe landolt egy kulcs csomó. Gondoltam a kocsié. Hamar összeszedték a cuccokat és elmentek. Én leülte oda, ahol az innivalók és lejátszók pihentek. Csak ketten voltunk a terembe. Oda jött elém és leült velem szembe. Még mindig édesen mosolygott. Láttam rajta hogy meg akart szólalni, de mielőtt meg kérdezhette volna azt, amit akart négy srác hangja jött ki az öltözőből.