A másik 3 fiú szerintem hazamentek. Vajon ők mit csinálhattak? (Semmi rosszra gondolás) Rejtély. De csak nem unatkoztak. Hisz annyira fel voltak pörögve, jó kedvűek voltak szinte mindig. Biztos összeénekelgettek, bohóckodtak, meg amit 3 idol szabadidejében csinálhat. Sok időm nem volt végig gondolni, mert kiértünk az épületből és egy kocsi (az arra gondolom taxi lehetett, pedig nem úgy nézett ki), Kame odasétált, intett a sofőrnek, és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Oda totyogtam és kényelmesen, nőiesen, nem felbukva próbáltam beszállni. Azt hiszem annyira sikerült, hogy nem estem fel. Utána az udvarias idolom beszállt mellém, bezárta az ajtót és elmondott egy helyet (nem értettem, nem ismertem, Japánul mondta, és sose ismertem a helyeket, főleg nem Tokioba), bólintott a taxis és elindultunk.
Átölelte a vállam, a fejemet rádöntöttem a vállára. Pillangók a gyomromba is tomboltak, ahogy az adrenalin szintem az egekbe szökött. Az út rövid volt. Mikor kipillantottam az ablakon, mikor leparkolt a kocsi, túl hamar lejátszódott. A látvány szép volt. Sőt gyönyörű. Egy téren voltunk. A közepén egy hatalmas, gyönyörű szökőkút. A kút körül lámpa oszlopokon égősorok (?) voltak, ami összekötötte őket. Mint ami a karácsony fákon szokott fent lenni. Itt akkor vagy 10 lámpa oszlopot kötött egybe. Gyönyörűen fénylett és a két oszlop közt elég magasan volt ahhoz, hogy a kisgyerekek nem érhették el, de átlehetett menni alatt. Nagyon szép volt. A pillanat pedig tökéletes, mert elkezdett sötétedni, és egyre kevesebben jártak arra. A kiskertes házaknak mondható, ablakos, ajtós, aranyos, hangulatos épületek is sorokba húzódtak a térvégéig. Kazuya kifizette a sofőrünket, addig én vettem a bátorságot és kiszálltam a kocsiból. Kamenashi is kilépett a "járműből" és mosolyogva hozzám lépett.
- Tetszik? - húzta mosolyra a száját. Szörnyen édes mosolyra.
- Gyönyörű hely - suttogtam. Akkora volt a csend, hogyha egy érem leesett volna a földre az is nagy zajnak számított volna. De tényleg meg se tudtam szólalni, nagyon tetszett az a hely. Nagyon örültem, hogy Kame elvitt oda. Miután kicsodálkoztam magam arra letten figyelmes, hogy valaki átölelt hátulról, és a hasamnál összekulcsolta kezeit, a fejét pedig a vállamra tette. Nem, nem vert ezerrel a szívem, nem rugdosódtak a lepkék a hasamba. Á, nem. Kame mindig ilyen reakciót váltott ki belőlem, még ha csak a közelembe is volt, ha tagadom, ha nem a lepkéket nem lehet lecsapni, vagyis ezeket még sose sikerült. Na, nem mintha olyan sokat próbáltam volna. A kezemet az arcára tettem és végig simítottam a piha arcán. Elmosolyodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Belepirultam. Majd szembe álltam vele, hogy én is tudjak puszit adni. Egy aprót nyomtam a szájára. A nevető ráncai megjelentek a szeme sarkában. Mosolya elbűvölt. Kazu a derekamnál összekulcsolta kezeit, és erősen magához húzott.
- Már csak egy romantikus zene hiányzik - ábrándoztam.
- Bocs, nem találtam meg a vonósnégyes számát, nagy baj? - erre felnevettem.
- Egy Justin Bieberre számítottam, de megbocsájtok, csak azért mert jól nézel ki - folytattam.
- Ez bók volt?
- El ne szálljon tőle az egód. - Már mind a ketten elnevettük magunkat.
- Pedig már megvettem a repülő jegyet - biggyesztette le a száját.
- Sajnos le kell fújnod az utat és itt maradnod velem - szembesítettem a "hírrel".
- Talán majd megbékélek a helyzettel - lassan odahajoltam a szájához és megcsókoltam. A szemébe meredve vártam, hogy még mit talált ki. - Ha így folytatod azt is elfelejtem hogy van egóm - vallotta be, és megint felnevettem, és még egyszer megcsókoltam. De nem bírtam ki, így elmélyítettem a csókot. Nem tiltakozott. Szorosan magamhoz húztam, jelezve, hogy el ne engedjen. Vette a célzásomat. Illata teljesen beszívódott az én ruhámba is. Úgy éreztem, hogy azt az illatot örökre megjegyzem. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Szerettem.
Egyszer csak felcsendült egy lassú szám. Akármilyen meglepő nem ismertem a számot, de Japán volt. Ez is meglepő volt, igaz? Eggyel hátrébb lépett és letérdelt elém. A jobb kezét felém nyújtotta én pedig rákvörös fejjel követtem szemeimmel mozdulatait. Majd nagy levegőt vett és megkérdezte.
- Meagen Young, felkérhetlek egy táncra? - mosolygott. Ha akartam se tudtam volna nemet mondani.
- Igen - válaszoltam. Megfogtam a kinyújtott kezét és felállt. Magához húzva gyorsan megcsókolt. Majd a derekamra csúsztatta a kezét, a másikkal az enyémet fogta. Kihúzta magát, így tisztába lehettem a magasságával, ami majdnem félfejet ütött az enyémre. A szabad kezemet a vállára tettem. Még egy mély levegőt vettem, kifújtam és Kame indította a lépésünket.
Kiskoromból bevillantak a képek, amikor 8 éves voltam. Otthon édesapámmal táncoltam ilyen lassú számra. Rá álltam apám lábára és ő vezetett. Én csak arra figyelten, hogy a lábán maradjak. Imádtam úgy pörögni. Sajnos a lépések nem ragadtak rám. Szóval miközben félig a múltban jártam, testileg próbáltam arra figyelni hogy ne tapossam szét az idolom lábát.
- Létezik olyan dolog amiben nem vagy jó? - nevettem.
- Van - válaszolta mosolyogva. Hm. Na, erre kíváncsi lettem.
- Mibe? - néztem rá kíváncsian. A táncunk megállt. A zene ment tovább, de mi nem. Egymással szemben álltunk, megfogta a két kezem és a szemembe nézett.
- A szerelembe - vallotta be. Kicsit instabilan, de elmondta. Ha a szerelembe lehetne jegyet adni, a mai napra biztos ötöst kapna tőlem.
- Ha ez segít, akkor megsúgom, hogy eddig mindent jól csináltál. Főleg ezen a napon - mosolyogtam, és egy puszit nyomtam arcára. A kétségei mintha elszálltak volna más vállakra. Megint mosoly terült el arcán. A kezeivel átkulcsolta a derekamat, és megcsókolt.
- Tetszik? - húzta mosolyra a száját. Szörnyen édes mosolyra.
- Gyönyörű hely - suttogtam. Akkora volt a csend, hogyha egy érem leesett volna a földre az is nagy zajnak számított volna. De tényleg meg se tudtam szólalni, nagyon tetszett az a hely. Nagyon örültem, hogy Kame elvitt oda. Miután kicsodálkoztam magam arra letten figyelmes, hogy valaki átölelt hátulról, és a hasamnál összekulcsolta kezeit, a fejét pedig a vállamra tette. Nem, nem vert ezerrel a szívem, nem rugdosódtak a lepkék a hasamba. Á, nem. Kame mindig ilyen reakciót váltott ki belőlem, még ha csak a közelembe is volt, ha tagadom, ha nem a lepkéket nem lehet lecsapni, vagyis ezeket még sose sikerült. Na, nem mintha olyan sokat próbáltam volna. A kezemet az arcára tettem és végig simítottam a piha arcán. Elmosolyodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Belepirultam. Majd szembe álltam vele, hogy én is tudjak puszit adni. Egy aprót nyomtam a szájára. A nevető ráncai megjelentek a szeme sarkában. Mosolya elbűvölt. Kazu a derekamnál összekulcsolta kezeit, és erősen magához húzott.
- Már csak egy romantikus zene hiányzik - ábrándoztam.
- Bocs, nem találtam meg a vonósnégyes számát, nagy baj? - erre felnevettem.
- Egy Justin Bieberre számítottam, de megbocsájtok, csak azért mert jól nézel ki - folytattam.
- Ez bók volt?
- El ne szálljon tőle az egód. - Már mind a ketten elnevettük magunkat.
- Pedig már megvettem a repülő jegyet - biggyesztette le a száját.
- Sajnos le kell fújnod az utat és itt maradnod velem - szembesítettem a "hírrel".
- Talán majd megbékélek a helyzettel - lassan odahajoltam a szájához és megcsókoltam. A szemébe meredve vártam, hogy még mit talált ki. - Ha így folytatod azt is elfelejtem hogy van egóm - vallotta be, és megint felnevettem, és még egyszer megcsókoltam. De nem bírtam ki, így elmélyítettem a csókot. Nem tiltakozott. Szorosan magamhoz húztam, jelezve, hogy el ne engedjen. Vette a célzásomat. Illata teljesen beszívódott az én ruhámba is. Úgy éreztem, hogy azt az illatot örökre megjegyzem. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Szerettem.
Egyszer csak felcsendült egy lassú szám. Akármilyen meglepő nem ismertem a számot, de Japán volt. Ez is meglepő volt, igaz? Eggyel hátrébb lépett és letérdelt elém. A jobb kezét felém nyújtotta én pedig rákvörös fejjel követtem szemeimmel mozdulatait. Majd nagy levegőt vett és megkérdezte.
- Igen - válaszoltam. Megfogtam a kinyújtott kezét és felállt. Magához húzva gyorsan megcsókolt. Majd a derekamra csúsztatta a kezét, a másikkal az enyémet fogta. Kihúzta magát, így tisztába lehettem a magasságával, ami majdnem félfejet ütött az enyémre. A szabad kezemet a vállára tettem. Még egy mély levegőt vettem, kifújtam és Kame indította a lépésünket.
Kiskoromból bevillantak a képek, amikor 8 éves voltam. Otthon édesapámmal táncoltam ilyen lassú számra. Rá álltam apám lábára és ő vezetett. Én csak arra figyelten, hogy a lábán maradjak. Imádtam úgy pörögni. Sajnos a lépések nem ragadtak rám. Szóval miközben félig a múltban jártam, testileg próbáltam arra figyelni hogy ne tapossam szét az idolom lábát.
- Létezik olyan dolog amiben nem vagy jó? - nevettem.
- Van - válaszolta mosolyogva. Hm. Na, erre kíváncsi lettem.
- Mibe? - néztem rá kíváncsian. A táncunk megállt. A zene ment tovább, de mi nem. Egymással szemben álltunk, megfogta a két kezem és a szemembe nézett.
- A szerelembe - vallotta be. Kicsit instabilan, de elmondta. Ha a szerelembe lehetne jegyet adni, a mai napra biztos ötöst kapna tőlem.
- Ha ez segít, akkor megsúgom, hogy eddig mindent jól csináltál. Főleg ezen a napon - mosolyogtam, és egy puszit nyomtam arcára. A kétségei mintha elszálltak volna más vállakra. Megint mosoly terült el arcán. A kezeivel átkulcsolta a derekamat, és megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése