Bocsánat a sok kimaradás miatt, igyekszem újabb részeket hozni, ahogy csak tudok :).
KAT-TUN - Lips - piros felirattal a képernyő közepén. Főszín a fekete. Háttérbe fehér játéknak tűnő állványok. Mögötte a fekete semmiség. Kame egy fehéres mikrofon állvány előtt állt talpig feketében. Haja megnyírva, feketére festve, rajta fekete kalap. Rákezdett énekére. Hangja gyengéden, halkan simogatta füleimet. Szeme elvarázsolt. A középső és a mutatóujjával szórakozott. Aztán szexin megnyalta a felső ajkát, végül egy puszit nyomott a kisujjára, és rákezdett a basszus. Mintha itt már mindenki megőrült volna. Csak erre vártak. Jin kezdett rá, fehér kalap, fekete kabát szerű anyag, és fehér póló. Kamenak minden mozdulata arra késztetett, hogy elolvadjak. Hogy nézhetett ki még akkor is olyan jól? Nakamaru fekete hosszú ujjú és rajta egy fehér mellény. Haján talán Ő is ritkított kicsit. Tatsuyán fehér póló, rajta fehér felső. Haja sötétebb, de már tartja az új fazonját, ami a nyaka aljáig ér. Frufruja egyenes. Koki talpig fehérben. Hitelesség kedvéért felvett a kezeire egy fehér csuklószorítókat, és szőke hajét fejér sapka alá rejtette, csakhogy a tincsek így is ki látszódtak. Junno haja már inkább volt barna mint szőke és egyenes, így leért a válláig. De nagyon jól állt. Fekete póló, rá egy fehér kabátszerű felső. Ennél a számnál se okoztak csalódást. Rabul ejtettek. Hangjukkal és kinézetükkel. Kezdtem megérteni, hogy Jane mit szeretett bennük annyira.
- Úristen - nyögtem szinte.
- Jó, mi? - nevetett.
- Remélem a többit is így fogod szeretni - és amiért mozdulni se tudtam a sokktól, elindította a következőt.
KAT-TUN - Don't U Ever Stop. Kame és Junno egy lány képét nézve állnak fel egy asztaltól. A többiek innen-onnan bukkannak fel. Mindenki, a hat fiún kívül, egy üveggömböt szorongat a kezébe és néha úgy berezdülnek, mint egy hologram, de ez megtévesztő, mert nem azok. A srácok a sétáló, megbolondított emberek közt bolyonganak és törik szét a gömböket, ezzel felébresztve őket a transzból. Amint megláttam Tatsuyát szemüvegben elmosolyodtam.
- Ne nevess! Akkor még jól néztem ki benne - nevetett.
- Elhiszem - feltettem a két kezem védekezően. Jin hosszú barna hajába valami fonálszerű lehetett belefonva. Kame barna haja egy szintúgy barna, kalap lapult. Nakamaru adta önmagát és a konzervatív haját. Taguchi eléggé rövidre vágott, világos barna haj mellett voksolt. A többiek pedig maradtak annál, ami volt. A tánc a klippek kihagyhatatlan és kedvenc részeimmé vállt. Csak úgy mint a rapp és a beatbox jelenet. Ebben a videoban előtérbe került az ugrálás, üveggolyó összetörő mozdulatok. Rájöttem, hogy Kamet, akármilyen béna göncben tüntették fel, akkor is jól állt neki. A másik kedvenc részem, amikor egy üvegez hasonló falrész mögött táncolnak. "Gitár!", "Készen állsz", "Jin: Oh, igen" - és megnyalja a tenyerét. Szexi? Nagyon. Kame mikor 5 másodpercig hozzásimult tánc közbe egy lányhoz, akkor azt gondoltam, hogy szívesen lettem volna a lány helyében... illetve...khm... nagyon jól táncol.
- A végén fan görcsöm lesz - mosolyogtam.
- Hogy mid? - kérdezte Tatsuya.
- Oh.... hát .... semmi... Eléggé fülbe mászó... "Don't uuuu ever stop.."
- Tudod mit? Szerintem menjünk aludni, és majd folytatjuk.
- Holnap ugyan itt?
- Addig még élni kell, kislány - mosolyodott el.
- Kisláááány? - tágra nyitott szemekkel bámultam, ahogy elneveti magát rajta. - Én nem vagyok kislány!
- Aludj jól nagylány - kapcsolta ki a TV-t majd rám kacsintott egyet. Ha Ő így, akkor én is.
- Te is, kisfiú. - Aztán már indultam is fel a szobánkba, hogy végre megpróbáljak elaludni. Sikerült. Reggel arra keltem fel, hogy Jane bökdös. Kellemes. Tudtam, hogy lennének következő fázisok mint például: ha-nem-kelsz-fel-rád-is-ugrok féle, szóval felkeltem. A nap ezerrel tűzött be az ablakon, szóval épphogy kinyitottam a szemeimet, és éreztem, ahogy a sugarak megvakítanak. Szóval kerestem egy pontot, ahol nem veszítem el a látásomat, ha bámulom. Ez Jane arca volt. A hatalmas kiskutya a szemek. Ellenállhatatlanok, még nekem is.
Tíz percet harcoltam ki magamnak, amíg elkészültem, majd lesétáltunk a lépcsőn egészen a konyháig a fiúkhoz. Ők sokkal jobban hozzá voltak szokva a korán keléshez. Csak rájuk kellett nézni, olyan éberek voltak, mint valaki több csésze kávé után... például én.
- Ohayo - köszöntünk egyszerre Esztivel. Ők hol bólogatva, hol elismételve minket köszöntek vissza. Jane egyből magamra hagyva, odasétált a szerelméhez. Kame tekintete rögtön engem keresett, megtalált. Másik 3 fiú rám és Kamera pillantott felváltva, gondoltam, hogy hallották azt, amit tegnap leműveltünk, és kíváncsiak voltak, hogy mit fogunk egymás fejéhez vágni kora reggel.
Kame lassú léptekkel odasétált hozzám (az amúgy nem túl nagy térségbe), és megállt előttem. A többiek visszatartották a lélegzetüket.
- Tudod.... tegnap tényleg elképesztően undok egy alak voltam, mert képes voltam arra, hogy pár kis fruska miatt letagadjam azt az egyetlen lányt az életemben, aki azért szeret, aki vagyok és nem azért mert én vagyok Kamenashi Kazuya. Nagyon sajnálom, el sem tudom hinni, hogy tényleg képes voltam ezt művelni, szóval, most abban reménykedek, hogy esetleg megbocsájtasz nekem - fújta ki a levegőjét. Látszott rajta, hogy ideges, és tényleg nagyon sajnálja a tegnapit. Kifújtam én is a levegőmet, amit nem is tudtam, hogy bent tartottam. Aztán vettem egy mély levegőt.
- Hát.... ilyen szépen még nem igazán kértek tőlem bocsánatot, és ha igazat is mondtál, akkor igen.... Megbocsájtok - mondtam higgadtan. Vagyis próbáltam annak tettetni magam, miközben a szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. A többiek mint elmosolyodtak, a három fiú még tapsoltak is... Kame elmosolyodott. Az a nagyon szexi félmosoly, amit annyira imádok, aztán közelebb lépett hozzám, át karolt a derekamon és gyengéden megcsókolt. Olyan melegség járta át a testem, hogy nagyon boldognak éreztem magam.
Egy óra múlva már a forgatási helyszínen voltunk, ahol mindenhol volt egy kamera, mindenfelé kábelek százai lógtak. A stáb tagjai köszöntek a fiúknak, majd nekünk is intettek. Hú, hát talán nem leszünk a kedvencek. Jane-nel egymásba kapaszkodva követtük a fiúkat. A fiúk fekete ruhában mentek és ültek le a székekre, és nekünk is hoztak kettőt. Mi is helyet foglaltunk, és aztán néztük, ahogy a fiúk megkapják a forgatás menetrendjét, vagy is inkább elmagyarázták nekik, hogy mit, hogy és merre.
Először egyesével álltak be a kamera elé, hogy elénekeljék a számkezdő sorait. Közelről vették. A háttér úgy nézett ki, mintha összegyűrték volna, valami fémes anyag lenne, és visszaverné a fényt. Fogalmam sincs, hogy a feltételezéseimből mennyi valós, mert nem nézhettem meg. De valami ilyesmire gondoltam. Először Ueda, Taguchi, Koki, Nakamaru ééés Kame. És persze, nem csak ott álltak a kamera előtt és énekelték a szövegüket, hanem ilyen apró táncoló mozdulatokat is használtak. Nagyon jól csinálták. Külön olyan jeleneteket is felvettek, amikor még nem volt éneklés, csak a dallam, és a srácok úgy mozogtak, ahogy az ütem kérte. Közben Junno beszélt a kamerásnak a forgatásról. Majd Yiuchi és bevonta Tatsuya-t is, és elbeszélgettek. Sajnos ezeket nem értettem, mert ennyire nem volt magas a Japán tudásom. Még legelőször áldottam az eget, hogy a fiúk tudtak angolul beszélni, de ez már magas volt. Kicsit féltékeny voltam minden Japán rajongóra, aki majd érteni fogja ezt a videót, ha nyilvánosságra is kerül. Miközben olyan jól elbeszélgettek, néha oda szóltak hozzánk, de szerintem azokat a részeket kivágták, mert ugye nem is mi vagyunk a lényeg egy KAT-TUN klip forgatáson.
Olyan édesen magyarázott Ueda az anyanyelvén, még ha nem is értettem. A sok gesztikulálás pedig rá segített, hogy elidőzzön rajta a szemem, amíg beszélt. Aztán ő következett, a mozdulatai az a tipikus Ueda-Tatsuya-vagyok féle rettentő jól kinéző kéz mozdulatok voltak. Majd Koki következett, a fekete hosszabb haja majdnem hogy beleolvadt a ruhájával a háttérbe. A végére széttúrta a haját. Végül Kamenashi következett, aki még pár mondatot lebeszélt az egyik stábtaggal és beállt a kamerák elé. Utoljára még összenevetett az előbbiekben említett férfival és ő is kecsesen levezette azt a félperces részét, mint a többiek. Kilépve a csillogásból gyorsan odajött hozzám és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Tetszik? - kérdezte vigyorogva, mert tudta, hogy oda meg vissza vagyok ezért az egészért.
- Nem is olyan rossz.... - nevettem. Ő is jól elvigyorodott a mondatomon, majd odasétált a többiekkel egy másik férfihoz, aki megint karattyolt pár sort Japánul de semmit nem értettem, majd Jane-re néztem. Aki majdnem szétcsattant a boldogságtól. Aztán.... az ajtón besétált egy nagyon, de nagyon ismerős srác.... És egyszerűen nem akartam hinni a szemeimnek...
- A végén fan görcsöm lesz - mosolyogtam.
- Hogy mid? - kérdezte Tatsuya.
- Oh.... hát .... semmi... Eléggé fülbe mászó... "Don't uuuu ever stop.."
- Tudod mit? Szerintem menjünk aludni, és majd folytatjuk.
- Holnap ugyan itt?
- Addig még élni kell, kislány - mosolyodott el.
- Kisláááány? - tágra nyitott szemekkel bámultam, ahogy elneveti magát rajta. - Én nem vagyok kislány!
- Aludj jól nagylány - kapcsolta ki a TV-t majd rám kacsintott egyet. Ha Ő így, akkor én is.
- Te is, kisfiú. - Aztán már indultam is fel a szobánkba, hogy végre megpróbáljak elaludni. Sikerült. Reggel arra keltem fel, hogy Jane bökdös. Kellemes. Tudtam, hogy lennének következő fázisok mint például: ha-nem-kelsz-fel-rád-is-ugrok féle, szóval felkeltem. A nap ezerrel tűzött be az ablakon, szóval épphogy kinyitottam a szemeimet, és éreztem, ahogy a sugarak megvakítanak. Szóval kerestem egy pontot, ahol nem veszítem el a látásomat, ha bámulom. Ez Jane arca volt. A hatalmas kiskutya a szemek. Ellenállhatatlanok, még nekem is.
Tíz percet harcoltam ki magamnak, amíg elkészültem, majd lesétáltunk a lépcsőn egészen a konyháig a fiúkhoz. Ők sokkal jobban hozzá voltak szokva a korán keléshez. Csak rájuk kellett nézni, olyan éberek voltak, mint valaki több csésze kávé után... például én.
- Ohayo - köszöntünk egyszerre Esztivel. Ők hol bólogatva, hol elismételve minket köszöntek vissza. Jane egyből magamra hagyva, odasétált a szerelméhez. Kame tekintete rögtön engem keresett, megtalált. Másik 3 fiú rám és Kamera pillantott felváltva, gondoltam, hogy hallották azt, amit tegnap leműveltünk, és kíváncsiak voltak, hogy mit fogunk egymás fejéhez vágni kora reggel.
Kame lassú léptekkel odasétált hozzám (az amúgy nem túl nagy térségbe), és megállt előttem. A többiek visszatartották a lélegzetüket.
- Tudod.... tegnap tényleg elképesztően undok egy alak voltam, mert képes voltam arra, hogy pár kis fruska miatt letagadjam azt az egyetlen lányt az életemben, aki azért szeret, aki vagyok és nem azért mert én vagyok Kamenashi Kazuya. Nagyon sajnálom, el sem tudom hinni, hogy tényleg képes voltam ezt művelni, szóval, most abban reménykedek, hogy esetleg megbocsájtasz nekem - fújta ki a levegőjét. Látszott rajta, hogy ideges, és tényleg nagyon sajnálja a tegnapit. Kifújtam én is a levegőmet, amit nem is tudtam, hogy bent tartottam. Aztán vettem egy mély levegőt.
Egy óra múlva már a forgatási helyszínen voltunk, ahol mindenhol volt egy kamera, mindenfelé kábelek százai lógtak. A stáb tagjai köszöntek a fiúknak, majd nekünk is intettek. Hú, hát talán nem leszünk a kedvencek. Jane-nel egymásba kapaszkodva követtük a fiúkat. A fiúk fekete ruhában mentek és ültek le a székekre, és nekünk is hoztak kettőt. Mi is helyet foglaltunk, és aztán néztük, ahogy a fiúk megkapják a forgatás menetrendjét, vagy is inkább elmagyarázták nekik, hogy mit, hogy és merre.
Először egyesével álltak be a kamera elé, hogy elénekeljék a számkezdő sorait. Közelről vették. A háttér úgy nézett ki, mintha összegyűrték volna, valami fémes anyag lenne, és visszaverné a fényt. Fogalmam sincs, hogy a feltételezéseimből mennyi valós, mert nem nézhettem meg. De valami ilyesmire gondoltam. Először Ueda, Taguchi, Koki, Nakamaru ééés Kame. És persze, nem csak ott álltak a kamera előtt és énekelték a szövegüket, hanem ilyen apró táncoló mozdulatokat is használtak. Nagyon jól csinálták. Külön olyan jeleneteket is felvettek, amikor még nem volt éneklés, csak a dallam, és a srácok úgy mozogtak, ahogy az ütem kérte. Közben Junno beszélt a kamerásnak a forgatásról. Majd Yiuchi és bevonta Tatsuya-t is, és elbeszélgettek. Sajnos ezeket nem értettem, mert ennyire nem volt magas a Japán tudásom. Még legelőször áldottam az eget, hogy a fiúk tudtak angolul beszélni, de ez már magas volt. Kicsit féltékeny voltam minden Japán rajongóra, aki majd érteni fogja ezt a videót, ha nyilvánosságra is kerül. Miközben olyan jól elbeszélgettek, néha oda szóltak hozzánk, de szerintem azokat a részeket kivágták, mert ugye nem is mi vagyunk a lényeg egy KAT-TUN klip forgatáson.
Olyan édesen magyarázott Ueda az anyanyelvén, még ha nem is értettem. A sok gesztikulálás pedig rá segített, hogy elidőzzön rajta a szemem, amíg beszélt. Aztán ő következett, a mozdulatai az a tipikus Ueda-Tatsuya-vagyok féle rettentő jól kinéző kéz mozdulatok voltak. Majd Koki következett, a fekete hosszabb haja majdnem hogy beleolvadt a ruhájával a háttérbe. A végére széttúrta a haját. Végül Kamenashi következett, aki még pár mondatot lebeszélt az egyik stábtaggal és beállt a kamerák elé. Utoljára még összenevetett az előbbiekben említett férfival és ő is kecsesen levezette azt a félperces részét, mint a többiek. Kilépve a csillogásból gyorsan odajött hozzám és egy csókot nyomott a homlokomra.
- Tetszik? - kérdezte vigyorogva, mert tudta, hogy oda meg vissza vagyok ezért az egészért.
- Nem is olyan rossz.... - nevettem. Ő is jól elvigyorodott a mondatomon, majd odasétált a többiekkel egy másik férfihoz, aki megint karattyolt pár sort Japánul de semmit nem értettem, majd Jane-re néztem. Aki majdnem szétcsattant a boldogságtól. Aztán.... az ajtón besétált egy nagyon, de nagyon ismerős srác.... És egyszerűen nem akartam hinni a szemeimnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése