Harmadik napon hamarabb felkeltem, mint Jane. Kíváncsi voltam, hogy meddig volt fent. Tuti nem aludt el egy hamar. Nem keltettem fel, hagytam, hogy kialudja magát. Halkan kiosontam a szobából, és lesétáltam a konyhába. Senki nem volt lent, így össze dobtam magamnak gyorsan egy kakaót. Aztán leültem a pulthoz, és kortyolgattam belőle. Lassan ránéztem az órára, ami negyed tízet mutatott. A fiúk gondoltam, hogy olyan tíz körül fognak felkelni, szóval egy kicsit leültem a TV elé. Sok értelmét nem láttam a képernyő bámulásának, ugyan is minden japán volt. Semmit nem értettem. Pedig találtam pár érdekesnek tűnő csatornát. Voltak hírek, szappanoperák, sorozatok, rajzfilmek, sportok, mint a többi országba is. Kicsit végül hagytam a zene csatornán hátha megtetszik, vagy esetleg egy KAT-TUN klipet elcsíphetek. Nem így történt. Vagyis az első 5 szám után kezdtem feladni. Utána jött pár lány együttes. A hangjuk nem volt rossz, de ezek nekem sose tetszettek valamiért. Vagy fiú zenekar, vagy lány szóló. De egy csapatba több lány sose. Viszont ezek a lányok gyönyörűek. Vékony alkat, szép arc, hang. Irigység. Megtalált. Vajon egész Japánba ilyen szép lányok vannak? Ha igen elásom magam. Vagy kerülöm az utcákat. Kame ilyen lányok mellett is felmerne vállalni? Ismét kérdeztem: Miért é? Nem tudom. Talán jobb is, ha nem firtattam. Csak én, és kész. A következő szám egy fiú banda (végre), de sajnos nem azok, akiket vártam. Kiírta a képernyőre a banda nevét, és a szám címét. Teen Top - Be ma girl. Pörgős szám. Koreai. A címe az, hogy "Légy a barátnőm"? Nem tudom. De a számban a fiúk erősen rákoncentráltak a lány csapatra, szóval gondoltam, hogy azt jelenti. Mindegy. A szám refrénje beleragadt a fejembe, szóval amíg le nem jöttek a többiek, addig ezt dúdoltam.
Jane lebotorkált a lépcsőn, kicsit nyúzott arccal (gondolom nem aludt valami sokat, szegény), de leült mellém, és mosolyogva köszönt.
- Oyahooo.
- Jó reggelt. - maradtam a normálisnál.
- Úúúú ez olyan jó szám. - kapta tekintetét a TV-re. Nekem ismét egy ismeretlen szám. Vajon Jane mennyi időt tölt az ilyen zenekarok megismerésével? Lehet túl sokat. Szinte majdnem az egész zenei listát ismerte, amit leadtak adásban. Nálam ez nagy szám. Főleg azért, mert amilyen analfabéta vagyok ilyen téren... Egy kicsit még néztük a TV-t, vagyis csak Ő. Én Jane-t figyeltem, hátha észreveszek valami izgulási jelt, de semmi. Arca kifejezéstelenül meredt a hang irányába. Ezért inkább rákérdeztem.
- Izgulsz?
- Nagyoooooooon - kapta felém gyorsan arcát, és kutya szemekkel rám meredt. Azt sejtettem, hogy amúgy nem is figyelt a TV-re csak nézte, közben pedig teljesen máshol járt. Megértettem. Átéreztem, valamennyire. Szegény.
- Tudod, hogy mit veszel fel?
- Nem - biggyesztette le ajkait.
- Tudod, hogy hova mentek?
- Nem - hajtotta le az egész fejét.
- Segítsek?
- Igen! - kapta fel a fejét. Elmosolyodtam. Szüksége volt rám, hát segítettem.
Kikapcsoltuk a tévét, és felfelé indultunk a lépcsőkön, de halkan, nehogy beleütközzünk akár Junnoba. Hát nem botlottunk Junnoba, mert Tatsuyával futottunk össze. Összeborzolt sötét haja is megérdemelhetett volna egy címlap fotót. Már csak a paparazzik hiányoztak. De nem csak Ő volt így. A többi srác is. Összhatás alatti sokk. Aztán kizökkentem.
- Hova siettek ennyire? - mosolygott ránk.
- )99... csak még el akartunk intézni valamit a szobába, ilyen lányos dolog, tudod - magyaráztam. Szerencsénkre nem kérdezett rá bővebben, csak bólintott és megkérdezte, hogy csináljon -e nekünk inni. Én éltem a lehetőséggel, hisz, ami finom az finom, főleg amit Tatsuya csinál, és kávé. Jane csak egy kakaót kért és Ueda bólintott, és lement, mi meg be a szobába.
- Mikor akartok lelépni, úgy mellékesen? - kérdeztem. Mert talán ezzel tisztába kellett volna lennem, úgy gondoltam.
- Tánc után - válaszolt.
- Tehát olyan késő délután. - Rábólintott, és elgondolkoztam. Késő délután valami kicsit elegáns, de lazát kéne magára kapnia, ami mégis jól néz ki. Jane régebben rengeteg ruhát vásárolt. Szeretett is. Jó cuccai vannak. A végére feltúrtuk az egész szobát, jó nagy kupit csaptunk, de kiválasztottunk egy fekete hosszú szárú csőnadrágot, hozzá egy fehér hosszú ujjút, felé pedig egy rózsaszín párduc mintás kendőt. Ha esetleg szükség lenne rá, akkor egy világos barna oldaltáskát. De csak a rend kedvéért. Az összhatás tuti jól állt, de persze táncra nem ebben ment. Elrontotta volna a pillanatot. Mikor végeztünk még pizsamába mentünk vissza. Meglepődve pillantottunk végig az egész szobán, mert már a összes fiú lent volt. Ennyire sokáig lettünk volna fent? Hopsz. Mindegy. Megérte. Remélem, hogy Taguchi értékelte. Köszöntem egy sima "Jó reggelt"- el. Jane meg maradt az "Ohayo minna"- nal. Nem csodálkozom. Rózsaszín felhők hatása. Értettem én.
Körbepillantottam egy terepszemlére. Ueda a pultnál ült és Nakamaruval beszélgetett. Kame kokival kapcsoltak TV-t, de nem bírtam nem észre venni, hogy Kame a tekintetével lyukat égettet a hátamba. Megfordultam, és mint minden tipikus ösztönnel rendelkező ember, elfordult, vissza a TV felé. Ezen elmosolyodtam. A szememmel még Junnot kerestem mert Őt is láttam lent, de akkor már nem találtam. Aztán hallottam, hogy valami nevetgélős beszélgetés zajlott mellettem. Taguchi szinte már a kezei közé zárta a barátnőmet! De hogy, és mikor? Csak fél másodpercre néztem félre, azelőtt pedig még ott ölt a fiúk közelében, most meg a szoba másik végében flörtölt Jane-el. Na mindegy. Kame a hibás!
Mivel jól elvolt mindenki ezért felkaptam a már majdnem teljesen kihűlt kakaómat, és odaültem Kame és Koki társaságába. Koki biccentett, Kame mosolygott. De még milyen édesen. Jaj. Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de valami együttesről beszéltek. Jane tuti ismerte volna, de én nem. Aztán rátértek az egyik tagnak a filmjeire, sorozataira, meg amije lehet egy színésznek. Végül általánosan beszélgettek a filmekről. Milyen film, mikor jön ki, melyiküket érdekli, ki fog elmenni a premierjére meg ilyesmik. Szóval csak úgy általánosba. Végül rátértek egymás filmjeire. Mennyit tudnak a fiúk beszélgetni a filmekről. Borzalmas. Gondoltam ezt élik át a fiúk is mikor a lányok beszélgetnek a ruhákról, vagy ilyesmikről. Megértettem őket. Viszont én sose voltam ilyen. Ezzel azt mondom, hogy sose értettem meg, hogy egy ruháról mit lehet beszélni? "- Nekem is olyan van! - Ne máár! Komolyaaaaan?" vagy "- Nézd milyen cuki! - Úristeeeeen! Hol vetted?". Ennyi. De ha egy kis sikongatás is járna hozzá, akkor már katasztrófa lenne. Mert csak egy ruha. Remélem, hogy ezt kijelentettem nem akartak elrabolni, hogy megkérdezzék azt, hogy, hogy mondhattam, hogy csak egy ruha?! Fedezékbe!
Szóval amíg a fiúk elbeszélgettek ilyesmikről én addig a már kihűlt kis löttyömet iszogattam. Menthetetlenül is béna voltam és kellett próbálnom rászánni magam arra, hogy kicsit fejlesszem az ismereteimet a korai és japán zenékkel/filmekkel kapcsolatban Janeee!
11, fél 12 fele összedobtak valami reggeli - ebédnek valót. Tükörtojás és jó meleg tea. Reggeli inkább. De finom volt. Délre elhúztuk az időt szóval utána elkezdtünk készülődni a táncórára. Barátnőmmel összemosolyogva lépkedtünk fel a szobánkba, amíg a fiúk összepakoltak a konyhába. Először Jane ruháit raktuk rendbe véglegesen. Elraktuk az összeállításunkat, majd nekem is kerestünk valami tánc után felvehető ruhát. A nyertes egy fekete sztreccs nadrág és egy kék ing, aminek az alja fehér, ujjai pedig könyökig felhajtva. Tapsot neki, főleg azért mert ez meg volt fél óra alatt. Pf.
A másik fél óra is gyorsan el telt. Felkaptuk a táncos ruhát, a táskákat. Én egy sima féloldalas fehér Nike-os táskát vittem. Szokásos. Lefutottunk egy óra előtt 10 (!!) perccel, és büszkék lehettünk magunkra, mert hamarabb lettünk kész mint a fiúk. A tapsvihar azonban el maradt. Kár volt érte. Végül bevártuk a fiúkat és indultunk is.
Jane lebotorkált a lépcsőn, kicsit nyúzott arccal (gondolom nem aludt valami sokat, szegény), de leült mellém, és mosolyogva köszönt.
- Oyahooo.
- Jó reggelt. - maradtam a normálisnál.
- Úúúú ez olyan jó szám. - kapta tekintetét a TV-re. Nekem ismét egy ismeretlen szám. Vajon Jane mennyi időt tölt az ilyen zenekarok megismerésével? Lehet túl sokat. Szinte majdnem az egész zenei listát ismerte, amit leadtak adásban. Nálam ez nagy szám. Főleg azért, mert amilyen analfabéta vagyok ilyen téren... Egy kicsit még néztük a TV-t, vagyis csak Ő. Én Jane-t figyeltem, hátha észreveszek valami izgulási jelt, de semmi. Arca kifejezéstelenül meredt a hang irányába. Ezért inkább rákérdeztem.
- Izgulsz?
- Nagyoooooooon - kapta felém gyorsan arcát, és kutya szemekkel rám meredt. Azt sejtettem, hogy amúgy nem is figyelt a TV-re csak nézte, közben pedig teljesen máshol járt. Megértettem. Átéreztem, valamennyire. Szegény.
- Tudod, hogy mit veszel fel?
- Nem - biggyesztette le ajkait.
- Tudod, hogy hova mentek?
- Nem - hajtotta le az egész fejét.
- Segítsek?
- Igen! - kapta fel a fejét. Elmosolyodtam. Szüksége volt rám, hát segítettem.
Kikapcsoltuk a tévét, és felfelé indultunk a lépcsőkön, de halkan, nehogy beleütközzünk akár Junnoba. Hát nem botlottunk Junnoba, mert Tatsuyával futottunk össze. Összeborzolt sötét haja is megérdemelhetett volna egy címlap fotót. Már csak a paparazzik hiányoztak. De nem csak Ő volt így. A többi srác is. Összhatás alatti sokk. Aztán kizökkentem.
- Hova siettek ennyire? - mosolygott ránk.
- )99... csak még el akartunk intézni valamit a szobába, ilyen lányos dolog, tudod - magyaráztam. Szerencsénkre nem kérdezett rá bővebben, csak bólintott és megkérdezte, hogy csináljon -e nekünk inni. Én éltem a lehetőséggel, hisz, ami finom az finom, főleg amit Tatsuya csinál, és kávé. Jane csak egy kakaót kért és Ueda bólintott, és lement, mi meg be a szobába.
- Mikor akartok lelépni, úgy mellékesen? - kérdeztem. Mert talán ezzel tisztába kellett volna lennem, úgy gondoltam.
- Tánc után - válaszolt.
Körbepillantottam egy terepszemlére. Ueda a pultnál ült és Nakamaruval beszélgetett. Kame kokival kapcsoltak TV-t, de nem bírtam nem észre venni, hogy Kame a tekintetével lyukat égettet a hátamba. Megfordultam, és mint minden tipikus ösztönnel rendelkező ember, elfordult, vissza a TV felé. Ezen elmosolyodtam. A szememmel még Junnot kerestem mert Őt is láttam lent, de akkor már nem találtam. Aztán hallottam, hogy valami nevetgélős beszélgetés zajlott mellettem. Taguchi szinte már a kezei közé zárta a barátnőmet! De hogy, és mikor? Csak fél másodpercre néztem félre, azelőtt pedig még ott ölt a fiúk közelében, most meg a szoba másik végében flörtölt Jane-el. Na mindegy. Kame a hibás!
Mivel jól elvolt mindenki ezért felkaptam a már majdnem teljesen kihűlt kakaómat, és odaültem Kame és Koki társaságába. Koki biccentett, Kame mosolygott. De még milyen édesen. Jaj. Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de valami együttesről beszéltek. Jane tuti ismerte volna, de én nem. Aztán rátértek az egyik tagnak a filmjeire, sorozataira, meg amije lehet egy színésznek. Végül általánosan beszélgettek a filmekről. Milyen film, mikor jön ki, melyiküket érdekli, ki fog elmenni a premierjére meg ilyesmik. Szóval csak úgy általánosba. Végül rátértek egymás filmjeire. Mennyit tudnak a fiúk beszélgetni a filmekről. Borzalmas. Gondoltam ezt élik át a fiúk is mikor a lányok beszélgetnek a ruhákról, vagy ilyesmikről. Megértettem őket. Viszont én sose voltam ilyen. Ezzel azt mondom, hogy sose értettem meg, hogy egy ruháról mit lehet beszélni? "- Nekem is olyan van! - Ne máár! Komolyaaaaan?" vagy "- Nézd milyen cuki! - Úristeeeeen! Hol vetted?". Ennyi. De ha egy kis sikongatás is járna hozzá, akkor már katasztrófa lenne. Mert csak egy ruha. Remélem, hogy ezt kijelentettem nem akartak elrabolni, hogy megkérdezzék azt, hogy, hogy mondhattam, hogy csak egy ruha?! Fedezékbe!
Szóval amíg a fiúk elbeszélgettek ilyesmikről én addig a már kihűlt kis löttyömet iszogattam. Menthetetlenül is béna voltam és kellett próbálnom rászánni magam arra, hogy kicsit fejlesszem az ismereteimet a korai és japán zenékkel/filmekkel kapcsolatban Janeee!11, fél 12 fele összedobtak valami reggeli - ebédnek valót. Tükörtojás és jó meleg tea. Reggeli inkább. De finom volt. Délre elhúztuk az időt szóval utána elkezdtünk készülődni a táncórára. Barátnőmmel összemosolyogva lépkedtünk fel a szobánkba, amíg a fiúk összepakoltak a konyhába. Először Jane ruháit raktuk rendbe véglegesen. Elraktuk az összeállításunkat, majd nekem is kerestünk valami tánc után felvehető ruhát. A nyertes egy fekete sztreccs nadrág és egy kék ing, aminek az alja fehér, ujjai pedig könyökig felhajtva. Tapsot neki, főleg azért mert ez meg volt fél óra alatt. Pf.
A másik fél óra is gyorsan el telt. Felkaptuk a táncos ruhát, a táskákat. Én egy sima féloldalas fehér Nike-os táskát vittem. Szokásos. Lefutottunk egy óra előtt 10 (!!) perccel, és büszkék lehettünk magunkra, mert hamarabb lettünk kész mint a fiúk. A tapsvihar azonban el maradt. Kár volt érte. Végül bevártuk a fiúkat és indultunk is.
